Gyakran hallottam két kisunokámtól a címben idézett felszólítást. Új történetet sose tudtam kitalálni, de a fejemben őriztem párat, amik ilyenkor jól jöttek. Emlékeztem néhány mesére a Kisdobosból (ezeket a szép kiállítású gyerekújságokat akkor kaptam, amikor én voltam óvodás az 50-es évek elején, a teljes évfolyamot az anyukám beköttette – ez lett az első könyvem) és krokikra a Ludas Matyiból, amit alsó tagozatosként az utolsó betűig elolvastam.

Az unokáim hamar kikötöttek a kedvenceiknél: 7-8 év távlatából hallom Bruno unokám csengő kacagását a Nugili hallatára. A történet egy magyar meg egy bergengóc tudós találkozójáról szólt, akik nagyon nagy koponyák voltak ugyan, mégsem értették egymás szavát. Végül berepült egy légy a szobába, a magyar tudós azt mondta: - Légy! A bergengóc meg: - Á, legi! Nugili! – A magyar jót rikkantott: - Nugili! Erre a bergengóc: - Legi! Legi!

Kiválóan sikerült tehát a beszélgetés. (A cikkre készülve a férjem megkereste az Arcanumban a szöveget, 1958-ban jelent meg a Ludas Matyiban. Sokkal jobb, mint ahogy emlékeztem…)

Várnai György illusztrációja Mikes György: Tudományos eszmecsere c. humoreszkjéhez

Kevéssé értelmes reklámversikék, esetleg azok paródiái is bármikor készen állnak nálam. A Gyűjtsd a fáradt almacsutkát, 33 fillér jut rád rigmust almaevéskor idéztem az unokáknak, sajnos  sokszor. (A versike Tímár György humoreszkjében szerepel, a Ludas Matyiban jelent meg 1960-ban.) Az Azúr glazúr sosem lazul, glazúrok közt Azúr az úr nyelvtörő rigmust kivételesen nem a Ludas Matyiból gyűjtöttem be: Szilágyi György Reklámvizsga c. kabarétréfájában Márkus László brillírozott vele 1969-ben a Rádiókabaréban.

        Márkus László a Rádió stúdiójában, Fortepan/Szalay Zoltán 1969

Mondogattam én az unokáknak nagy költőink csodálatos gyermekverseit, de máig nyomja a lelkemet, hogy többnyire inkább bökversek jutottak eszembe. A lelkifurdalásomat enyhíti, hogy mindegyik ilyen alkalom röhögésbe fulladt, és együtt nevetni a legjobb.

Esti mesének azért másról kellett gondoskodni. Alaposan benne az estében, amikor a gyerekek már tisztára sikálva feküdtek az ágyukban, akkor vettem elő az elveszett betű történetét. Elveszett ugyanis az E betű, elvitte a cica. Nyerges bácsi nem tudott ezer forint adót fizetni, még a nevét se tudta kinyögni, nem boldogultak vele a tanácsházán. Nyerges néni nem tudott kenyeret kérni a boltban. Ám a legnagyobb baj abból lett, hogy Nyerges Juliskának nem tudta azt mondani a vőlegénye, hogy – Szeretlek! Csak sziszegtek egymásra a vőlegényével, mint két mérges gúnár. Végül a cica kiejtette az E betűt a szájából az udvaron, így lett végre este Nyergeséknél.

   Egy későbbi újraközlés illusztrációja, Kisdobos 1982, Békés Rozi rajza

Szerették ezt a mesét a gyerekek, de nem mindig aludtak bele. Volt, hogy folytatni kellett valahogy. Ilyenkor elmondtam, hogy ezt a mesét egy bácsi találta ki, aki pipázott és öregkorában hosszú haja volt, magyarul írt sok érdekes történetet, de az anyukájával németül levelezett. Még ez sem hatott mindig, időnként a végső tartalékhoz kellett folyamodni: amikor először hallottam ezt a mesét, akkor éppúgy 4 éves voltam, mint Sára, az anyukám olvasta föl nekem a Kisdobosból, és nemcsak az elveszett betű története volt a Kisdobosban, hanem például A birka-iskola is (amit szintén nagyon szerettünk mondogatni), mert Déry Tibor, Weöres Sándor és mások jobbára csak gyereklapban publikálhattak akkoriban. Mire idáig jutottam, Brunó és Sára már szépen szuszogtak. (Déry Tibor: Az elveszett betű c. meséje 1953-ban, Weöres Sándor: A birka-iskola c. verse 1954-ben jelent meg a Kisdobosban.)

Ezek a birkák se jártak iskolába - Forrás: Wikimedia Commons

Máskor a berlini Pergamon múzeumról meséltem, ami egy szigeten van. Bent a múzeumban „megkeressük” a Babilon városából megmaradt, nagyon-nagyon régi, 2600 éves kék kaput. A kapu két oldalát fényes sárkányok és bikák csempe-képei védik, mert amikor a kaput építették a babiloniak, úgy hitték, hogy a védő istenek sárkányok és bikák alakját öltik magukra. Belépünk a kapun és „végigmegyünk” a folyosón, most már nem sárkányok és bikák, hanem oroszlánok csempe-képei között. A felvonulási útnak nevezett folyosó végén jobbra fordulunk, és egy hosszú nyakú, nagyon szép néni szobrát látjuk, akinek Nefertiti volt a neve. Ő még sokkal régebbi, mint a kapu meg a folyosó: 3300 éves. Királyné volt, trónja is volt, de mostanra már csak a gyönyörű fejszobra maradt. (Úgy emlékeztem, Nefertiti fejszobra a felvonulási út utáni teremben van, de kiderült, át kell menni egy átjárón a szomszédos Neues Múzeumba.)

 A babiloni Ishtar-kapu a Pergamon múzeumban   forrás: Wikimedia Commons

Az Ishtar-kapu felvonulási útja a Pergamon múzeumban  Forrás:Wikimedia Commons

Nefertiti fejszobra a Neues múzeumban  Forrás:Wikimedia Commons

                                     Első fotó: unokáim

Lujza