A járvány miatt eddig igencsak korlátozott életünk időmilliói módot adtak a boldog békeidők felidézésére. Amennyiben újra utazgathatunk, mi Régiségek, (de én biztosan) előnyben részesítjük kiruccanásaink komfortját, a repülős utakat, a szállodák kényeztető kiszolgálását. Ehhez elméletet is gyártunk: mi ezt már megérdemeljük.

Bezzeg 18-20 évesen, érettségi után, örültünk, ha kiröppenhettünk (persze busszal, vagy kocsival)) hazánk tengeréhez, a Balatonhoz, vagy hegyei közé, de akár a határainkon túli világba, lehetőleg minél olcsóbban. A kempingezés volt erre a legalkalmasabb, nem csak a szűkre szabott költségvetésünk, hanem vidám feelingje miatt is. Akkoriban még az éjszaka leeresztett gumimatrac sem háborgatta nyugalmunkat. Velem is előfordult, hogy álmomban göröngyössé vált a fekhelyem, de volt ám ragasztószett a matrachoz. Mi magyarok a kempingezés fogalma alatt sátorozást értettünk, csodálkozva láttuk a nyugatiak összkomfortos lakókocsijait, amelyek még tv-vel is szórakoztatták lakóikat. A kempingtáborok közössége rövid idő alatt ismerősökké vált, a nyelvet beszélők pár szót váltottak is, de a közös tollaslabdázáshoz a szetten kívül elég volt egy-egy barátságos összemosolygás.

Húszéves-kori első kemping élményem buszos, munkahelyi, tengerparti nyaraláshoz kötődik. A bolgár Aranyhomok parton vertük le sátrainkat, engem egy háromtagú család fogadott be, nálam kissé fiatalabb lányukkal. Kötelező orosz tanulásunknak, ráadásul orosz érettségimnek köszönhetően a bolgár, lengyel fiatalokkal egyre gördülékenyebb társalgás (esetleg udvarlás) folyt. A „szállásadó” családdal pedig jó barátság alakult ki.

sátorozás, kirándulás kismamaként

A későbbi kempingélet a házasságom hozadéka volt, ugyanis férjem nagyon jó autóvezető, és a sátorozás szerelmese volt. Hathónapos terhesen a Magas Tátrát céloztuk meg, augusztusban, de nem ereszkedő gumimatraccal, hanem már-már all inclusive, összecsukható ággyal, no meg az elmaradhatatlan palackos gázrezsóval. Természetesen a főzéshez szükséges nyersanyagokkal, konzervekkel is felpakoltunk. A hálózsák elmaradhatatlan kellék volt. (Egy zsák még mindig a szekrényben várja, hátha unokám egyszer belebújik.) Bejártuk Tátra Lomnic környékét, a nagy Tarpataki-vízesés hűsét és csobogását is élvezhettük, ami korábban Csontváryt is megihlette.

Kislányunkat így már az anyaméhben mozgalmas élethez szoktattuk. Öthónaposan pedig strandra vittük, nyolchónapos korában szakszervezeti gyeses beutalóval Sopronba utaztunk vele. Kétévesen avattuk be a kempingezés gyönyöreibe. Előbb belföldön szoktattuk a sátorlakáshoz, a Dunakanyarban, ahol nagymarosi rokonainkat is meglátogattuk. Következő évben a Balatonnál vertük le sátrunkat. Ismeretséget kötöttünk egy kedves családdal, akikkel együtt bolondoztunk gumimatracainkon.

a sátrunk előtt Novaljában (Horvátország)

Hazai sikeres nyaralásaink után hosszú útra vállalkoztunk, a horvát tengerpartra. Párom maximális kényelmet biztosított Anikó számára, a bogárhátú kocsi hátsó ülését fekhelynek berendezve. Gyerekkori barátnőm családjával indultunk az Adriára, ők 3 gyerekkel. Split mellett akartunk letáborozni, Stobrecben találtunk egy vadkempinget. Megérkezésünk örömére a hosszú úton elgyötört férjeink leengedtek néhány pohár sört. Utána jobban ment a cölöpverés, jó helyen, a parton. Néhány óra elteltével már nem is tűnt annyira jó helynek. Közeledett a dagály, vele együtt a gyorsított kipakolás, költözés. Úgy emlékszem, akkor ezen nem tudtunk olyan jól mulatni, mint utólag elmesélve.

Diocletianus palotája előtt a baráti család

A kezdeti nehézségek után nagyon jól éreztük magunkat, Splitbe is kirándultunk, Diocletianus egykori palotájának árkádjai között egy kis kultúrát is csempészve gyerekeink programjába.

4 nap múlva újabb felfedezések vártak bennünket Pag szigetén, a novaljai campingben. A sziget először holdbéli táj kopárságával rémisztett bennünket, de a kemping árnyas fák övezetében húzódott. Barátnőmék gumicsónakján messzibb vizekre is eleveztünk, majd sétát tettünk a jellegzetes illatú fenyőféle, a Pinea erdejében, hallgatva az elmaradhatatlan kabócacirpelést.

a baráti családdal Horvátországban

Máskor gumimatracainkon ringatóztunk az áttetsző tisztaságú smaragd tengervízen. Barátnőm két nagyobb, kiskamasz  lánya örömmel konstatálta az esti disco-készülődést. Itt történt életük első diszkózása. Stevie Wonder örökbecsű dala többször is felcsendült, amit mi, „otthonmaradottak” is örömmel hallgattunk a sátor elé ülve: I just called to say I love you (Csak azért hívtalak, hogy elmondjam, nagyon szeretlek).

Férjeink sajnos már nincsenek köztünk, ezzel a dallal emlékezünk rájuk és az együtt töltött, boldog időkre. Sokat tanultunk tőlük életszeretetről, a napfény és a víz imádatáról. Gyermekeink genetikájába beépült mindez és ők tovább örökítik nemzedékről-nemzedékre.

    saját felvételek

1.kép: a sátrunk és a bogárhátunk

Annaróza