Hetvenkedős életünkben kire számíthatunk?
Meghatározó a lakókörnyezetben élők segítsége
Valamikori fürge lábak csigatempóra váltva korántsem engedik mindazon teendők elvégzését, mint ami szükséges lenne. Hetvenkedős léptekkel erőnk teljének csökkenésével egyre inkább, akár kisebb dolgokban is, segítségre szorulunk. Az esetek egy részében az egymáshoz közel, egy településen élő hozzátartozók segítenek. Sokunknak azonban távolabbi településeken élnek utódaink, családtagjaink. Ilyenkor meghatározó a lakókörnyezetünkben élők hozzáállása, legyen ez városi lakótelepen vagy falun. Emberi közösségekben élünk, mely közösségek meghatározzák mindennapjainkat.
Városi társasházban élő ismerősöm mesélte, hogy alkalmanként szomszédjukat kíséri le egy-egy sétára, mert az illető szomszéd bizonytalan járása miatt nem mer egyedül elindulni. Bevásárlások alkalmával a lakótársak hoznak ezt-azt, szükséges dolgokat egymásnak, vagy kocsival szállítják el egymást bevásárolni vagy orvoshoz, ha úgy adódik. Ezen dolgok nem kötődnek társasházhoz, mert vidéken, falubéli jó szomszédok is megtesznek ilyeneket egymásnak.
Kisebb falu viszonylatában talán annyi plusz van, hogy a külsős házigondozók nagyon odafigyelnek az idősekre, hiszen gyerekkoruk óta ismerik őket. Türelmesen, megbízhatóan látják el az idősebbeket, bevásárlás, gyógyszerkiváltás, csekk feladás terén is lehet számítani rájuk, sőt beszélgetéssel, ha kell vigasztalással, biztatással is az idősek segítségére sietnek.
Sokan maradtunk egyedül, ahogyan én is. Meg kellett birkóznom sok új kerti-lakásbéli gonddal. Mire észbekaptam, szomszédom a tavaszi, korai gyümölcsfák permetezését végezve átballagott udvaromba, hogy a maradék lemosópermetét arra néhány fára szórja, ami nekünk van. Nagy jótéteményként ezt évről-évre szó nélkül megteszi, önként, magától. Városi életből ideköltözve, nekem, aki csak messziről látott permetgépet, ez nagy segítség.
Önkéntes felajánlását magaságyás összeállítására, csakúgy, mert kedve szottyant barkácsolni, örömmel fogadtam. Amikor kutyánk feje drótbetonba szorult, hozzá szaladtam, hogy S.O.S., mert a kutyu élete forog kockán. Ha lett is volna drótvágó késem, sincs annyi erőm, hogy azt levágjam a nyakáról. Zokszó nélkül jött és megmentette Kormos úrfit.
Szívesen hozunk „vásárfiát”, azaz élelmiszerfélét egymásnak a szomszédasszonnyal, ha valamelyikünk a nagyvárosba utazik. Számíthatok rájuk egy- vagy többnapos elutazásunkkor, kulcsátadással a ház felügyeletére, a kutya ellátására. Tágabb szomszédsági körben is kisebb segítséget adunk-kapunk egymásnak/egymástól. Csak egy telefon kell, hogy szeretnék egy láda/zsák ezt-azt, de nem bírom hazahozni, és a boltosunk már mondja is: „Viszem, dél felé arra járok…” És el is hozza.