2014. jan 20.

Papír öltöztetőbaba életre keltve

írta: S. Cecilia
Papír öltöztetőbaba életre keltve

 

Baba2

Az ötlet onnan jött, hogy a Pinteresten szép, régi öltöztetőbabák képébe botlottam. Eszembe jutott, hogy mennyire szerettem a papírbabákat öltöztetni gyerekkoromban. Sejtve, hogy unokáimnak - akik állandó alkotó lázban égnek - ez bizonyára tetszeni fog, elkezdtem válogatni a Pinteresten a sokféle „paper doll”, azaz öltöztetőbaba között.  A választásom egy Miss Missy nevű babára esett, aki szépen ki volt stafírozva, azaz igen nagy ruhakészlet közül lehetett válogatni.

kivágatlan ruha

Amikor Lilla unokám legközelebb hozzánk jött, megkértük Papit, hogy nyomtassa ki a kiválasztott fájlokat és Photoshoppal  hozza egy méretre az öltöztetőbabát és a rá való öltözékeket. Ezután megkezdődött a ”projekt” kivitelezése.

A babát, még kivágás előtt felragasztottuk egy kemény lapra – a pizzás doboz vastagsága  éppen megfelelő -  majd miután megszáradt, kivágtam a babát (ez nem könnyű feladat). A ragasztáshoz folyékony papírragasztó stiftet használtunk. Ezután  a még kivágatlan lapokon  a ruhákra és egyéb tartozékokra ceruzával kis füleket rajzoltam – ezek ugyanis hiányoztak róluk. A kis fülek arra szolgálnak, hogy öltöztetéskor  visszahajtva megtartsák a babán a ruhácskát.

Ágyban ruhákkal

Lilla gyerek papírollóval nagyon ügyesen kivágta a ruhákat  és már kezdődhetett is Miss Missy felöltöztetése.  Mondanom sem kell, hogy pompásan állt rajta a derékban szűkített télikabát a kis kalappal, a virágos, fodros nyári, bőszoknyás ruha az esernyővel nem különben. A kecses, régimódi ruhákon kívül táskák, szütyők, kosarak és esernyők egészítették ki a ruhatárat.

A babaruhák tárolására tetrapack tejes dobozból és színes csomagolópapírból kis szekrényt készítettem, míg Lilla  vattacsomókat ragasztva egy másik doboz belsejébe Miss Missynek kényelmes ágyikót csinált. Ugyancsak tetrapack dobozból egy dobogót is csináltuk a babának, amibe bele lehet állítani. (A papírdobozok játékként való újrafelhasználásról már írtam: házak dobozbólnyuszis doboz)

Montázs

Mindez persze csak eszköz volt ahhoz, hogy megindulhasson a játék, amit Lilla kiötlött: Missy azért öltözik állandóan, mert  divatbemutatókra és szépségversenyekre jár, ahol természetesen mindig első díjat nyer. Rám az öltöztetőnő  és a divatbemutató rendezőjének  szerepét osztotta. Késő estig, nagy élvezettel babáztunk.  Még most is játszanánk, ha Anyja nem jön érte, hogy hazavigye :-)

Munkában

Az öltöztetőbabák a Pinteresten „paper doll”,  a Google keresőben „öltöztetős baba” beírásával kereshetők Arra kell figyelni, hogy a babának és a ruháknak a méretei stimmeljenek. További ruhákat és kiegészítőket a gyerekek maguk is rajzolhatnak.

Kedves Nagyik, Anyuk, Gyerekek! Ha megtetszett az ötletünk, valósítsátok meg ti is!  Jó babázást kívánok!

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

 

Szólj hozzá

kreatív játék nosztalgia papír kreativitás unoka kézműves foglalkozás gyerekfoglalkozás