Otthonülő lettem...

Részben a tél, részben a járvány tehet róla. Most például esik az eső, szürkeség van odakinn és hideg. Én pedig szépen bekuckóztam magamat, idebenn kellemesen meleg van, körülöttem megszokott bútoraim és tárgyaim. Egy meleg ital mellettem, lábam felpolcolva, van egy megkezdett, izgalmas könyvem, eszem ágában sincs kilépni az utcára. Szeretek itthon tenni-venni, ráérősen elpiszmogni. Na meg nem is muszáj kimennem, nyugdíjas vagyok, így megengedhetem magamnak, hogy ha nincs kedvem, akkor itthon maradjak.

Igaz, ez a mostani kényszerű, vagy önkéntes begubózás rossz hatással is lehet az emberre. Főként a monotónia tesz morcossá. Van azért néhány trükköm, amivel megpróbálom a begubózást megkönnyíteni, magam számára kellemessé tenni. Ezek nem igazi cselekvések, időtöltések, inkább apró „fogások”. Na nem kell nagy dolgokra gondolni, csupán apróbb változásokra az otthon elhagyása nélkül.

Mivel hosszabb ideje már nem dolgozom, azaz nem járok el rendszeresen itthonról, kialakult egy többé-kevésbé állandó, elég rigorózus napirendem. Ezt a kialakult – kényelmes, ámde egyúttal unalmas napirendet a változatosság kedvéért szándékosan felborítom. Például a szokásos reggeli napirendet: tisztálkodás, reggelizés, rendrakás, majd lehuppanás a számítógép, vagy Tv elé – megcserélem. Például a felkelés után egy kávé és keksz rágcsálása közben egyből a számítógép elé ülök, kényelmesen eltöltve így egy-két órát, s csak utána jön a kevésbé élvezetes tisztálkodás, rendrakás, stb.

Ettől a megengedő változtatástól máris jobb kedvem lesz. Hasonlóképpen néha felrúgom a délelőtt főzünk, délben ebédelünk, majd utána mosogatunk napirendet, ha éppen kisüt a nap és nem átallok a kitárt ablaknál egy jót napozni, vagy főzés helyett egy szendvics mellett tévét nézni. És délután főzök, vacsorára eszem meleget és utána mosogatok (persze, ha vannak családtagok, lehet, hogy ez nem működik). Senki nem szól rám, én pedig élvezem ezt a piciny napirendi változatosságot. Az esti szokásos ernyedt tévézés helyett időnként leülök egy könyvvel az állólámpa alatti fotelbe, esetleg régi fotóalbumokat veszek elő, vagy hosszas telefonálásba, szkájpolásba kezdek régen hallott ismerősöket felhívva. Szóval azt tanácsolom, változtassunk időnként tudatosan, találékonyan és persze kényelmi szempontjainknak megfelelően a kialakult napirendünkön. Azt tapasztaltam, hogy ez kedvezően hat a kedvemre – lefekvéskor visszagondolva a napra, sokkal mozgalmasabbnak érzem..

Az egyhangúság érzését az is táplálja, hogy mindig ugyanazt látjuk magunk körül: ugyanazokat a bútorokat, ugyanazokat a tárgyakat, pontosan ugyanazon a helyen. Ha nem úgy állnak, ahogy megszoktuk, odamegyünk és a helyére tesszük. Mert annak ott a helye! Nos én ennek éppen az ellenkezőjét csinálom időnként: bútorokat, tárgyakat kimozdítok a megszokott helyükről és élvezem, hogy megváltozik ezáltal a szoba hangulata. A szemem naponta  többször megakad a tárgy új helyén és jó érzéssel tölt el. Nem szeretem a sok csentrest a lakásban, inkább gyakran változtatom az elől lévőket. Vázák, tálak, asztalterítők, díszpárna huzatok gyakran cserélődnek, amire ráun a szemem, azt fiókba rakom és előveszek egy másikat. Legutóbbi ilyen új élmény a szemenek az volt, hogy unokáim születésnapomra készített festményei végre megtalálták helyüket és felkerültek a falra. A színes képek látványa nemcsak kellemes, de jó érzésekkel is eltölt.

Leginkább a szobanövények helyét szeretem megváltoztatni. Tudom, az a közfelfogás, hogy a növények nem szeretik a helyváltoztatást. Nos, lehet nálam megedződtek, de elmondhatom, hogy semmi bajuk nincs, sőt, van  olyan növény, ami még ki is virul attól, hogy időnként más oldalról kapja a fényt. A nappaliban van a legtöbb növényem, a belső ablapárkányon, két kis asztalon, a komódon és az ablak előtt a padlón. Gyakorta a növények kaspóját is kicserélem. Ez egyfajta kisérletezgetés is, hogy melyik növény hol, mely más növények társaságában mutat jobban és fejlődik jobban.

Tudósok megállapították, hogy az agyműködésünknek is jót tesz, ha érzékszerveink változatos érzékelési feladatokat kapnak.

A bezártságban nagyon hiányzik a természet, mely nagyon fontos számomra, és amellyel igen közeli kapcsolatot ápolok, ha mozgásom nincs korlátozva. Ilyenkor a növények jelentik azt a közeget mellyel a természet-hiányomat valamelyest enyhítem. Hovatovább a szobanövények mellett kerti növények – leginkább bokrok – levágott ágait rendezgetem vázákba téve. Ez is forrása az otthoni környezet felélénkítésének. De ennek a témának majd egy külön írást szentelek.

Még egy dolog, ami kényszerből született, és erényt kovácsoltam belőle. Általában a nappali egy sarkában van a kerekeken guruló számítógép asztalkám, amely előtt elég sokat (talán túl sokat is) ülök. Ilyenkor télen azonban, ha nagyon hideg van, vagy fúj a szél, meg kell változtatnom a helyet az asztallal együtt, mert fázom. Ezáltal más szögből látom a szobát, sőt az ablakon kinézve is mást látok, ami igencsak üdítően hat rám. Ezenkívül a számítógép melletti irodaszék helyett  „hol itt fáj- hol-ott-fáj” okokból időnként átülök a kanapéra, sőt már olyan is volt, hogy egy konyhaszéken kötöttem ki. Úgy tapasztalom, hogy a változatosság jót tesz és a helyváltoztatást nem csak kényszerből, hanem szándékosan is megteszem.

Mostanában szívesen nézegetem a számítógépen mappákba rendezett fényképeimet. Ha már nem utazhatok, legalább a régi szép helyeket virtuálisan körbejárom. Ilyenkor egy-egy kedvenc fotót kiválasztok háttérképként. Csak egy kattintás a képre és máris lecserélődik az a kép, amely fogad, amikor a gépemet kinyitom. Ez is egy olyan apró változtatás, ami könnyen kivitelezhető  és szinte észrevétlenül kihat a kedélyemre.

A fényképek saját felvételek

Cecilia

Ha tetszett a bejegyzésünk, látogass el közénk blogunk facebook csoportjába, ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. Örülünk, ha írásainkat lájkolod (a cikk címe alatt) és megosztod, vagy továbbküldöd e-mailben.