a Bledi-tó

A 2. és 3. nap programjainak praktikus felcserélése következtében túránkat száraz időben élvezhettük, legalábbis égi áldástól mentesen. Első utunkon szelídebb vizeken eveztünk, illetve izmos fiatalemberek lapátolták két evezővel gondolaszerű, 15 személyes hajóinkat a Bledi tavon fekvő piciny sziget felé. Motorcsónak használata tilos, ennek következtében kristálytiszta a smaragdzöld víz, a levegőt nem szennyezi motorbenzin bűze, és a madarak füttyét sem zavarja semminemű berregés. Csónakjaink elfoglalása közben egy hattyúpár nyújtogatta karcsú nyakát felénk, élelmet remélve. Egy-két felkészült társunk megkínálta őket, majd amikor távolodni kezdtünk a parttól, ők is illedelmesen elhúztak mellőlünk új portyára. "Gondolásunk" jóvoltából percek alatt megérkeztünk a parányi szigetre, ahol meredek lépcsősor vezetett a Szűz Mária templomhoz. Oltára előtt egy fentről ereszkedő kötél várja, hogy a turisták, titkos kívánságuk teljesülése érdekében háromszor meghúzzák. Ezt 5,50 euróért tehetik, ami jó befektetés, ha a kívánság valóra válik. A szigeten őrködő egyetlen épület az 1142-ben román stílusban épült templomocska, melyet a 15. században átépítettek gótikus stílusban.

Innen buszunk Bohinjba, a Vogel hegy felé vette az irányt, amelyre a drótkötélpálya télen a síelőket, máskor a csupán szemlélődő turistákat repíti fel. Kabinjába 80 ember bezsúfolódott össze. Már vártam, hogy a japán metrókhoz hasonlóan itt is megjelenik egy "betoló ember". Fellélegeztünk, amikor kiszállhattunk szardíniás dobozunkból, és nagyokat szippantottunk a kristálytiszta levegőből. A derült időben elénk tárultak a Júlia Alpok hósipkás csúcsai, a sípálya, lefelé tekintve pedig az elképesztően mélyzöld tengerszem. Idegenvezetőnk terve, miszerint libegővel még magasabbra emelkedünk, nem válhatott valóra, mert a 4 személyes ülőkék téli munkájukat pihenték éppen, hogy karbantartásuk után a nyári turizmust szolgálhassák. Mi pedig épp a két időszak között érkeztünk, és csak képzeletben libeghettünk ég és föld közt.

kilátás a Vogel hegyről

A Bohinj tóhoz érkeztünk, melynek partján egy fényes szarvú csodazerge-szobor egy legendára emlékeztet. Zlatorog (aranyszarv), egy mitikus fehér szőrű kecskebak, mások szerint zerge, melynek itt, a Triglav magaslataiban volt a birodalma. A legenda szerint arany szarvai kulcsot képeznek a Triglavban elrejtett kincshez. Az állat vére gyógyhatású virágokat termett. Valószínűleg gyógynövények az itt nyíló vadvirágok. De ha körülnézünk, maga a látvány is kincset jelenthet a szemlélődőknek.

A szelíd kitérő után vadabb tájak felé robogtunk, a Száva forráshoz. Előbb egy csodás völgyben kényelmes sétát tettünk a hatalmas köveken lefelé gördülő, zubogó vízáradat mellett. Az előző kétnapos esőnek meglett a gyümölcse. A könnyed gyaloglás után következett a "feketeleves", 550 lépcső felfelé, néhol alacsonyabb, ritkásabb, máshol lépésszünet nélkül, magasabb fokok követték egymást. Vezetőnk nyugtatgatott bennünket, hogy pihenjünk közben, van idő. Most éreztem először, hogy nem hajtanak, és hagynak időt a táj csodálatára. A padokon néha megpihenve felesleges, értéktelen málhámat útközben hátrahagyva végül elértem a célt, az 50-60 méternyi, alul több ágra szakadó vízesést. Vágyam teljesüléséhez az Aflamin szárnyakat adott. (Félreértések elkerülése végett ez a csodaszer nem kokacserjéből készül, csupán segíti az ízületi bántalmakkal küzdő régiségek mozgását). A leírhatatlan látvány, az ózondús levegő és a lezúduló víztömeg robaja komplex élményt nyújtott. Negyedórás álmélkodás után játszi könnyedséggel szökelltem lefelé, mint Zlatorog. Árván hagyott csomagom hűségesen várt az egyik padon.

a Vintgar szurdok

a Vintgar szurdok a  fa sétányokkal

Ezután következett álmaim netovábbja, a Vintgar szurdok. Már a séta legelején a Radovna folyó olyan vadul rohanó özönét élvezhettük, ami a gyakorlott raftingosokat is komoly erőpróba elé állítaná. Az előző napok kellemetlenkedő esőzése még inkább felkorbácsolta az amúgy sem szelíd vizet. Nem tévedés, amikor sétát említek, hiszen a Száva forrás emelkedőivel szemben itt kiépített, korláttal ellátott fasétányon könnyedén lépkedhettünk, végig vízszintesen, néhol 10 fokos emelkedővel. Egyik ámulatból a másikba estünk. Szinte karnyújtásnyira, mégis biztonságban élhettük át az "özönvizet", mely kísérőnkké szegődött az 1600 m-es távon. Hallottam valakitől, hogy száraz nyári időben egy csepp vizet sem látott a mederben. Most már elhiszem, hogy a májusi eső aranyat ér. Micsoda illatorgia és hangorkán! Az átázott fapalló illata keveredett a bujazöld növényzet, mohák, páfrányok, falevelek, vadvirágok és a víztömeg illatával. Nem győztük magunkba szippantani a harapnivaló levegőt. Remélem, sikerült elraktározni belőle valamennyit városhoz szokott tüdőnkben. A madarak koncertre invitáltak bennünket, de hang"versenyezniük" kellett a víz robajával.
                

Ez Szlovénia legmagasabb folyami zuhataga. Ezt a szurdokot sántikálva is érdemes végigjárni. A buszban tovább áradoztunk az áradatról, és a reggeli kezdéshez híven szintén csendesebb vizek, konkrétan a bledi tó felé haladtunk, hogy a bledi várból csodáljuk a kilátást. Most felülről üdvözölhettük ismerősünket, a kis szigetet, rajta a Szűz Mária templomot. Nicsak! A tó smaragdján vízipókok úszkálnak?! Jobban szemügyre véve csónakokat ismertünk fel az apróságokban, amint "V" alakú csíkokat húznak maguk után.

Elérkezett a 4. nap, a hazautazás, a búcsú ideje. A vidék még ekkor sem hagyott bennünket látványosság nélkül. Ptujska Gora zarándokhelyre érkeztünk, ahol a gótikus templomocskában hálát rebeghettünk az életre szóló élményekért. Végső állomásként Ptuj városkában sétáltunk, ahol megtekintettük a várostornyot és a gótikus Szent György templomot. Az energikusabb útitársak felkapaszkodtak a várba, én megelégedtem egy finom kávéval.

Ezután teljes gőzzel repesztettünk hazafelé a 4 napba sűrített kalandozásunkkal meggazdagodva. Tisztelet és hála illeti idegenvezető-nőnket, aki maga is régiségnek titulálható 50 feletti korával, de fiatalokat is túlszárnyaló energiával, valamint nagy szakmai tudással, toleranciával kezelte a különböző habitusú, személyiségű, érdeklődésű utasok igényeit. Ugyancsak hálát éreztünk a két sofőrünk biztonságos vezetéséért.

Kedves Régiségek! Keljetek útra, hiszen majdnem a szomszédunkban van ez a csoda, Szlovénia. Csoportunkban zömmel 60, 70 felettiek voltak, de mindenki jól bírta a túrákat. Többször hallottuk útitársainktól barátnőmmel közös szlogenünket: Addig utazzunk, amíg bírjuk!

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192