A legjobb orvosság szőrös, és négy lába van

Magam se hittem volna el, hogy egy állat mennyire képes betölteni egy fájdalmas űrt, ha Lucy cicánk váratlanul meg nem jelenik az életünkben. Amikor lányaink annak rendje és módja szerint majdnem egyszerre kirepültek a családi fészekből, búnak eresztettem a fejemet, pedig nem is maradtam egyedül, egy szerető férj volt az oldalamon. Ekkortájt történt egy szép nyári napon, hogy elsőszülött minden előzetes konzultáció nélkül megjelent egy párhetes kiscicával, letette a szoba közepére és közölte: - Magam helyett hoztam, vigasztalásul. Én azonnal beleszerettem, oldalborda néhány napig férfiasan ellenállt, majd ő is megadta magát. A cicakölyök mókás viselkedésétől kacajjal telt meg csendes otthonunk.  Lucy 15 évig volt imádott családtagunk és mondhatom, hogy bár gondok is voltak vele, nagyon megszépítette az életünket. Aztán, hogy jöttek az unokák, kezdetben néha kicsit fújt rájuk, de később békésen megfértek egymás mellett.

Környezetemben is sok jó példát látok arra, hogyan fonódik össze idős emberek és állataik élete, kitöltve a magány veszedelmes mélységeit. Az alábbi történeteket illusztráló képek pinterestes gyűjteményem darabjait képezik, nem a szereplőkről készültek.

Linda évtizede él egyedül egy nagy házban sok betegséggel küszködve. Már férje életében is volt kutyájuk, aztán, hogy egyedül maradt, se akart lemondani róla, pedig a már beteges kutya sok vesződséggel járt, majd hamarosan elhunyt. Linda nagy szomorúságában annyi még telt az erejéből, hogy egy fiatal kutyát fogadott örökbe. Jó volt látni, hogyan virágzott ki a kölyökkutya mellett. Kutyaiskolába jártak hetente többször és a ház is újra megtelt élettel. A napi kutyaséták visszatértek, a barátságos, virgonc kutya sok új gyerek ismerőst is hozott, akiket Linda különösen kedvel. Nero és Linda azóta is elválaszthatatlanok. Barátnőm úgy társalog a kutyájával, mint a gyerekével. Se szeri, se száma a történeteknek, melyek főszereplője Nero, a hűséges, okos, ragaszkodó eb, akivel még külföldre is együtt utaznak. – Neki így is jó vagyok, öregen, ráncosan, sántikálva. Nero hűsége és szeretete feltétel nélküli – vallotta meg Linda egy beszélgetésünk alkalmával.

Egy ismerős idős házaspárnál úgy alakult az élet, hogy Gábor nyugdíjba ment sok éve, felesége viszont még mindig aktívan dolgozik. Gábor és Athos, a szép, barna vizsla elválaszthatatlanok. Hajnalban indulnak az első sétára és késő este még járnak egy utolsót, a gazdi számára ez képezi az egyedül töltött nap fő programját. Mozgásszervi problémaira is orvosság a napi többszöri rövid, kötelező séta. A kutya körüli tevés-vevés,  etetés, bevásárlás is jól elfoglalják. Jó kis kutyás társaság is kialakult a szomszédokból, akikkel kellemesen lehet traccsolni, míg a kutyák szaladgálnak. Gábor így tudója lesz a szomszédok aktuális pletykáinak és több újságolni valója van este, mint párjának, aki egy irodában tölti a napját. Athos  hűsége és rajongása kárpótolja a hosszú nap magányosságáért.

Sári búskomorsága nőttön-nőtt férje halálát követően. Magányosan töltötte napjait, mígnem már külön élő gyerekei egy pinty-párral ajándékozták meg. Sáriéknál korábban sosem voltak állatok, némi távolságtartással fogadta a ketreces jövevényeket, de hamar megkedvelte őket. A róluk való gondoskodás, a madarak viselkedésének, fészekrakásának figyelése, majd a fiókák megjelenése új színt, értelmet vittek Sári életébe, kedélye is kezdett visszatérni. – Nagyon jó, hogy vannak, hogy nem üres a lakás, ha hazajövök, mesélte. Pintyes történetét meg is írta annak idején a blogban fotókkal illusztrálva.

Mindezt elmesélve tolul elém egy kép, még gyermekkoromból. Utcánkban lakott egy szuterén helységben a Macskás néni. A magányosan élő, idős asszony tucatnyi macskát nevelt parányi lakásában. Ablakunkból pont ráláttam az udvarára, ahol apró tálkákban sorakozott a tej és a kaja, és láttam hogyan  becézgette, cirógatta mindenféle színű, fajtájú cirmosait. Gyerekként bolondosnak gondoltam a nénit, amiért nagy szegénységében cicákra költi a pénzét. Hat évtized telt el, sok mindent éltem meg azóta, és  ma már tökéletesen megértem Macskás nénit, aki a cicákban lelt társakra, ők adtak értelmet öreg, magányos életének

Zárszóként csak annyit, hogy mindannyian tudjuk, az állattartás gonddal és felelősséggel is jár.  Az a ragaszkodás, kedvesség, hűség, rajongás, ami egy kis állattal való együttélésből nyerhető, sok idős, egyedül élő ember  számára pótolhatatlan. Az elmagányosodás, társtalanság legjobb gyógyszere szőrös és négy lábon jár.

    Képek forrása: Pinterest

Cecilia