2021. jún 03.

A KÍGYÓ ÉS AZ ELEFÁNTOK

írta: Lujza65
A KÍGYÓ ÉS AZ ELEFÁNTOK

Emlékek körülöttem és a fejemben

1200px-angkor_la_terrasse_des_elephants.jpg

Ha írás közben fölnézek a laptopról, a kígyós zsebóratartó állványt látom magam előtt, akárcsak gyerekkoromban a konyhában minden nap. Látom a nagymama kezét, ahogy reggel kihozza a kígyós órát a hálószobából és leteszi a helyére a konyha ablakpárkányára, aztán este visszaviszi az éjjeliszekrényre a kis lámpa mellé.

kigyo_ora.jpg

             a kígyós zsebóratartó állvány zsebórával

A nagymama halála után a kígyós óra az anyukám kezében tette meg az utat reggel és este. Rövid ideig még ugyanabban a konyhában töltötte a napot, azután sok évig egy másik, jóval kisebb konyhában. Egyszer azonban az anyukám azt akarta, hogy a világ másik felében élő testvérem is láthassa a kígyós órát minden nap, és mivel éppen a testvéremhez készültem látogatóba, elküldte velem. Ám aztán még szomorúbb, befelé fordulóbb lett, mert hiányzott neki az óra mindennapos látványa. Mindenütt kerestem hasonló kis állványt, de hiába, végül  anyukám 80. születésnapjára megvettem neki a nefrit zsebóratartó elefántot. Nagyon megszerette, még két évig nézegette.

nefrit.jpg

                nefrit zsebóratartó elefánt

Így esett, hogy amikor először írtam itt a blogban a nagymama órájáról, akkor nem tudtam lefényképezni. Két éve viszont a testvérem visszahozta az órát, hogy most egy darabig nálam legyen. Azóta itt áll mellettem meg a nefrit elefánt mellett, most már nemcsak a nagymamára, hanem az anyukánkra is emlékeztetve.

A szobám másik elefántja a kedvencem: a zsírkő levélnehezék a kisebbik (vagyis ifjabb, de semmiképpen se kicsi) fiam ajándéka. Azt hiszem, korábban került hozzám, mint a zsebóratartó elefánt, de igazán jól megvannak együtt.

zsirko1_szembol.jpg

             elefánt alakú zsírkő levélnehezék

Egy darabig nem tudtam, mire emlékeztet a pici elefánt, mígnem egyszer csak beugrott: Babár, a csodálatos elefánt! Ezt az 1947-ben vagy 1948-ban kiadott (a kiadás évére csak következtetni lehet) mesekönyvet, lapjaira szétesve, anyukám megőrizte. 1975-ben a nagyobbik (vagyis idősebb, és mára egyáltalán nem kicsi), akkor éppen beszélni kezdő fiamnak olvasta és olvasta. Amikor én – pár nappal később – hazajöttem a kórházból egy újabb gyerekkel, a 20 hónapos nekiállt elmagyarázni: Totyakos, Pocakos, Filofás, Dünnögő (így!) és megint elölről.  

tapitor-1_pdf_1.jpg

Elefánt-társadalom

Babár történetét a legkülönbözőbb változatokban dolgozták fel, de nekem nem a mindenféle színű, hanem a fekete-fehér illusztrációkkal ellátott könyv volt az igazi, pedig az se derült ki belőle, hogy a szerző valójában Cécile Brunhoff, nem pedig a férje, a festőművész Jean de Brunhoff. (Mindenütt őt tüntetik fel szerzőnek, holott ő a csodálatos illusztrációkat rajzolta.) Annyi kiderült a mi mesekönyvünkből, hogy Gereblyés László fordította, (de az már nem, hogy francia nyelvből), és az, hogy „a kliséket a Magyar Központi Híradó cinkográfiája készítette”.

babar_montazs.jpg

Babár autón és Babár a városban

Megemlítek még egy-két, elefántokkal kapcsolatos helyet a világban, ahol jártunk. Ilyen például a franciaországi Orange, ahol a második pun háború során, i.e. 218-ban a karthágói Hannibál hadvezér megküzdött a keltákkal és átkelt a Rhone folyón a seregével meg 37 harci elefántjával, hogy azután az Alpok egyik meredek hágóján áthaladva megtámadja a rómaiakat, akik végül megnyerték a háborút. Orange-ban persze Hannibálnak semmiféle emlékművét nem találtuk, hiszen a településből Hannibál után kb. 100 évvel az ókori római Gallia provincia Arausio városa lett, nevezetessége az egyedülálló római színház.

carthage_quarter_shekel_237-209_bc_sng_bm_spain_102.jpgHannibál és a harci elefántok témájában kénytelen vagyok megelégedni egy, a második pun háború idejéből származó negyedsékeles pénzérme képével.

Több szerencsével jártunk Kambodzsában: a lélegzetelállító Angkor romvárosban az 1200 körül királyi dísztribünnek épült Elefánt teraszt sikerült megtalálni.

1200px-terraza_de_los_elefantes_angkor_thom_camboya_2013-08-16_dd_03.jpg           Kambodzsa, Elefánt terasz

A pénzérme-fotó és a két kambodzsai kép forrása: Wikimedia Commons, a többi fotó saját felvétel.

 

  LUJZA

 

Ha tetszett a bejegyzésünk, örülünk, ha írásainkat lájkolod és megosztod, vagy továbbküldöd e-mailben.

Látogass el közénk, blogunk

 facebook csoportjába, 

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!

 

Szólj hozzá

emlék elefánt nagymama mesekönyv zsebóra Kambodzsa Lujza Babár