Füstölgés édes anyanyelvünk használata kapcsán

Az a véleményem, hogy ma Magyarországon nem szégyen műveletlennek lenni! Nem szégyen, ha valaki magyartalanul, hebehurgyán fejezi ki magát, nem olvas irodalmi műveket (semmilyet!). A mai fiatalok, középkorúak, ha olvasnak egyáltalán, legfeljebb az Internet rövid híreit, a néhány perc alatt emészthető - és felejthető – információkat nézik, olvassák. Mélyebb gondolatokat kifejtő vagy gondolkodásra késztető műveket csak kevesen olvasnak. Verseket szinte soha. Ebből következik az is, hogy szegényedik, sorvad a mindennapokban használt magyar nyelv is. Egyre redukáltabb, szegényes szókinccsel fejezik ki gondolataikat az emberek. Gyakori a szóismétlés, a nyelvi panelek használata. Szinte észrevétlenül „kiüresednek” a közlések.

A médiában, közéletben, de az emberek egymás közötti beszélgetései során is, évek óta, ezt a romlást tapasztalom. Sem a stílusra, sem a szókincsre nem fordítanak figyelmet a megszólaló személyek. Szinte kizárólagos szempont lett az azonnali közlés: akár szóban, telefonon, akár írásban (pl. kommentek, sms-ek formájában). Tipikus példa erre sok, sportriportban elhangzó “nyilatkozat”, amikor a verseny után 2 perccel a levegő után kapkodó sportoló elmondja lapos, semmitmondó összegzését: “Kikaptunk a mérkőzésen, baromira elfáradtunk”.

Nagyon gyakoriak a nyelvtani hibák, az egyeztetés hiánya, a magyartalanságok (nyilván az idegen nyelvű információt kutyafuttában fordította le valaki és senki sem ellenőrizte). Vagy hogyan engedhető meg, hogy egy államtitkár a rádióban a következőket mondja: „ Azt akarjuk, hogy a használaton kívüli épületeket lebontják.”??? Számtalanszor halljuk: …a cég/vállalkozás, aki …. , a bizottság, aki, stb. A következő „szóvirágról” nem is szólva: „Meg kellene tenni, hogy a magyar bor felvirágozzon.” (Azt a borvirágos mindenit!)

A redukált formák, nehezen értelmezhető betűszók (Usk, MasC, PIM, stb) ellenpólusaként naponta találkozhatunk “kilométeres mondatokból” álló szövegekkel is: a hosszú, többszörösen összetett mondatokból alig hámozható ki valamiféle konkrét tartalom. Vagy talán éppen ez a cél????!!!

Elég csak beleolvasni pl. a közüzemi szolgáltatók, bankok, biztosítók, telefontársaságok stb. több oldalas szerződési feltételeibe. Már a második oldalon elveszítjük a fonalat, egyúttal a türelmünket is. Ezen a ponton viszont mégis türelmes olvasásra bíztatom kedves kor- és sorstársaimat. Mindig kérjünk elég időt, nyugodt körülményeket a teljes szöveg átolvasására és megértésére. Amíg nem világosak a feltételek, amíg nem kaptunk választ minden kérdésünkre (és ne szégyelljük, ha első olvasásra nem értünk meg mindent!), ne kötelezzük el magunkat, ne írjunk alá semmit.

Az emberek, köztük a fiatalok is, alig kommunikálnak szóban! Nem beszélgetnek, hanem magányosan, egymástól elszigetelve nyomkodják telefonjukat – szinte sohasem beszélik meg élőszóban barátaikkal, családtagjaikkal a kapott információkat. Az informatikai eszközök használatával az írásban és azonnal közölhető információ lett az elsődleges, – mellőzve megfontolást, összegzést, tartalmi és logikai rendezést, a helyes arányok meglelését, a józan mérlegelést. Ezzel felesleges aggodalmakat is előidéznek azoknál a személyeknél, akiknek a – sokszor szűkszavú – közlés szól. Gyakran elbizonytalanítják társukat, barátjukat, rárakját saját félelmeiket, bánatukat. Ha változik a helyzet (meglett a hosszasan keresett tárgy, kiderült, hogy egyáltalán nem olyan nagy a gond, mint amilyennek előszörre látszott, stb.), már elrontottuk a társunk kedvét. Lemaradtunk arról is, hogy magunk láthassuk a másik örömét, ha jó volt a hír, pedig így a saját örömünk is teljesebb lehetett volna.

Bántó és – szerintem nagyon ártalmas is – a durva szavak egyre elterjedtebb használata. Helytől, helyzettől és napszaktól teljesen függetlenül, nagy hangon röpködnek a levegőben a durva kifejezések. A “szar”, a “b... meg, a “befosok”, az “okádék”, a “k…va anyját” kifejezések sajnos mindennaposak. A ’80-as, ’90-es években gyakran vasalás közben néztem tv filmeket. Mivel többnyire a vasalnivalót néztem, inkább csak hallgattam a film dialógusait. Megdöbbentett, milyen sok trágárság hangzott el. Akkor még csak a filmekben, vagy “késdobáló” kocsmákban volt mindennapos ez a sok durvaság.

Egy találomra kiválasztott, a magyar iskolarendszerrel kapcsolatos blog egyik kommentjében ezt olvastam ma:

“Amúgy én tutira úgy lennék a gyerekemmel, hogy ha tovább akar tanulni, akkor azt mondanám, az ebből a szempontból fontos tárgyakra fókuszáljon, a többit leszarnám én is. Pl. ha magyar- töriből kéne neki jó jegy, leszarom, hogy énekből, fizikából, meg tesiből kettes, nem is stresszelném ezzel.”

Életkép napjainkból: kisgyermekes anya várakozik a buszmegállóban, hangosan szidalmaz valakit telefonon, vén k...nak, ronda dögnek titulálja és mint a moslék,ömlenek ki a száján a szitokszavak. Végül nyomatékosan még megjegyzi: “Kapja be a f...szom.” Gyermeke tompa közömbösséggel hallgatja. Majd megkérdezi: “Mikoj jön máj az a kujva busz?

Biztos, hogy ennek így kell lennie?

Fodor Anna