Mi ez a zajongás? Még nagyon korán van, hajnali öt körül, ráadásul szombat, de a konyhából már edénycsörömpölés, férfi és női hangok hallatszanak be. Ja, eszmélkedem, ma lesz a disznóvágás! Felismerem családunk barátja, Pista bácsi hangját, aki amatőr böllérként tevékenykedik ismerősei kérésére. Poharak koccannak, egészségünkre, hallom, a férfiak áldomást isznak a munka sikerére. Hű, akkor már rögtön kezdődik! Majd mindjárt felkelek én is, de az elejét, a disznó leszúrását nem szeretem látni-hallani. A párna alá dugom a fejem, befogom a fülem. Kicsit sajnálom a kocánkat, amelynek nevelésében mi, gyerekek is tevékenyen kivettük a részünket. De hát ez az élet rendje.

Forrás: Bánhalmi János - a fotós engedélyével

Szüleim mindig tartottak háziállatokat: malacot, tyúkot, néha kacsát, libát, sőt egy időben nyulakat is. Jó kiegészítése volt a családi büdzsének, mert így alig kellett húst vásárolnunk. Vasárnaponként rendszerint a házi baromfiból főtt a húsleves és készült a rántott csirke. Télen pedig disznót öltünk, ebből lett a karácsonyi és szilveszteri vacsora, sőt még a húsvéti sonka is.

Az állattartás nem került sokba. A kukorica egy részét megtermeltük, a konyhai hulladék (a zöldségek héja, a sárgarépa, retek, karalábé, borsó stb. zöldje) ment a csirkéknek. Malacunk főleg moslékon nevelkedett, ami étel- és kenyérmaradékokból állt. Testvéreimmel tavasztól őszig szedtük az árokparton neki és a baromfinak a füvet és gyomnövényeket.

Forrás: Fortepan, Schmidt Albin

Egy korábbi írásomban említettem, hogy aratáskor nagymamámmal többször elmentünk kalászolni, vagyis összeszedni a kombájn által otthagyott, fekvő gabonakalászokat, aminek ugyancsak örültek az állataink. A  veteményesben kigazolt parajt is nagyon szerették. A mi feladatunk volt még a kukoricamorzsolás és -darálás, valamint a kerti locsolásban való segédkezés is.

Forrás: Fortepan, Sattler Katalin

Kinn az udvaron már ég a szalmamáglya, vagyis megkezdődött a disznóperzselés. Felöltözöm, szaladok kifelé, ezt már szeretem nézni, ahogy a bontást, hurka- és kolbásztöltést is. A konyhában fenséges illatok lengedeznek, tudom, ma hagymás sült vér lesz a reggeli, imádom!

Mindenki serényen teszi a dolgát, forog a daráló, serceg az üstben a zsír, sül a tepertő, a hurkák már abálódnak a kondérban. A mai ebéd: abaléből készült leves és lacipecsenye házi savanyúsággal, kenyérrel.

Kora délutánra minden kész: sópácban pihennek a sonkák, sódarok és a szalonna. A kolbász és a disznósajt holnap megy a füstre,  a kamrába pedig a zsír, a tepertő és a zsírban tartósított sült hús. Hűtőszekrény nincs, ami fagyasztandó, hűtendő, felkerül a padlásra. Böllérünk szedelőzködik,  anyukám csomagolja  a kóstolót, de nem csak neki, hanem a közeli szomszédoknak is: vidéken így szokás. Majd ha ők vágnak, mi is kapunk.

 Első kép forrása: Heinz Bachmann, Fortepan

Miranda

Így került hús az asztalunkra az ötvenes-hatvanas években

Forrás: Fortepan

Egy városi, gangos házban nem volt disznóvágás, nem voltak adottak a körülmények sem a hizlalásra, sem a vágásra. Húst az ötvenes- hatvanas években a városunkban maximum  hetente kétszer lehetett kapni a mészárszékben, amely előtt ilyenkor  hosszú sorok kígyóztak  és előfordulhatott, hogy a sor végén állóknak már nem jutott a húsból. Szép tőkehúsokról nem is álmodhattunk, leginkább zsíros, mócsingos húsokat lehetett kapni, az értékesebb húsokat külföldi piacokra exportálták. Füstölt áru hiánycikk volt a boltokban, a felvágottak közül csak a parizerre emlékszem.

Aki nem tudott disznót vágni, vehetett egy fél disznót – legalábbis a szüleim ezt tették. A földszintes házban lakó nagynénémék hizlaltak disznókat, így a mi „fél” disznónk náluk hízott, azaz az egyik levágott koca fele a miénk lett. Mi pedig szorgalmasan gyűjtöttük a mosléknak valót és vittük a malacoknak, hogy télig szép, kövérre hízzanak. A vágás és feldolgozás is náluk történt az udvaron, sőt még a füstölés is, hozzánk már  a kész kolbász, szalonna, töpörtő, zsír és egyéb „disznóságok” jutottak  el.

Nagynéném azonban  rövidesen megunta a disznóhizlalást és egyenesen Dél-Amerikáig menekült a családjával 56-ban (na voltak más okok is), így a fél disznó jelentette húsellátás meg is szűnt. Vannak emlékeim arról, hogy a későbbi időkben valamilyen úton-módon, disznóvágásból beszerzett húst otthon ledarálva, megfűszerezve nagymama és anyu egy kolbásztöltő géppel bélbe töltögetnek a konyhaasztalon, majd elviszik valahová füstöltetni.  Az illatos füstölt kolbászok azután a spájzban lógtak egy rúdon egészen tavaszig.  

Forrás: Fortepan, Bauer Sándor

Kiegészítve a nagymama által időnként a piacon beszerzett és otthon levágott, majd feldogozott szárnyasokkal, biztosítva volt a szerény húsellátás. Családunk nem volt nagy húsevő, leginkább hétvégeken volt húsétel, amikor együtt ebédelt a család.  A mindenkori kedvenc a zsírban sült, rántott husi volt, krumplipürével és uborkával. Hétköznap egyszer volt húsétel: rizseshús, csirkepaprikás, pörkölt vagy húslevesben főtt hús formájában.

Nagymamám, aki 89 éves koráig vezette a család háztartását, ismerte az élelmiszer felhasználásának minden csínját-bínját. Tudta azokat az apró fortélyokat, amelyeket a háborús, majd hiánygazdálkodás évei alatt minden háziasszonynak meg kellett tanulnia: hogyan lehet mindenféle  hús, zöldség és egyéb árut úgy feldolgozni, hogy egy morzsányi se menjen belőle veszendőbe. Így azokban a nehéz években sem éheztünk, minden nap került  meleg étel az asztalunkra, sőt időnként még egy kis hús is.

 Cecilia

Ha tetszett a bejegyzésünk, örülünk, ha írásainkat lájkolod és megosztod, vagy továbbküldöd e-mailben.

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!