Hová lett a madárdalos kiserdő?
A változások átírták a falu életét
Figyelemre méltó az a törekvés, hogy a természetvédő állampolgárok napirendre tűzik fák ültetését, évente pedig megemlékezünk a „madarak és fák” napjáról. Régmúlt időkből tudjuk, hogy növény, állat és ember élete között milyen szoros összefüggés van.
Visszatekintve az időben, talán száz évvel ezelőtt történt egy alföldi faluban, amit most elmesélek. Ebben a kisebb közösségben sajátosan határozták meg a szükséges növények termesztését, az állatállomány nagyságát, valamint a hozzá kapcsolódó, közösen használt területek kijelölését.
A kis falú előjárói, a bíró, a jegyző és az ispán, gondoskodtak a lakók által közösen használt legelőkről, egy hosszú itató-vajúval ellátott gémes kútról, valamint a hozzá tartozó kis akácos erdőről, mely a nyári idő forróságát enyhítette az állatok számára. Az ott hűsölő állatok, mintha megtanították volna őket, megszokták, hogy vigyázzanak az egyre erősödő törzsű, nagyobb lombot adó fákra, ahol tartózkodhattak kérődzés idején. És még mondja valaki, hogy a szarvasmarhák nem intelligens lények! Tudják, mennyi táplálék elég egy kérődzéshez, mennyi víz a napi szükségletük, ráadásul esténként mindegyik hazatalál saját otthonába és a kapuban az ismert bőgéssel várja gazdája kapunyitását. Igaz, itt a házőrző eb is besegít, amely különleges csaholásával jelzi érkeztét, majd körülugatja egészen az istállóba terelésig.
Visszatérve a kis erdőre, az is tudta kötelességét. Tavasszal a kis rügyek megjelenése után a levelek is gyorsan kibontakoztak, majd virágai is fürtökben illatoztak, magukhoz vonzották a kis szorgalmas méhecskéket és a fészkelő madarakat. Az ott pihenő állatok is élvezték az akácillatot, így talán a gazdák számára illatos lett tejecskéjük is.
Munkálkodva télen-nyáron, de boldogan élt a kis falu népe. Nem csak a szabadban végeztek munkát, de a téli időben is találtak maguknak kellő foglalkozást. Fából tárgyakat készítettek, a nők szőttek, fontak, kézimunkáztak.
Egy nap előkelő, nagy befolyású emberek érkeztek a kis faluba és közölték, hogy a jövő távlatai azt követelik, hogy új utakat, épületeket építsenek a falvak között is, ami a kijelölt útvonalon, a kis erdő irányában halad és a kis erdő nem jelenthet akadályt.
A lakók megpróbáltak ellenállni előljáróikkal együtt, mondván, hogy azt az erdőt ők ültették állatoknak, madaraknak. Az életük függ attól a kis erdőtől, ha már nem lesz legelőjük, tehenet sem tarthatnak, mi lesz a család eltartásával?
Hiába voltak az érvek, indokok, a már kijelölt útvonal, valamint a modern épület mégis megépült, miközben a szép kis madárdalos erdő fái nem élték túl a változást.
Egyetlen akácfa maradt életben a falu szélén, ahova minden napszálltakor az egykori gulyáslegény furulyáján eljátssza a madarak és fák emlékdalát, miközben a nyári nap korongja alábukik az ég peremén, utat biztosítva az éj sötétjének.
A kis legény magában emlékezik. Volt egyszer egy madárdalos, szép kis erdő!
Képek forrása: Fortepan
Zsazsa
