Négy nemzedék játékai
Mivel játszottunk a számítógépes játékok előtt?

Nemrég volt a 47. születésnapja az ifjabb gyerekemnek, aki a világ másik felén él. Azt kérdezte tőlem, melyik is volt az ő első Legója. Véletlenül tudtam a választ: a 697-es préri postakocsi. Azt hiszem, 1978-ban kaptuk, amikor itthon járt Amerikából a nagybátyám meg a nagynéném.
Erre a Legóra nem emlékezett a fiam, de a 12. születésnapjára kapott repülőtérre igen. Annak a nagy doboza már nincs meg, de sok-sok kockája megvan, átvészelte a költözéseket, ahogy a kisebb készletek is.
Lego, saját felvétel
Meglepődtem: most már nemcsak mi nosztalgiázunk, hanem a gyerekeink is? Mert amikor a születésnapján emlékezett a fiam, szokás szerint beindultak a fejemben az emlékek. Szerette a Legókat, de az üveggolyókat és a csillagháborús figurákat is. Sokat emlegette R2-D2-t, „artu-ditu”-t, akiről én emiatt azt hittem, Artur a neve, mint a nagypapámnak. (Mint most megtudtam a fiamtól, az alábbi képen R2-D2 jobb oldalt a kicsit kék fejű robot, az aranyszínű nagy droid a C-3PO – ezek ketten már az ő gyerekkorában is szerepeltek a Csillagok háborújában, míg a képen előttük levő kis guruló BB-8 csak jóval később jelent meg.)
StarWars fotó, forrás: Wikimedia Commons
Nekem voltak olyan stabil játékaim, amikkel a gyerekeim is tudtak játszani. Kedvencem volt a búgócsiga, ami ugyan még megérte, hogy a gyerekeim játszhattak vele, de igazán csak én szerettem pörgetni. Volt aztán egy gerendaházam, az alapterülete kicsit kisebb volt, mint egy mai laptopé, az alján, a festetlen fán titokzatos pecsét hirdette: сделано в СССР, belül üres volt és le lehetett venni a tetejét. Ennyit tudott, egyebet nem, de nagyon masszív darab volt, sok kisebb játék belefért, jó darabig kísért bennünket. Egészen kicsi lehettem, amikor anyukámmal gyűjtöttünk vadgesztenyét, abból készített nekem bútorokat a babaházba.
Szerettem még a kaleidoszkópot, ami egy helyes csőféle, csillogó darabkák és tükrök vannak benne. Valahányszor megrázzuk és belenézünk, mindig más képet mutat. Talán éppen ezért kaptam 6 vagy 7 éves koromban a föntebb már említett nagybátyámtól egy – valószínűleg szintén szovjet gyártmányú – gyerek mikroszkópot.
Kaleidoszkóp forrás: Wikimedia Commons
Nemrég itt a blogban szó volt a 30-as évek reklámjairól. Erről jutott eszébe a nagybátyámnak, hogy a nővére, az anyukám, abban az időben gyerekként gyűjtötte az ingyenes termékmintákat, amikből „rengeteg volt”. Különleges darabok kerültek a gyűjteménybe a csehszlovákiai Rózsahegyen a nagymamánál töltött nyaralások révén.
Itthon a közeli Erzsébet téren volt a gyerekek termékminta-börzéje, anyukám itt cserélgetett. Idővel akkora lett a gyűjtemény, hogy az öccsének is segíteni kellett kicipelni a holmikat az Erzsébet térre – mesélte a nagybátyám a legalább 85 évvel ezelőtt történteket.
Anyukám már 16 éve nincs közöttünk, de olyan jó, hogy újra emlékezhetünk rá. A cikória-pótkávé dobozában levő képecskéket is gyűjtötte és albumba ragasztotta. A Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek Rt. – amelyet mindenki Szent István Cikóriagyárként ismert – sikeres reklámkampánya volt ez: 10 kép ellenében albumot lehetett kapni és a 10 képet is visszaadták. Az én gyerekkoromban még megvoltak otthon anyukám albumai: a Képes magyar történelem, irodalom és művészet, az Utazás Erdélyben és a Magyar történelmi pillanatképek.