Érik a zöldbab, az uborka, és a fokhagyma 

Én kis kertet kerítek - 5. rész

Záporok, zivatarok, nagy esőzések oltják a föld szomját és kényszerítik  elő a föld alól a csigaféléket is. Azt a barna, meztelen fajtát, amellyel már harmadik évadja, hogy folyamatosan hadakozom, és a háromezer felé tartok a számlálásukban, nyakon sózásukat illetően. Az első két évad kitartó és következetes, minden reggeli, estvéli körbejárása az udvarnak, meghozta az eredményét. Már nem csúsznak-másznak ugyan naponta százával birtokom területén, de azért akad még néhány elszánt, növény- levélkét és termést falni akaró, házatlan csigalény. Úgyhogy  immár harmadik éve  elszántan résen vagyok.

Már nehezebb a dolgom, mert alig  kerülnek a szemem elé, csak bokraim levelén észlelek harapásnyomokat. Mitévő legyek, ha tudom, látom a jelét létezésüknek, de az „elkövetőket” magukat nem? Nem sokat törtem a fejem és nem is teketóriáztam, az eddig bevált  „csipet sót a nyakukba” módszert,  felváltotta az interneten ajánlott „söritató”  módszer. No, gondoltam, csapok én nektek egy sörivó partit!  Így is történt. Nem akartam hinni a szememnek, mikor még a levélről is lemásztak, csak, hogy kortyolhassanak a söröcskéből. Három megtermett  árnyékliliomról negyven vendég érkezett a sörpartira, amely végül szomorú véget ért a csigáknak. A sörrel odacsalogatott csigák ugyanis a sörben megfulladnak, azaz elpusztulnak.  Az eljárás  a környezetet tekintve kíméletes, hiszen biológiai módszerrel és nem vegyi anyaggal éri el a csigairtást!!!  Ráadásul ezzel a módszerrel mind a tányérban vannak, nem tudnak elmenekülni, kilöttyintem őket egy hátsó sarokba a kertben, praktikus, mert nem kell hozzájuk érni sem. Fényképpel inkább nem illusztrálnám ezen eseményt, inkább a paradicsomkerti jelenetet kaptam lencsevégre. A hajnali esőzés utáni délelőtt folyamán kettő, sörivásra fejét adó „vendég” akadt fenn a tányérka szélén. 

Körtefám története valamikor négy éve kezdődött. Eszem ágában nem volt gyümölcsfát ültetni, csakhogy a Gazdaboltba látogatásomkor ott állt a bolt udvarában  egy facsemete. Már nem tudom milyen hirtelen felindulásból - megtudván, hogy korán érő és kicsi körtét termő fácskával állok szemtől szemben, megvettem és elhoztam. Elültettük a fiammal. Teltek- múltak az évek, a fácska növekedett  szépen, ámde ezeddig  (negyedik év) semmi jelét nem mutatta, hogy teremni is akarna. Úgy határoztam, hogy idén akkor kiszedem szegényt, csakhogy ez elmaradt kora tavasszal más teendők miatt, és elhalasztottam őszre ezen döntésem nyélbe ütését. Egy tavaszi napon, látom ám, hogy virágruhát öltöttek körtefám ágai, nagy örömömre. Nézegettem, forgolódtam,  és a virágzás után  lestem a kicsi körték növekedését. Olyan elsőéves termőmennyiség van rajta, azaz nem olyan sok, de a körték finomak. Megpecsételődött életem első, általam ültetett fa sorsa.

Ha osztályoznom kellene első zöldbab ültetvényemet, a bizonyítvány példás „magaviseletről” és „szorgalomról” tanúskodna.  Elvetettem a magokat, időre kikeltek, növekedtek és hozzák már a termést. Igaz, volt néhány „tanuló”, aki kimaradt (nem kelt ki), de ezt pótolván  a megmaradt üres helyre nagy lelkesedésemben még vetettem egy-két sort. Teljesen bio-termésüket szívesen készítem ebédre, és ami kimarad, konyhakészre darabolva  fagyasztom le télire. Időközben a petrezselyemzöldből is csipegetek már, a zöldhagymát, fokhagymát felszedtem az esős időjárásra való tekintettel egy kicsit előbb, „inkább száradjanak már, mint vizesedjenek” felkiáltással. Uborkám megérésekor első dolgom volt keménytarhonyát (másnéven: öregtarhonyát, krumplis tarhonyát,  pásztortarhonyát)  készíteni, mert ahhoz szeretjük leginkább fogyasztani  a kovászos uborkát.

                                                                     Saját felvételek

                   Izzy