Se kocsim, se lovam, de van két kocsikerekem
Egy kislány szerencsés megmenekülése
Petőfi jutott az eszembe, aki oly csodálatos egyszerűséggel fogalmazta meg a régi idők közlekedési viszonyainak egyikét:
Gyi, te fakó, gyi, te szürke,
Gyi, két lábam, fussatok!...
Millyen áldott két csikó ez,
Egyik sem kér abrakot.
Majd nagyapám is megjelenik lelki szemeim előtt, aki megrendülve állt kapujában, amint a családtagként nevelt és dédelgetett két lovát, a Csillagot és a Szellőt látta kényszerből elhajtani a háborús viszonyok parancs-szavára. Az addig is szűkös életkörülmények még súlyosabbá váltak a mezőgazdaságban dolgozók számára ugyanúgy, mint a város lakói életében.
Egy kis falun áthaladó, háborúban megfáradt, éhes sereg a második világháború idején a nélkülöző lakosságtól gyorsan elfogyasztható élelmet kapott, látva legyengült állapotukat, viseltes lábbelijüket. A lakosok szíve megesett a szegény, fiatal katonákon, arra is gondolva, hogy hátha a hasonló állapotban lévő gyermekükön is segít valaki egy tányér étellel. Talán még az az édesanya is hitte mindezt, kinek fiacskája már csak az égi eledelre szomjazhatott.
Nem csak a katonák járták a kilométereket a Petőfi féle lovakkal, hanem a lakosok is, leginkább öregek és gyerekek, kiket a háború már/még nem kötelezett szolgálatra. Egy kis élelemért családjuk számára, amit talán csere útján szerezhettek be, nagy távolságokat voltak kénytelenek megtenni. A szomszédok, akár egy család tagjai, osztoztak a beszerzésében, vagy éppen orvoshoz való eljutásban, amikor az orvos csak nagy távolságra volt elérhető.
Mondják, hogy a furfangos székely és az egyszerű paraszti gondolkodás mindannyiszor megtalálja a kiutat, ha nagy szükség van rá. Így történt az az eset is, amikor a Pista szomszéd kislánya valamilyen tárgyat lenyelt és az megakadt a torkán, nem tudták eltávolítani, fuldokolva már-már életét vesztette. Nagy kétségbeesésében ment az apa a szomszéd Bélához, hogy tanácsot és segítséget kérjen tőle. Amint Béla szomszéd tudomásul vette a történteket, így szólt: Igaz, hogy se kocsim, se lovam, de van két megmaradt kocsikerekem, azt fogjuk összeszerelni és mi ketten leszünk a lovak hozzá.
Így történt, hogy gyors deszka ácsolással kocsi-féleség kerekedett, amit kibéleltek, belehelyezték a fuldokoló kislányt. A két szomszéd lovak módjára húzta a kis alkotmányt, néha futva, csak úgy porzott az út lépteik alatt. A nagy sietségben nem vettek észre egy mély kátyút, és az összetákolt kocsi nagyot döccent, a kislány kiesett belőle, esés közben a rázkódástól kiröpült a lenyelt tárgy a torkából. Nagyot lélegzett, majd rámosolygott „lovaira”, a „lovak” meglepetésükben, örömükben szólni sem tudtak, csak ölelték a kislányt, kinek életéről szinte már le is mondtak.
Hogy mi volt a lenyelt tárgy? Mi más is lehetett volna, mint édesapja katona kabátjáról leszakadt „pityke”, azaz gomb, ami elnyerte tetszését és megkóstolta.
