A koncert, ahol a kórusban énekeltem, megható volt, felemelő és boldogságot hozó

Év vége felé, ünnepek közeledtével vagy más, fontos alkalmakkor boldogságot kívánunk egymásnak: Boldog ünnepeket! Boldog újévet! Boldog születésnapot!

Miben is rejlik ez a boldogság? Az, hogy kedves családtagunk, barátunk, rokonunk, kollégánk gondolt ránk, eszébe jutottunk? Hogy szeretnek minket? Hogy az ünnep közeledtével ránk gondoltak? Hogy a legjobbat kívánják nekünk?

Idősödve egyszer csak arra eszmélünk, hogy a boldogságra múlt időben kezdünk gondolni: milyen boldogok is voltunk, amikor… És valóban, a boldogságot, életünk boldog időszakait többnyire utólag tudjuk igazán értékelni.

A veszteségek, bánatok, vagy életünk szomorúbb időszakai éles kontrasztot rajzolnak a felhőtlen, boldog időkkel összehasonlítva. Mégis, úgy kellene elrendeznünk magunkban az örömöket, bánatokat, hogy a mérleg az örömök javára billenjen.

Jó lenne hangsúlyozni a mindennapok kis örömeit, apró győzelmeit, hogy a jelen is örömtelibb és boldogabb lehessen. Talán boldoggá tesz az is, ha tudatosan keresünk ilyen alkalmakat.

Gyermekként, gimnazista és fiatal koromban, kórusban énekeltem. Nagyon szerettem, mert az éneklés olyan lelki örömet szerzett, amelyet szavakkal nem lehet kifejezni. Együtt szárnyalni a többiekkel, a nehéz, bonyolult dallamokat is tisztán, pontosan énekelni, legyőzve kishitűséget, szorongást, átélni a próbák és fellépések semmihez sem fogható, emelkedett hangulatát - ezek voltak boldogságunk építőkövei.

Nemrég értesített egykori kórusom jelenlegi vezetősége, hogy a Budapesti Lantos Kórus tavaly elmaradt 70 éves jubileumi koncertjét idén megrendezhetjük és várják a régi tagokat is, akár résztvevőként, akár nézőként. Megdobbant a szívem! De jó lenne újra énekelni! Vajon szól-e még a hangom, ahogy kellene? Vajon meg tudom-e tanulni az új műveket? (A régi számokkal nem lehetett baj, annak idején kotta nélkül énekeltük, mert nagyon szerettük.) Vajon elfogadnak és befogadnak-e a mostaniak egy „ókori dalostársat”?

Aggodalmaim néhány perc alatt elillantak az első próbán: magától értetődő kedvességgel fogadtak, rögtön kaptam kottákat, okos tanácsokat, biztató tekinteteket. A hangom még szépen szól – ez is igazi örömmel töltött el. A próbák – még a rendkívüli, vasárnap délelőtti is – bizakodó hangulatban teltek. Ilyenkor megszűnik a külvilág, eltávolodnak gondok-bánatok, csak a zene, a közös éneklés létezik. Ez a fantasztikus erő tart össze mindannyiunkat.

A régi időkkel összehasonlítva ma kisebb a kórus létszáma, hiányoznak egykori, kiváló karnagyaink (Lantos Rezső és felesége Osváth Edit) és sok, régi, kedves társ, mégis, vagy talán éppen ezért, a lehető legszebben akartunk énekelni. A hiányzókért is!

A november 20-i koncert megható volt, felemelő és boldogságot hozó. Ilyen ajándékot nem kaphattam mástól, csak az együtt daloló kórustársaimtól.

Hazafelé kicsit fáradtan lépkedtem lányom kíséretében, aki végighallgatta a szép koncertet.

- Hogy érzed magad, Anyukám? – kérdezte.

- Boldog vagyok, kislányom!

 Liszt Ferenc: Ave Maria, vezényel Gerenday Ágnes, a Lantos kórus karnagya

               Fotók: Hász András

   Fodor Anna

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!