Virágok, kaspók, szobrok a teraszon
Az égető napsütést is jól bírják a pozsgások
Az alábbiakban szeretnék néhány tippet adni, hogyan lehet a balkon növényeket mutatósan elrendezni.
Szeretem fényképezni balkon-virágaimat a saját készítésű kaspóim és szobrocskáim társaságában. A karantén hosszú hetei alatt kiváltképp nagy kedvvel rendezgettem őket, kihasználva a különböző napszakok fényeit, megörökítve a növények változását, fejlődését.
A lila árvácskát egy szecessziós, talpas tálba ültettem, és a tálban kövekkel és mohával vettem körbe. A kövek közé tettem egy kis szobrot, amely egy érc kövön álló ércbányászt ábrázol. Sajnos a melegben az árvácska elnyurgult, kiültettem a kertbe.
A sárga, nagyfejű virágot anyák napjára kaptam, gerberának gondolom. Nagyon jól illik színben a terasz többi virágaihoz. Már hozott egy új virágot, de tartok tőle, hogy a nyári kánikulát nem fogja bírni a teraszon.
A mini árvácska palántákat egy barkácsboltban vásároltam kora tavasszal. Kaspóba, valamint virágládába átültetve dús virágzásában gyönyörködhettem két hónapon át. A képen látható széles szájú terrakotta cserép már nagyon kopott volt, így befestettem. Mivel túl lapos, egy üres kaspóra szoktam ráállítani, így jobban mutat a benne lévő virág. Imádom az árvácskát, minden évben más színűt veszek.
A sarkantyúkát magról ültettem. Kertben már sokszor neveltem és nagyon megkedveltem. Balkonon most először próbálkozom vele. Alapvetően futó növény, a kertben volt helye elterülni, de kis teraszomon jobbnak láttam zsinegre felfuttatni. Szép formájú, tányér alakú levelei és gyönyörű okkersárga és kárminpiros virágai vannak, remélem hamarosan nálam is virágoznak majd. A sarkantyúka nagyon hasznos gyógynövény, rendkívül sokféle baj gyógyítására használják, sőt még ehető is.
Saját készítésű kis szobraim jól mutatnak a növények társaságában. Ám ha kevés a hely, mint nálam a teraszon, nemcsak dekorációs célokat szolgálnak, hanem gyakorlati funkciót is betöltenek. A mexikói öreg szobor fejére változó növények kerülnek. Az egyik fotón a mártásos tálba ültetett terézke pozsgás növényt tartja éppen, a másik képen pedig egy tálban kialakított mohakertet. Az álló kép tavaly ősszel készült, a szobrot érlelődő birsalmákkal vettem körül.
A kövirózsa nagyon hálás, viszonylag igénytelen növény. A tikkasztóan meleg teraszomon jól elvan. Pozsgás növény, nem szabad túllocsolni, szeret kavicsok, kövek között lenni. A fotón látható, hogy éppen indákat növeszt, ha szabad földben lenne, az indák gyökeret eresztenének. Jól érzi magát ebben a nagy tálban, amit egy antik cserépedény mintájára készítettem.
A moha-tálat március elején készítettem, amikor még hűvös, esős idők jártak. A mohát az utcán járva szedtem össze, leginkább régi házak kerítésének talapzatán találtam dúsan növő mohákat. Mindenhonnan csak egy keveset vettem el, hogy könnyen vissza tudjon nőni. Nem is gondoltam volna, milyen sokféle moha létezik! Egy saját készítésű tálba virágföldet raktam lapos dombszerűen, erre ültetettem rá a moha darabokat. Szép formájú köveket raktam közé, így olyan lett, mint egy miniatűr sziklás táj. Ahogy bejött a meleg, kezdett a moha harsány zöld színe megfakulni (utolsó kép). Igyekszem árnyékban tartani, vízzel permetezem, remélem ősszel majd visszanyeri a színét.
A kínai sárkányos kaspó évszakonként változó növényeket hordoz. A bumfordi pofácskájú sárkány kaspóban a tavasz elején egy rózsaszínű primula csücsült, majd miután elvirágzott, helyét egy ajándékba kapott ismeretlen pozsgás növény vette át. Május elején szép, sárga virágot hozott, ami már elhervadt. Miután a balkonon nyáron a nap nagy részében tűz a nap, és sajnos a virágok többsége ezt nem bírja, így mostanság inkább pozsgásokkal kísérletezek, amelyek jobban átvészelik a forró nyári hónapokat is. A színes virágokat érdekes formájú kaspókkal, szobrocskákkal pótolom.
Fodor Anna 2020.05.28. 17:13:52
Cecilia 2020.05.28. 20:39:28
Annaróza 2020.05.29. 12:40:49
Cecilia 2020.05.29. 19:19:57