Emlékek az ötvenes évek háztartási munkáiról vidéken

Abban az időben az év háztartási teendőinek szigorúan kötött rendje volt.

Időben vissza kell mennem az 1940-es ’50-es évekbe, mert az emlékeim onnan datálódnak. A teljesség kedvéért egy egész év háztartásbeli nagyobb műveleteit szeretném felsorolni, csak az a kérdés, hogy mikor is kezdődhet egy ilyen tartalmú éves visszatekintés? Minden bizonnyal mindenki az Újév napját jelölné meg, ez azonban néhány téli tevékenység történetét kettévágná. Ezért – és azért is, mert elég sokat jártam iskolába – jómagam az évkezdést mindig szeptember elsejére teszem, mint ahogy most is.

Kép forrása: Fortepan

Szeptember

A téli tüzelő (fa és szén) behordásával kezdődött, majd szorosan utána következett a szilvalekvárfőzés. Ez egy szabadtéri fatüzelésű üstházba (katlanba) rakott réz üstben történt, amely a nyitott folyosón (gangon) volt elhelyezve. A munka egésznapos volt. A lekvárt üvegekbe töltötték, és azokat celofánnal lezárták. Ezt követően takarókkal bélelt és fedett „száraz duntszba” rakták. A boros hordók kimosása és kénezése külön férfi feladat volt a szüret előtt. Szeptember vége felé következett a borszőlő leszüretelése. Ennek ideje évenként az időjárástól is függött, néha áttolódott október első-második hetére.

Október

Kis csendesség után az őszi nagytakarítás következett – még a hidegebb idők beállta előtt – amelynek során a szekrényekben lévő ruhák is ki lettek akasztva szép, őszi napos időben egy napra, hadd szellőzzenek. Ez volt az ideje a későn érő gyümölcsök (alma és körte) leszüretelésének és a kamrában – egy rétegben való – elhelyezésének. Ekkor volt időszerű a birsalma-sajt elkészítése, ami igencsak időt rabló tevékenység, de a dió megpucolása és befőttes üvegekbe való elhelyezése is ekkorra adódott.

November

Ebben a hónapban a must már kiforrt, és következett az újbor átfejtése, a söprű leválasztása a borról. Időrabló pincei feladat, de a végén az újbor megkóstolása valamiféle ünnepélyes hangulatot adott az egész éves munka eredményének. November vége felé már a decemberi disznóvágás előkészületeire is sor került. A kolbász bél megvásárlása, a lúgzó-kád kimosása, a rén-fa előkészítése és a forrázó fateknő kitisztítása mind nélkülözhetetlen tevékenységek voltak. Már november vége felé a karácsonyra is kellett gondolni, legalább olyan mértékig, hogy kit mivel ajándékozzunk meg.

December

Zsúfolásig tennivalóval. A hónap elején a Mikulásvárás (erről már írtam) volt a gyerekek legfőbb foglalatossága. Ezt követte – úgy a hónap közepe felé – a disznóvágás. Ennek azonban volt egy fontos „hatósági” előzménye. Be kellett menni a Városi Tanácshoz, és ott „vágási engedélyt” kellett kérni. Ennek következménye az volt, hogy a disznóvágás után néhány kiló zsírt „be kellet szolgáltatni” szintén a Tanácsnak. A disznóvágás egész napos programja reggel 7 óra körül kezdődött, de mire a zsír kisütése is befejeződött, már sötét este volt. Ez a nap még az iskolából való távollétre is igazolt volt. Másnap történt a „kóstolók” (egy – egy tányérban kis kolbász, hurka, töpörtő és abált szalonna) kiporciózása és elvitele, átadása a szomszédságnak. Ezt minden szomszéd el is várta és természetesen viszonozta is. Milyen szép szokásokkal is erősítgettük barátságainkat és egybetartozásunkat?!

Visszatérve a disznóvágás utáni étkezési szokásokra, csak annyit tudok írni, hogy – akkortájt hűtőszekrény és fagyasztó hiányában - a különböző „disznóságok” elfogyasztásának kötött sorrendje volt. (Tilos volt a sonkához nyúlni húsvét előtt, nem volt szabad kolbászt enni addig, míg töpörtő és/vagy disznósajt volt, ám a fogyasztás legelejét a hurkafélék – véres és májas – uralták. A karajt pedig még a disznóvágás napján lesütötték zsírban és a zsíros bödönben (véndölben) a zsírban tárolták. Így akár nyár közepéig is kitűnő vasárnapi húsételt lehetett belőle készíteni.

Kép forrása: Fortepan

Rögtön ezt követték a karácsonyi előkészületek, amelyek a szaloncukor gyártásával vették kezdetüket. Azokban az időkben ugyanis - a ’40-es évek végén és az ’50-es évek elején - a boltokban nem lehetett szaloncukrot kapni. Csomagolásra pedig sztaniol volt rendszeresítve, amelyet régi, rádiókból kimentett kondenzátorok lefejtett alumínium fóliái szolgáltattak. A karácsonyi étel természetesen már a frissen vágott disznóhúsból készült, és csak jóval később – talán 15 év múlva - kerülhetett halétel az asztalra.

A Szilveszter napja és az Újév különösebb jelentőséggel nem bírt – miután rádiónk sem volt, hisz ami volt, azt a háborús időkben be kellett szolgáltatni (magyarul elkobozták) – az éjfélt sem vártuk meg, hanem szépen lefeküdtünk, mint egyébként bármely hétköznapon.

• folytatás következik

János