Szinte észre sem vesszük, hogy életünk minden napja valakitől, vagy valamitől való búcsúzásokkal van fűszerezve.

Néhány példa erejéig próbálom megvilágítani ezt az állítást, ami főleg a mi életünk velejárója, azaz, a régiségeké. Sokunkkal megtörténik, hogy egy sete-suta mozdulatunk eredményeként a kikészített tálcáról lecsúszik a tele kávéscsésze, tartalma foltot hagy maga után, a csésze pedig darabok formájában részese a kávéfoltnak. Ilyenkor, amig lapátra teszem az érték-múlta darabokat, melyektől végképp búcsút veszek, ezt mondom: No, megnyugodhatsz kis Herendi csésze, többé téged sem foglak forró vízben mosogatni.

Vagy az étellel leégett kis lábast, aki élete során megszolgált a benne készült finomságokkal. - Örökre búcsúzom tőled, megtetted, ami tőled várható volt, többé már nem fogom égetni sem a feneked, sem az oldalad. Nyugodj békében a szelektív tároló többi tárgyai között, várj az újra hasznosításra, feltámadásodra!

Minap az ernyőmet felejtettem ott az egyik bevásárlóközpont polcán. Itthon jutott eszembe, de nem mentem érte, pedig tudtam, hogy ott lapul, ahova raktam, mert a városlakók igen becsületes emberek, tudják mi a saját tulajdonuk és mi a másé. Ezt is tapasztalatból állítom. Megnyugtattam magam, hogy az az ernyő nem ér meg egy utat, mert már két tartó-pillére is megtört, nehezen nyitható és csukható. Gondolatban elbúcsúztam tőle is, belenyugodtam. Talán egy új ernyő engem is túlél!

Nem folytatom az elhasználódott, tönkrement, meghibásodott tárgyakkal a sort. Ajánlom nektek is a búcsúzást, mert a legtöbb tárgy esetében nem éri meg a felújításra, megjavításra szánt összeget, ami vetekszik egy új vásárlásának árával. Búcsúzzunk el tőle békés módon!

 De hagyjuk a tárgyakat, lássuk a személyektől való búcsúkat! Éppen tegnap járt nálam a hároméves kis unokám, aki így köszönt el: Szia mama! Légy jó kislány! Biztosítottam felőle, hogy szófogadó leszek, akárcsak unokám, ígéretéhez híven, mielőtt az ajtó becsukódott volna mögötte.

Vannak azonban olyan búcsúzások is, melyek akkora űrt hagynak maguk után, mit kitölteni, belenyugodni, elfelejteni képtelenség, még akkor sem, amikor az idő megpróbálja begyógyítani sebeinket.

Ezek örökre bevésődnek tudatunk redőibe, kitörölhetetlenül.

 Képek forrása: Pixabay

        Zsazsa