Lomb Kató példája ma is hat

Ahogyan a bölcs mondás tartja „ép testben, ép lélek”.  Mindez gyermek,- és ifjú korunk lendületéből szinte természetesen adódott, ám ősz fejjel, nyugdíjas korban is érvényes marad, még ha nehézkesebbé is válik a mozgásunk és agyunk tevékenysége is.

Ami a mozgást illeti, megannyi intézményes, szervezett senior torna, otthon végezhető DVD,  YouTube mozgás-program áll rendelkezésünkre, kinek–kinek tetszése, lehetősége szerint.

Ha már felfrissítettük „porcikáinkat”, jöhet a szellemünket karbantartó elfoglaltság. Ehhez már jóval kevesebb szervezett senior programot találunk, de aki keres, az azért talál. Például a rejtvényújságokban, és az interneten, ahol a  nyelvleckék sokaságából válogathatunk, valóban életkori sajátosságunknak, érdeklődésünknek megfelelően. Miért éppen a nyelvtanulást emelem ki? Úgy gondolom, ez az egyik  legösszetettebb, átfogóbb ismeretszerzés, agyat megmozgató tevékenység, ami nem egysíkúan, hanem minden irányban mozdulni hajtja agysejtjeinket. A szavak, kifejezések memorizálása,  a mondatok fűzésének logikája. És mindeközben az olvasmányok (leckék) által felfedezünk egy más világot, más nép kultúráját, szokásait, földrajzi elhelyezkedését, éghajlatát.

Zsenge ifjúkoromban  (9 évesen ) álltam először anyukám elé, hogy én német nyelvet szeretnék tanulni. Ő együttérzően, ámde kétkedően bólogatott,  kis falunkban ugyanis nem volt erre lehetőség 11 éves koromig, míg az iskolában nem kezdtem meg a nyelvtanulást.  Akkoriban nagy hatással volt rám egy TV interjú Lomb Katóval, aki 16 nyelven értett, beszélt, tolmácsolt, fordított. Az önálló, autodidakta  nyelvtanulásban hitt és ezt maga bizonyította  tudásával. Én pedig hittem neki. Olyannyira, hogy ma, meglett koromban is így hiszem. Lomb Kató 10 kérése a nyelvtanulókhoz ma is aktuális és érdemes kéréseinek eleget tenni. Megváltozott világunk nyelviskolák és internetes leckék tömegét kínálja, mégis örökérvényűnek tartom Lomb Kató nyelvtanulási szempontjait. Aki  valóban, ténylegesen  tanulni akar, megtanulni egy nyelvet, érdemes őt követni. Ha ráerősít valaki egy nyelvtanfolyammal, sőt, internetes nyelvleckékkel, az ártani nem árt, legfeljebb használ is, utóbbi esetben nem is keveset. Szerintem.

Nos, megettem kenyerem javát, mai napig a nyelvtanulást érzem, tartom a leginkább agyamat megmozgató, serkentő dolognak. Szó sincs róla, hogy 10-en nyelveket beszélek, sőt valójában nem is utaztam, jártam-keltem a nagyvilágban oly sokat, hogy kiderüljön, igazán aktív-e a nyelvtudásom, egy pohár víz kérésén túlmenően. Mégis a sokszor unalmas, esetleg akár fárasztó memorizálás után kifejezetten jól érzem magam, hisz megtanultam valamit magamtól, tudom, és ez önbizalmat ad. Mondjam, hogy szinte meg is fiatalít? Mondom. Hiszen nem azon morfondírozok, hogy a tetőtől talpig reumás porcikáim fájnak-e vagy sem,  eszembe se jut, amikor egy más világ tárul elém. A nyelvek iránti érdeklődésem sohasem csökkent, habár az aktív korom mókuskerekének felgyorsult pörgésében kissé háttérbe szorult.

Lomb Kató

Nyugdíjas, itthon töltött éveimben nap, mint nap előszedegetem nyelvkönyveimet, nézegetem szeretettel, némelyiket ismerősen, és van olyan is, amelyet ismeretlenül. Persze, mert „begyűjtöttem” rokontól, ismerőstől, akiknek valamiért nem kellett, kidobásra ítélték őket. Nem az a kérdés, hogy nyelvkönyveket forgassak-e szabad időmben, hanem a legnagyobb dilemmám mindig, hogy melyiket is. Mostanában éppen a spanyol leckékbe feledkezem bele. Kedvelem az évtizedekkel ezelőtt kiadott tankönyvet, szókincsével, olvasmányaival és a gyakorlataival. Tanévnyi idő alatt végeztem is vele anno. Azidőtájt indult az ELO levelező nyelvoktatás. Nagy lelkesen jelentkeztem, merthogy otthoni tanulást igényelt, visszaküldendő feladat megoldásokkal, nagyszerűen felépített magnókazettás hanganyaggal.  Remekül működött, postafordultával érkezett a feladataim értékelése, javítása.  El is végeztem. Nagyon kedveltem és kedvelem most is e tanulási formát. Gyakran előveszem kis tankönyvemet, az ELO-s anyagot. Sőt, konyhai munkálataim közben hallgatom a hanganyagot, és persze mondom hangosan, amit mondanom kell az utasítás szerint. Olyannyira „beszélek” a hanganyaggal, hogy  a kisebbik nagyfiam időnként kirohan a  szobájából: „Anya szóltál?” – kérdéssel. Ilyenkor rám néz, elneveti magát, és én vele nevetek. Nem  kérdez, nem csodálkozik , megszokta már, hogy  anya „tanul”, hangosan „beszél magában”.

A nyelvtanulásban a szótanulás, a sok ismétlés olykor  fárasztó és unalmas, de  10-15 perc naponta azért kibírható.  Mindez bőven megéri, „meghozza a gyümölcsét”, akár az interneten szörfözve is, agysejtjeimet úgy megmozgatva, hogy  Alzheimer úr és társai ha ott legyeskednének is körülöttem,  a ! Hola! ? Qué tal? Guten Tag! Wie geht es Ihnen?....  kifejezések hallatán ijedten eliszkolnak.

               IZZY