Kislányom, szaladj el a boltba!
2021. március 28. írta: Miranda47

Kislányom, szaladj el a boltba!

vegyesbolt.jpg

De sokszor hallottam ezt gyermekkoromban! Bennünket önállóságra neveltek: már egészen kisiskolás korunktól elküldtek a boltba, később hivatalos ügyek intézését is ránk bízták, amiért az eléggé messze levő Tanácsházára vagy a postára kellett elbiciklizni. Nem tudom, hány éves lehettem, de feltételezem, hogy hat körül, amikor anyukám a kezembe nyomott egy marék aprót, azzal, hogy hozzak egy kétkilós kenyeret a boltból. Tudtam, hogy hat forintba fog kerülni, de amikor a boltban megszámoltam a pénzt, csak öt darab egyforintost láttam és néhány fillért. Azt mondtam az eladónak, csak öt forintom van, annyiért kérek kenyeret. Nem tudtam,  hogy a maradék fillérek még egy forintot tesznek ki. Anyukám sopánkodott, de nem volt mit tenni: egy csonka kenyeret hoztam haza.

 

fortepan_konok_tamas_id.jpg

A Budapest melletti, akkoriban 4-5000 lelket számláló kisközségben, ahol felnőttem, egy kézen meg lehetett számolni a vegyesboltok számát. Rajtuk kívül működött még két kocsma, egy bazáros, egy trafik és egy gyógyszertár. A vegyesboltok kínálata – nevükhöz híven – valóban vegyes volt.    Az alapvető élelmiszereken kívül megvásárolhattuk ott a legszükségesebb tisztálkodási és tisztítószereket, petróleumot, gyertyát, gyufát. Iskolakezdés előtt itt szereztük be a füzeteinket, ceruzáinkat, a kékpapírt, amibe a tankönyveinket és füzeteinket kötöttük, meg a vignettát.  Árultak még szeszes italokat, édességet, dohányt és cigarettát. Talán krumplit és hagymát is, de más zöldséget, gyümölcsöt nemigen, mert a lakosok sok mindent maguk megtermesztettek  a kertjükben, azonkívül heti kétszer volt piac is, ahol megvásárolhatták a hiányzó dolgokat. Mi gyümölcsöt szerintem egyáltalán nem vettünk, vagy talán csak a befőzéshez, ha rossz volt a termés, mert volt két barackfánk, egy hatalmas meggyfánk, szőlőnk, körte-, szilva-, alma- és cseresznyefánk is. A veteményesben pedig minden szükséges zöldség megtermett.

fortepan_uvaterv.jpg

A hozzánk legközelebb eső kisboltot egy Egervölgyi nevű házaspár vezette. Keresztnevükre nem emlékszem, a férfi arca már elmosódott emlékezetemben, de az asszonyé még felsejlik előttem. Kedves emberek voltak, gyakorlatilag név szerint ismerték minden vevőjüket. Pici üzlet volt, egy, a lakásukból leválasztott helyiség, vasredőnyös ajtóval. Bent mindig félhomály  uralkodott és a különböző áruk összevegyülő illata terjengett a levegőben. Mindent kimérve árultak: a lisztet, cukrot, sót, zsírt, élesztőt stb. A tejet és a petróleumot hatalmas fémkannákból mérték ki a magunkkal hozott üvegbe vagy tejeskannába. A sört, bort nagy csatos üvegekben árusították, a cukorkákat (medvecukor, selyemcukor, krumplicukor), a nápolyit és a kekszet  is zacskókba mérték, talán még a teafüvet is. Konzervekre is emlékszem. A pótkávét csomagolva lehetett kapni és volt még csokoládé, Szerencsi és Sport márkájú. A községünkben működött egy pékség, amely az összes boltot ellátta kenyérrel. Lovaskocsin szállították ki az árut, de elég gyakran előfordultak csúszások: nem jött meg időben a kocsi. Olyankor a bolt előtt hosszú-hosszú sor kígyózott. Mikor végre megérkezett, a két rakodó lepakolta a kenyereket:  egyikük, fent a kocsi tetején, összefogott két veknit a lapos felükkel és leadta a másiknak, aki behordta a boltba. Isteni finom, ropogósra sült kenyerek voltak, manapság ilyet már csak elvétve találni. Imádtam a frissen sült kenyér illatát. Gyakran meg is dézsmáltuk: hazafele menet letörtük a serclijét és belakmároztunk belőle. Pénztárgép nem volt az üzletben, a néni és a bácsi egy papírra vagy füzetbe írta le a tételeket, majd összeadta a számoszlopokat. Nem emlékszem, hogy valaha is hibáztak volna.    

 

sportszelet.jpg

Az üzlet egyúttal amolyan helyi hírforrás is volt: várakozás közben az asszonyok megbeszélték a legújabb eseményeket: ki halt meg, ki házasodott, hol született baba. A boltos házaspár is szívesen  bekapcsolódott az információcserébe.  

Bennünket, gyerekeket, iskolaidőben legfeljebb csak délután szalajtottak el a szüleink egy-egy hiányzó termékért, de nyaranta rendszeres feladatunk volt a kenyér és tej beszerzése. Igaz, a tejet, túrót, tejfölt, sajtot néha nem a boltban vettük, hanem háztól hoztuk: akkoriban még tartottak a helybeliek tehenet vagy juhokat. A vaj luxusszámba ment, nemigen volt benne részünk, zsíros kenyeret ettünk reggelire, tízóraira is azt csomagoltak az iskolába. Édességet csak havonta egyszer kaptunk, amikor anyukám megejtette a havi nagybevásárlást: egy-egy Sport szeletet. De még ebből is meg kellett kínálnunk a nagymamánkat. Más édességnek ott volt a házi lekvár, befőtt, sütemény, meg a cukros kenyér. Földöntúli boldogságnak számított, ha néha megjelent a csilingelő fagylaltoskocsi. Egy gombóc 50 fillérbe került.

fagylaltos_kocsi_1.jpg

Hús nálunk ritkán került az asztalra, leginkább hétvégeken és ünnepeken. Hűtőszekrény nem létezett, ezért nem is volt hol tárolni a romlandó alapanyagokat. Karácsony táján szüleim disznót vágtak, hurkát, kolbászt, disznósajtot csináltak, ebből gazdálkodták ki az ünnepi vacsorát. A szalonna, a füstölt sonka és kolbász pedig sokáig elállt, ezért húsárut szinte soha nem vettünk. Év közben  a házi nevelésű csirkékből, esetleg nyúlhúsból főztünk. Később, amikor már hentes is működött a községben, nagy ritkán vásároltunk ott is. A friss hús csak a hét vége felé érkezett meg az üzletbe, nem is túl sok, ezért mindenki igyekezett időben odaérni, hogy jusson belőle. Mivel hármunk közül én voltam a legidősebb testvér, többnyire ez is rám hárult. Sok órát töltöttem el sorállással a hentes előtt.

koszorus_1.jpg

Bizonyos időközönként, hangosan kiabálva, végigvonultak az utcákon a „szolgáltatók” – a szódás, az üveges, a drótostót és az ószeres, akitől mi gyerekek rettegtünk, mert nagymamám azzal ijesztgetett bennünket, hogy ha rosszak leszünk, elvisz bennünket.

A házunkat kályhával fűtöttük. Az ehhez szükséges szenet, brikettet, fát a Tüzépnél vásárolták szüleink. A fuvarosok a kapunk elé borították ki az árut. Onnan be kellett hordani a sufniba, ahol a brikettből és a fatuskókból szép, egyenes falakat kellett kiraknunk. Iskolából jövet már messziről láttuk a kapu előtt tornyosodó halmokat és tudtuk, mára megvan a délutáni programunk, mert szigorúan részt kellett vennünk ebben is.

fortepan_magyar_rendor.jpg

Minden mást a városból kellett beszerezni. Ezt többnyire apukám intézte, aki Pesten dolgozott. Néha-néha azonban mi is beutaztunk, ha cipőre vagy ünneplőre, úttörő és kisdobos egyenruhára volt szükségünk. A többi ruhánkat anyukám varrta, aki varrónő volt. Ilyenkor többnyire az Úttörő Áruházba mentünk. Ezek a vásárlások felértek egy kalanddal, mindig óriási izgalommal vártuk.   

 Képek forrása: Fortepan

Miranda

 

Ha tetszett a bejegyzésünk, látogass el közénk blogunk facebook csoportjába, ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. Örülünk, ha írásainkat lájkolod (a cikk alatt) és megosztod, vagy továbbküldöd e-mail-ben.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://regisegeknek.blog.hu/api/trackback/id/tr5016482654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása