2021. feb 14.

A könyv üres perceim megédesítője

írta: Régiségek blog
A könyv üres perceim megédesítője

  Az időseknek hiányzik a könyvtár

pixaaaa.jpg

Egyre nagyobb mértékben digitalizálódó világunkban, mit a még mindig fenyegető világjárvány jelenléte befolyásol, a szépirodalmat kedvelő olvasók számára a nyomtatott könyvek olvasása is háttérbe szorul.

Ennek egyik oka a szigorított könyvtári látogatás, könyvek kölcsönzése, a meghatározott kijárási tilalmak a közlekedésben is, valamint más, eddig nem szokásos helyzetek, holott éppen hasonló korlátok között volna szüksége az embereknek kellemes elfoglaltságra, amikor más tevékenysége korlátozott. Gondolataimban elsőként idős társaim jelennek meg, kik duplán érzik korlátozottságukat. Egyrészt fizikai állapotuk miatt, másrészt a járvány diktálta szabályok betartása miatt.

Számomra a könyv az, ami bármilyen időkben szórakozást nyújt. Olvasás közben úgy érzem, nem vagyok egyedül. A könyv jelenti nekem a legközelebbi társat, barátot, üres perceim megédesítőjét, legyen az regény, novella vagy éppen vers. Egyszerre elvarázsol, gyönyörködtet, még oktat is, megpróbál mindent pótolni, ami hiányzik számomra.

pixabay_3.png

Nincs annál kellemesebb pillanat, mint amikor egy kényelmes fotelben ülve, olvasásba merülve követem a leírt történéseket, izgulok a regény alakjaival történtek miatt, miközben élvezem a gyönyörű kifejezésekkel, jelzőkkel leírt szavakat.

Visszatérve a jelen digitális világához, ami új kényszerhelyzeteket alakított ki, elsősorban az iskolai oktatásban. Végtelenül sajnálom úgy a tanulókat, mint az oktatókat, kiknek nélkülözniük kell a személyes együttlét hatását, a tanagyag leadásában ugyanúgy, mint a feleltetésben. Hol marad az a biztató gesztus, az a mosoly, egy rávezető kérdés, vagy egy komor nézésű tekintet ösztönzése?  Helyette, megjelenik a képernyőn a kérdés, és a minél gyorsabb válasz, ami dönt a felkészülésről.

Hol marad a hívatással járó, szívvel, lélekkel történő oktatás az ismeretek átadásában?  A tankönyvek sem szolgálják teljes mértékben a tudás-anyag egészét, azt mindenképpen a tanító vagy tanárnak kell pótolnia, akár segédeszközökkel, vagy kiegészítő magyarázatokkal, ami jobban rögződik a nebulók emlékezetében, mint a tankönyv szűk, vagy bőséges szövege.

pixa_7.jpeg

Még egy észrevétel a könyv és olvasói kapcsolatában tapasztaltakról, ami főleg az idős korosztályra jellemző. Ők szívesebben olvasnak régi, nagy, ismert íróinktól, mint az általuk még kevésbé ismert művekből. Legyenek azok igazán érdekes írások, nem keltik fel érdeklődésüket, inkább kétszer is elolvassák Jókai bármelyik regényét, amit már igencsak ismernek.

A fiatal korosztály tapasztalataim szerint ritkán merészkedik szépirodalmi művek olvasására, inkább szörfözik a világhálón, még a kötelező olvasmányok tartalmát is az internetről „szerzi be”. Természetesen ellenpéldával is találkozhatunk.

Hogy utódaink majdan miként emlékeznek jelenünkre, azt megsejteni nem könnyű, ám igyekezni fogunk, hogy a valóság képét nyújtsuk számukra, akár egyszerű írásainkon át, akár életünkkel, mint egykori neves íróink tették.

   Képek forrása: Pixabay

    Zsazsa

 

Ha tetszett a bejegyzésünk, látogass el közénk blogunk facebook csoportjába, ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. Örülünk, ha írásainkat lájkolod (a cikk címe alatt) és megosztod, vagy továbbküldöd e-mailben.

Szólj hozzá

oktatás olvasás könyv digitális könyvtár idősek