Szolidaritás: segítettünk egymásnak felzárkózni

Szólni kell a szolidaritásról is, ez meghatározó érzés volt mindannyiunkban. Segíteni egymásnak! – így volt természetes. A felsőbb évesek nem kitolni akartak velünk, hanem – bár éreztették velünk, hogy ők már ’nagyok’ - segítettek eligazodni a kollégiumi szabályok, viszonyok között, figyelmeztettek a buktatókra, praktikus tanácsokat adtak és éreztették velünk, hogy bátran fordulhatunk hozzájuk, személyes kérésekkel is. Néhány évvel később pedig mi is jó szívvel pátyolgattuk az elsőéveseket.

Az írásom első részéből kiderült: milyen fontos volt, hogy mindenki jól tanuljon, felzárkózzon, eredményes legyen. A hangsúly a „mindenki” szón van. Az egy osztályba, egy iskolába járó lányok kölcsönösen segítették egymást, tudtuk, ki a legjobb pl. fizikából, így esténként ő magyarázta el még egyszer a nehéz anyagot. Azt, hogy sikeresen leérettségiztem, egyetemre járhattam és diplomát szereztem, ezeknek az „önzetlen korrepetálásoknak” is köszönhetem. Az egyik tantárgyból nagy lemaradásaim voltak még az általános iskolából, a gimnáziumi anyaghoz szinte hozzá sem tudtam szólni. Novemberre már egy csomó elégtelen virított az ellenőrzőmben, nem utazhattam haza, sehogy sem boldogultam egyedül. A társaim pedig beosztották, a hét különböző napjain más-más lány tanult velem, elmagyarázta, majd szigorúan kikérdezte a tudnivalókat és végre láttam: mit és hogyan kell bepótolnom. A délutáni, rövid szabadidejüket áldozták rám, hogy ne maradjak le még jobban, és hogy utolérjem a többieket. Sikerült! Egész életemben hálás vagyok érte.

Osztályunk     Forrás: Tóth Csaba archívumából

Hálás vagyok a gimnáziumi padtársam, kedves barátnőm családjának is: ők a városban laktak és sokszor dupla uzsonnát, gyümölcsöt csomagoltak, hogy nekem is jusson.

A kollégiumban 10-15 állami gondozott lány is lakott, speciális volt a helyzetük. Ők sohasem kaptak levelet, sem csomagot, őket nem látogatta meg senki vasárnap délelőttönként, a szünidőket pedig csak azért várták ők is, mert nem kellett iskolába menni. Nevelőink tapintatos figyelmeztetése megértette velünk, hogy ha valaki csomagot kap otthonról, meg kell kínálnia belőle a csoporttársakat is, legelőször azokat, akiknek nincs kitől csomagot kapniuk. A ’60-as években meglehetős szegénységben élt szinte mindenki, mégis – vagy talán éppen ezért – több család is felajánlotta, hogy a karácsonyt, húsvétot náluk töltse egy-egy ilyen árva lány. Még az útiköltséget is kifizették. A nevelőnők pedig kiharcolták, hogy az állami gondozottaknak ne csak „egyen ruhadarabjaik” legyenek, hanem a ’fejpénzből’ olyan kabátot, cipőt, ruhaneműt vásárolhassanak, amit ők maguk néztek ki a kirakatban, próbálgattak, kalkuláltak, és végül azt vették meg, ami jól állt, illett hozzájuk. Tanárnőink az ízlésünket is alakították. Apró örömök voltak ezek, jó visszagondolni rájuk. A szigor és fegyelem csak háttér volt ahhoz, hogy boldogan éljük meg diákéveinket.

Kecskeméti Katona József gimnázium    Forrás: Fortepan

Mit jelentett a kamaszkorunkban megszokott fegyelem, rendszer, a szabályok betartásának kötelezettsége? Akkor, fiatalon minden porcikánk ellenkezett a kollégiumi szigorúsággal szemben. Mégis, főleg így utólag értékelve, tartást, rendszert adott egy életre, anélkül, hogy ezt akkor tudtuk volna. Kialakult bennünk a kötelességtudat, egy határozott, belső fegyelem és értékrend, ami később a munkában és a magánéletben is hasznunkra vált, főleg nehezebb időszakokban, vagy válságok idején. A rendszeres, komoly tanulás biztos alapokat és támpontot adott a továbbfejlődéshez. A legfontosabb pedig az volt, hogy mércét állított elénk, megerősítette ingatag önbizalmunkat és már nem éreztük kisebbrendűnek magunkat (a városi lányokhoz viszonyítva). Magabiztosabbak és céltudatosabbak lettünk, ugyanakkor érzékenyek is a körülöttünk lévő világra.

Már rég nem vezényszóra ébredek, de most is a teendők végiggondolásával kezdem a napot. Mire a rám váró feladatokat számba veszem, és gondolatban felállítom a fontossági, időrendi sorrendet, már lendülök is (persze csak mérsékelt tempóban) és nekilátok a teendőknek. Néha a reggeli torna is jólesik.

                  1. kép: Osztályunk     Forrás: Tóth Csaba archívumából

    Fodor Anna

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!