Életképek a ’70-es évekből

A korábbi írásomban a szüléseimről írtam, most kiegészíteném néhány kapcsolódó történettel.

Több hónapot töltöttem el kórházban a második gyermekemet várva. Sok kedves, megható jelenetnek voltam tanúja. Ez abban az időben történt, amikor az apukák még nem léphették át a szülőszoba küszöbét, csak a folyosón várakozhattak.

December 24-én egy szobatársnőnkért szurkoltunk, aki már második napja vajúdott. Nem voltak már fiatalok a férjével, régóta vártak gyermekre. Nagyon nehezen jött világra. Az apa ott rótta a kilométereket a kórházi folyosón, rendületlenül járkált le-föl, míg végre a szülőszobából felhangzott a vékonyka kis sírás … A csecsemős nővérek gyakorlott mozdulatokkal látták el a babát, bepólyázták és néhány rövid percre megmutatták – üvegen keresztül – az édesapának. Ő csak állt, vigyázz állásban az ablak előtt, mint a katonák és nézte a gyűrött arcú kisfiút. A gyermeküket. Észre sem vette, ahogy a könnyei végigfolytak az arcán. Kinn közben este lett, a csöndes utcákon már senki sem járt. Meghitt, csodálatos karácsonyeste volt, mindannyiunk számára.

Más miatt emlékezetes egy fiatal, első gyermekes apuka története. Ott toporgott az újszülöttek szobája előtt, türelmetlenül várva, hogy megláthassa a gyermekét. A csecsemős nővér hozta és felmutatta a kis pólyást.

- Hűűűűűűűűűűűű de pici! És milyen piros! – fakadt ki önkéntelenül az ifjú apa.

Mire a nővérke:

- Kedves Apuka! Mi egy szép, egészséges, arányosan fejlett újszülött vagyunk. Igaz, hogy most még egy kicsit pirosak vagyunk, de ez egykettőre elmúlik.

Az apuka nyelt egy nagyot és elsietett, megvitte a jó hírt a nagyszülőknek, akikkel néhány óra múltán visszatért. Amikor megmutatták a babát az izgatott családnak, az újsütetű apuka így szólt:

- Tetszik látni, milyen szép, arányosan fejlett kisbaba? És egészséges, a nővérke is mondta! A kis pirosság meg majd elmúlik nemsokára.

A harmadik történet előtt érdemes felidézni azt a korábbi (téves) nézetet, miszerint a születendő gyermek neme az anyától függ. Sok férfi gondolta így, talán azért is, mert az iskolai biológiaoktatás szemérmesen elkerülte a szaporodással kapcsolatos témákat.

Egy házaspárnak már volt két kislánya, az asszony komplikált várandósság után mindkét gyermekét császármetszéssel hozta világra. A férj annyira vágyott egy kisfiú után, hogy a felesége vállalkozott egy harmadik terhességre is. Az utolsó hónapot terhességi toxaemia és magas vérnyomás miatt kórházban töltötte. Végül vészhelyzetben, sürgősségi császármetszést kellett alkalmazni – és ismét kislány született. A férj dúlt-fúlt mérgében, a kórházi folyosón hangosan szidalmazta a feleségét, hogy csak lányokat tud szülni… Meghallotta ezt az egyik szülésznő (energikus, határozott fellépésű, igazi elhivatott szakember), kiviharzott a folyosóra és megakadályozta, hogy a férfi mérgében elhagyja a kórházat.

- Maga csak ne menjen sehová! – utasította határozottan, majd egy székre mutatva ráparancsolt, hogy üljön le és hallgassa végig.

- Hány ember van, aki a fél karját odaadná, hogy gyermeke lehessen, maga pedig itt méltatlankodik, hogy ’csak’ lánya született! Hát nem tudja, hogy fogantatáskor a gyermek nemét a férfi ivarsejtje dönti el? Nem tudta. Ámuló tekintettel hallgatta tovább a szülésznőt.

– Nem szégyelli magát? A műtőben az orvosok az anya életéért küzdenek, maga pedig itt háborog? Arra nem gondol, mit fog érezni a felesége, ha magához tér az altatásból és megtudja, hogy a harmadik gyermekük is kislány lett? Hiszen annyira fiút vártak! Az egészségét és az életét is kockáztatta ezért a gyermekért! Maga lehet az egyetlen ember, aki meg tudja őt vigasztalni és lelket tud belé önteni, ha majd kitolják a műtőből! Igenis itt marad! És meggyőzi a feleségét, hogy örül a kislánynak. A felesége igazi hős, nekem elhiheti. Szerelmének nagyobb bizonyítékát nem is adhatta volna… Gondolkozzon el ezen!

A magas, nagydarab férfi szinte összezsugorodott a székben, behúzott nyakkal ült, szorongva pislogott a műtő folyosója felé. Sokára gördült ki a hordágy, rajta a sápadt, elgyötört asszonnyal. Csöndesen váltottak néhány szót, miközben a férfi simogatta a felesége arcát.

   Fodor Anna