2021. jan 17.

Ismerkedési lehetőségek – régen és most

írta: Régiségek blog
Ismerkedési lehetőségek – régen és most

Az ’igazi’ egy gyermekkori pajtásom lett

fortepan_84645.jpg

Mára az ismerkedési lehetőségek megváltoztak: részben új ’terepek’ nyíltak az internetnek köszönhetően, viszont megritkultak azok a hagyományosnak számító módok, ahol a fiatalok együtt lehetnek, ismerkedhetnek, biztonságos körülmények között szórakozhatnak. Csoportosan – és nem csak párosan.

Úgy látom, hogy 50-60 évvel ezelőtt sokkal mozgalmasabb volt a fiatalok élete, akár falun éltek, akár városon. Az iskolában a kortársak közül mindenki ismert mindenkit  (hacsak nem túl nagy létszámú intézményről volt szó). A közös kirándulások, táncos rendezvények, házibulik, az ifjúsági élet különböző alkalmai egyben lehetőséget is kínáltak az ismerkedésre, barátkozásra, beszélgetésre, vidám együttlétre – elkötelezettség nélkül. Így a valós életben alakulhatott ki mindegyikünkben az egészséges érdeklődés, a többi, hasonló korú fiatal alaposabb megismerésének vágya: munka, sportolás vagy akár táncolás közben. (Az egészen fiatalok kedvéért: a klubdélutánokon, bálokon, táncos rendezvényeken élő zene szólt, többnyire erősítő, hangosító nélkül. A báltermeket, tánctermeket kivilágították és zene mellett is lehetett beszélgetni. Gyakran előfordult, hogy egy-egy iskolának, közösségnek saját zenekara volt – természetesen amatőrök.)

fortepan_26834.jpg

Voltak tágabb és szűkebb baráti körök, akikkel közösen jártunk moziba, kirándulni, vagy munka után valamilyen érdekes, közös tevékenységet folytatni (kórusban énekelni, irodalmi színpadra járni, zenekarban játszani, vagy éppen képzőművészeti szakkörökben, amatőr modellező körben alkotni valamit.) A sort hosszan lehetne folytatni. Lehetőség volt arra, hogy valamilyen tevékenység, játék vagy munka kapcsán ismerjük meg a másik alapvető tulajdonságait: a kitartását, szorgalmát, kreativitását, kezdeményező képességét vagy éppen a precizitását, megbízhatóságát. Fontos volt a fizikai vonzalom is: milyen a külseje, tempója, hogyan táncol, mennyire ügyes a sportban, vetélkedésekben. Az is számított, hogy bátor-e, mer-e kockáztatni, vannak-e tervei, őszinte-e, hogyan viseli el a kudarcot, a vereséget.

fortepan_84644.jpg

Míg egymással ismerkedtünk, megtanultuk becsülni is a másikat, jó és rossz tulajdonságaival együtt. Sokszor előfordult, hogy már az ismeretség elején felizzott a ’szikra’, azután lassan ki is hunyt, mert nem ő volt az ’igazi’. A nagy örömök, bánatok, reménykedések, csalódások és könnyek is edzettek, erősítettek. Fiatal lányként gyakran kérdeztem Édesanyámat: vajon honnan fogom tudni, hogy ki lesz az igazi? Ő csak csöndesen mosolygott, majd megnyugtatott: tudni fogod. Még ha nem is tetszik azonnal. Akárhogy próbálod elküldeni, lebeszélni, ő akkor is kitart melletted. Az igazi, erős kötődést meg kell tapasztalni, ki kell várni és meg kell érdemelni.

fortepan_200144_jpg_1962.jpg

Úgy alakult az életem, hogy számomra az ’igazi’ egy gyermekkori pajtásom személyében érkezett el. Már óvodás korunkban ismertük egymást, a családjaink, jó ismerősökként, gyakran összejártak. Ők öten voltak testvérek, mi ketten, de más baráti családok gyerekei is csatlakoztak a csapatunkhoz: vasárnap délutánonként sokat játszottunk együtt, nagy bújócskázásokra emlékszem, sokféle, szabadban folytatott játékra.  Mindig tudtunk egymásról később is, akkor is, amikor ritkán találkoztunk, amikor más városban jártunk középiskolába, majd egyetemre. Szimpatikus, megbízható embernek tartottam. Igaz, nem szeretett táncolni, én viszont igen. Keveset beszélt, minden szót úgy kellett kihúzni belőle, viszont amikor mondott valamit, arra oda kellett figyelni. Nekem több, komolynak indult kapcsolatom is volt, ő inkább magányosan töltötte a szabadidejét.

pick2.jpgAzután egyszer csak eljött az a bizonyos pillanat, amikor megfogta a kezemet és soha többé nem akarta elengedni. És tudtam - Ő az igazi!

Életre szóló, erős szövetség lett a miénk.

  Fodor Anna

 

Képek forrása:

1. kép: Fortepan 84 645

 2. kép: Fortepan: 26834

 3. kép: Fortepan 84644

 4. kép: Fortepan 200141

 5. kép: saját felvétel - férjemmel és gyerekeimmel 1976-ban

 

Ha tetszett a bejegyzésünk, látogass el közénk blogunk facebook csoportjába, ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. Örülünk, ha írásainkat lájkolod (a cikk címe alatt) és megosztod, vagy továbbküldöd e-mailben.

 

 

Szólj hozzá

család kirándulás emlékek ismerkedés iskola férj tánciskola énekkar klubdélután Fodor Anna