Mi, nagyszülők is felelősek vagyunk személyiségük alakulásáért!

Napjainkban sokat vitáznak arról, hogy neveljük, vagy „csak” szeressük, kényeztessük az unokákat.

Szerintem a helyzet adja, hogy épp melyik aspektus kerül előtérbe, egyik nem zárja ki a másikat. Gondolom, minden nagyszülő szándéka, hogy a társaságában jól érezze magát az unoka, és hozzájáruljon boldog gyerekkorához, majd kedves, érdeklődő, jómodorú felnőtté válásához.

Mivel ők a szemünk fényei, a legjobb énünket hozzák ki belőlünk, és ha mi boldogok vagyunk a velük töltött időben, ez csak jó hatással lehet hangulatukra, lelkükre. Gondoljunk csak arra, mennyit játszunk, akár négykézlábra ereszkedve, vagy vidám zenére táncra perdülünk velük, majd elcsendesedve meséinket, verseinket, énekünket hallgatják. Mivel unokám angol nyelvi környezetben nőtt fel, a legnagyobb érték, amit adhattam neki, a magyar nyelv ápolása. Színházba, kirándulni, strandolni vittem, sok vidám együttlét köt össze bennünket. 

Úszásra, kosárlabda-edzésre kísértem, szüleivel együtt a sport, a mozgás szeretetét elültettük benne.

A legtöbb, amit adhatunk: a jelenlétünk, figyelmünk, türelmünk, megértésünk, fáradságot nem ismerő derűnk, a világból sok mindent megmutatni vágyásunk, egyszóval a szeretetünk.

Példaadásunkkal egyben neveljük is őket, de ha kell, szóban is figyelmeztetjük a legalapvetőbb udvariassági szokásokra. Azt szeretnénk, ha tisztelettudó felnőtté válnának, ezért ha ránk bízzák őket a szülei, hozzájuk hasonlóan mi is felelősek vagyunk személyiségük alakításáért.

Ha a testi épségükről van szó, szabályokat is állítanunk kell az érdekükben. Kényeztetésnek azt gondolom, ha elvégzünk helyettük olyan feladatokat, amire önállóan is képesek. Kedvenc ételük elkészítése, vagy alkalmanként egy jutalom-ajándék nem a kényeztetés kategóriába tartozik, inkább az, ha első szóra mindent megkap a gyerek. Sokkal nagyobb értéke van a kivárt dolgoknak.

Fiúunokám 20 éves lesz, így tapasztalatból beszélek. Visszagondolok a kapcsolatunkra: élvezhettem bűbájos babaként, majd a felhőtlen kisgyerekkorát, kedves ragaszkodását, vicces megnyilvánulásait, jókedvét, sok közös élményünket, majd szomorkodtam a zárkózottabb kamaszkora miatt, ami megtanított tisztelni a magánszféráját.

Már nem lehettem a régi pajtás számára, de reméltem, hogy a 4 fal közé zárkózó, kütyüs-virtuális, neten beszélgetős, online játékos világából ki fog kívánkozni a való életbe. Ennek érdekében hasonló korú fiúunokás barátnőmmel, /aki ugyanilyen aggályokkal viseltetett kamaszai iránt/, időnként közös kirándulásokat szerveztünk. Unokatestvéreivel is sok vidám pillanatot tölthetett.

Én pedig boldog voltam, amikor örömét láttam, vagy amikor spontán közeledett hozzám, akár valami mondandóval, akár videós játéka bemutatásával.

Családi, baráti nyaralásainkon, ha néha mufurc is volt barátai hiánya miatt, önfeledten élvezte a programokat. Szerencsére elég hamar túléltük a kamaszkort, és a mai napig szívesen tart velünk nyaralásainkra. Imádja a természetet, a nagy túrákat, az aktív programokat. Tavaly nyáron utazott először önállóan, felügyelet nélkül néhány barátjával. Jól vizsgáztak, baj nélkül tértek haza.

Elégedett vagyok felnőtt életével, tanul és mellette dolgozik, egyre nyitottabb, kommunikatívabb. Amikor együtt vagyunk, sokat beszélgetünk, régi emlékekről, de céljairól, környezetéről, kedvteléseiről is megosztja velem gondolatait. Udvarias, segítőkész, jólelkű fiatalember. Lassan felcserélődnek a szerepeink, és visszakapom tőle a korábban neki adott gondoskodást, gyengédséget. Én pedig „kényeztetem” kedvenc ételeivel, otthonom kényelmével, ha nagy ritkán idelátogat.

Jó érzéssel tölt el, hogy talán én is hozzájárultam ahhoz, amilyen felnőtté vált.

  Annaróza

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!