Világrajövetel és gyermekhalál egyidőben, egy szobában
Életképek egy 100 évvel ezelőtti, falusi család mindennapjaiból
Julcsikám! Hangzik az üvöltésszerű kiáltás egy édesanya ajkáról, aki abban a pillanatban hozza világra gyermekét, amikor egy másikat elveszít.
Visszapillantva több mint száz évet, egy népes, falusi családról szólok, melynek minden tagja állandó nyüzsgésben végzi kijelölt feladatát. Korán kelnek, későn kerülnek ágyba. Mégsem panaszkodnak.
Az édesapa az istálló állatait rendezi. A 15 éves nagylány már megfejte a teheneket, elszűri a tejet, ő is megiszik egy pohárnyit belőle, majd a kútra megy ártézi vízért a kannában és a kis korsóban, melynek nyelén még szopóka is van. A család „csecses” korsónak nevezi. Nincs szükség pohárra. Ő a család első gyermeke, aki a hat elemi iskoláját már elvégezte igen jó tanulóként. Éppen ezért jelent meg abban az időben a tanitóbácsija családjánál és arra kérte a szülőket, engedjék továbbtanulni gyermeküket, ő hajlandó vállalni a tanulással járó költségeket.
- Kár egy ilyen okos koponyáért, aki a hat elemivel megelégszik. A szülők nagyon jól tudták, hogy Marcsi nélkül nem boldogulnának a mezei és otthoni munkákkal, hiszen a többi gyerek még kicsi a munkára. Nem szólva az állandó betegségről, mely már három gyermekük életét magával ragadta.
A szülők helyett az akkor még csak 12 éves kislány válaszolt. - Kedves tanitóbácsi, nagyon köszönjük jóindulatát, igen szeretnék én is többet tudni a világról, de most az én világom itt van, ahol szükség van reám. Nem tehetem meg, hogy önző módon csak magamra gondoljak Ezért kell nemet mondanom fáradozásaira. A tanító felállt, szótlanul kezet fogott az apával és eltávozott. Mindent megértett. Az édesanya megsimogatta okos kislánya fejét, ennyit mondott: - Mindig tudtam, hogy benned annyi lelki jóérzés van, mint a többi gyermekeimben együttvéve.
A napok teltek, a gyermekek fejlődtek, ők dolgoztak tovább. Már három év tovaszállt, Marcsi édesapjával a mezőre indult szekérrel, a két tehenet befogva a járomba, hogy hazafele még élelmet is hozzanak az otthon maradt aprójószágnak és a kis bocikának. Amig ők dolgoztak, addig a tehenecskék legeltek. Minden beütemezve - gondolták.
Marcsi egész éjjel Julcsi testvére mellett aludt és rakta reá a bemártott, vizes borogatásokat. Hiába, csak nem használt a szomszéd asszony által szerzett aprószemű gyógyszer. Ecetes, vizes ruhával próbálta folytatni, ami talán egy kissé csillapítani látszott a beteg Julcsi lázát. Közben az édesanyának megkezdődtek a szülési fájdalmai. Legnagyobb gyermekét, Marcsit elküldte a bábáért, aki igyekezett is a hívásra elindulni. Belépve látta, hogy a szoba egyik sarkában az édesanya rövidesen világra hozza magzatát, a másik sarkában a szobának egy drága gyermek vívja harcát az élettel.
Bábatáska, 1950-es évek, Ausztria Forrás: Wikipedia
Amint elhangzott az éktelen hangerővel szóló kiáltás: „Julcsikám”, ő már tudta, hogy az mit jelent. Tette dolgát, mint azok is, kiket értesített, hogy segítséget kérjen.
Az édesapa nagylányával egy lócán ülve éppen a kis Julcsi koporsójánál búcsúzott a kedves lélektől.
Az édesanya, igen vallásos lévén, első ízben kezdett perlekedni Istenével. - Mindenható Istenem mért küldesz reám ennyi elviselhetetlen szenvedést? Mivel érdemeltem ki? Gondolod ezt is el fogom tudni viselni, mint a többit?
A Mindenható mégis segített elviselni ezt az utolsó lelki fájdalmat is, az újszülött gyermekkel adott új örömöket, elfogadhatóvá téve az édesanya életét, megtanítva, hogy bízni kell az utolsó percünkig.
A kis Julcsi eltávozását a falu egész népe megrendülve fogadta. Mindenki ismerte egymást és tudta a módját, hogy a másiknak mikor van a legnagyobb szüksége a segítségre. Hozzá kellett szokjanak a gyerekek is, hogy a halál nem válogat közöttük, lehet, hogy másnap rajtuk lesz a megváltás pillanata.
Az akkori idők egyik félelmetesebb betegsége, mely a gyermekek között pusztított leginkább, a diftéria volt, mely köznéven torokgyíkként vált ismertté. A falusi lakosságnak nem állt rendelkezésére sem orvos, sem képzett ápoló, sem gyógyszer. Egyedüli egészségügyi segítség az anyák számára a bába (szülésznő) volt és a borbély, aki szükség esetén egy-egy rossz fog kihúzására is vállalkozott.
Régi, diftéria elleni szérum Forrás: Wikipedia
A még idősebb korosztály már ismerte a pestis- és a kolera járványt, melyek ellen tehetetlenek voltak az akkori orvosok, olyan gyorsasággal terjedt, hogy képtelenek voltak megfékezni.
Spanyolnátha járvány, 1918 USA - Forrás: Wikipedia
A Covid 19 nevű járvány új fejezetet hozott életünkben, eddig ez egy ismeretlen kór volt. Sok tudós dolgozott és dolgozik azért, hogy mielőbb megszabaduljunk e világjárványtól is.
Gondolatban összevethetjük a száz évvel ezelőtti állapotokat a maival, és rádöbbenhetünk, hogy mindig voltak, és talán lesznek is olyan nem várt események, melyek megingatják tudományos ismereteinket, hitünket is bizonyos betegségek kezelhetőségében. Meglehet. Bíznunk kell azonban az eddigi tapasztalatok valódiságában, abban, hogy a betegségek legyőzhetők.
Gondolatomat egy régről ismert dal szavaival zárom:
Az élet úgyis tovaszáll, a sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek, mert minden percért kár!
Az első fotó forrása: Pixabay
A meg nem jelölt képek forrása: Fortepan
Zsazsa
