Az én fiatal koromban - éppúgy, mint manapság – a társas időtöltés, közös hobbi jó alkalom volt az ismerkedésre. 20 éves korom óta bridzsezek, a kártyajáték révén az évek során sok-sok új barátot ismertem meg.

1971. szeptember vége felé telefonált a nagynéném: hallotta, hogy megint csak hárman vagyunk a bridzsasztalnál, ő tudna negyedik kártyapartnert. Jó, mondtam, persze, jelentkezzen. Másnap fölhívott a nagynéném ismerőse, hogy nagyon sürgősen találkozni akar velem, mert következő nap éppen nappali műszakban van, sakkújság lesz nála, ez lesz az ismertetőjel. Mondtam neki, hogy én ½ 6-ig dolgozom, mert éppen ledolgoztuk a szabad szombatot, és ajánlottam, hogy találkozzunk másnap ¾ 6-kor a munkahelyemhez közeli presszóban.

                     "Biztos, hogy vele akarok hazamenni?"  -  saját felvétel

Sovány, szemüveges fiú olvasta másnap a sakkújságot a presszóban, a szemhéja vörös volt, kialvatlan. Rögtön elmesélte, hogy egy kőolaj-finomítóban dolgozik, majd azt is, hogy fotokémia szakra jelentkezett ugyan az egyetemre Moszkvába, de a másodiknak megjelölt petrolkémia szakra vették fel Bakuba. Sőt, csak ott derült ki, hogy még csak nem is arra, hanem kőolajtechnológus szakra jár. A munka érdekes lenne, folytatta, de a 9 napos munkahetet (naponta változó 3 műszak, közte 1-2 szabad nap) nem bírta megszokni. Elég volt egy elalvás, egy késés, és új barátomat máris beküldték a több méter magas tartályba a falat tisztítani. (Az „átirányítás” gyakorlatát én is ismertem, bár szerencsére nem velem történt meg: a főiskolán a francia és az angol szakon a létszámot olyanokkal töltötték fel, akik oroszból felvételiztek, és egy szót sem tudtak azon az idegen nyelven, amiből a csoporttársaik érettségiztek és sikeres felvételi vizsgát tettek.)

                          Esküvői képünk

Ilyen körülmények között nem sokat bridzseztünk abban az időben, csak arra emlékszem, hogy a fiú folyamatosan a rettenetes, átláthatatlan munkaidő-beosztásra hivatkozott: már másnap, vagy legkésőbb azutáni napon akart velem újra találkozni, mert jön a másik műszak, és nem fog ráérni. De valahogy mégis újra és újra ráért, és ha nem is beszélt sokat, engem beszéltetett; nem csoda, hogy egy idő után úgy éreztem, rengeteg megbeszélnivalónk van. Azért bridzseztünk is persze, a barátaimmal, és talán két hónap múlva a fiú szüleivel is, akik nagyon jó játékosok voltak. Első látogatásomkor a fiú édesapja megkérdezte, mi a kedvenc ételem, a mamája meg láthatóan megkönnyebbült a rakott krumpli hallatára, mondta is, hogy „azt meg tudom csinálni”.

Jó volt együtt nevetni velük, jó most visszagondolni arra, hogyan ismertem meg a férjemet ötven évvel ezelőtt.

       Macskáshölgy és Madarász - Artner Margit rézkarcai a hálószobánkban

Pár évvel később vásároltuk ezeket a rézkarcokat. Azért tetszettek meg nekünk, mert egy kicsit egymást látjuk bennük, viszont nem sértődnek meg, ha kinevetjük őket.

  Első kép: Bella Italia étterem presszó-része a 60-as években. Forrás: mkvm.hu

     Lujza

Ha tetszett a bejegyzésünk, látogass el közénk blogunk facebook csoportjába, ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. Örülünk, ha írásainkat lájkolod (a cikk címe alatt) és megosztod, vagy továbbküldöd e-mailben.