'Gyöngyvirágtól lombhullásig' volt az első filmélményünk
Ifjúságunk kedvenc filmjei és színészei - 2. rész
Korán kezdődött a filmek iránti érdeklődésem, mert szüleim is nagyon szerettek moziba járni. Természetesen kisgyerekként én is mehettem velük a nekem is való filmekhez. Talán az első film amit láttam, a Gyöngyvirágtól lombhullásig volt. Ámultam a természet csodáin és csak később tanultam meg rendezője, Homoki-Nagy István nevét. Ő rendezte a később látott Cimborákat is, ezt a bájos, kutyás filmet. Mivel a Film Színház Muzsika című remek lapot az egész család olvasta, egyre jobban figyeltem a filmekre, rendezőkre, színészekre.
(teljes film)
Az 50-es, 60-as évek filmjeinek ragyogó sztárja volt Vass Éva. Különleges szépségét -ha jól emlékszem- a Rákóczi hadnagyában csodáltam meg először. Utána még jó néhány filmben láttam, énekelt is filmekben. Férje, Gábor Miklós halála után többé nem szerepelt se filmekben, sem a színpadon. Egyszer csak felbukkant a neve a Facebookon és írtam neki. Nem is gondoltam, hogy válaszolni fog, így ismeretlenül. Jól lehetett vele beszélgetni, kedves, közvetlen volt. Sajnos csak későn kaptam észbe, hogy megkérdezzem tőle, engedélyezne-e egy olyan beszélgetést, amelyet megírhatnék ide a blogba. Magányosan élte napjait, szívesen elbeszélgetett számára ismeretlen tisztelőivel, akik közül barátokat szerzett. Éva 2019-ben ment el, 85 évesen... Szeretettel gondolok rá.
Bessenyei Ferenc a Magyar Rádióban Forrás: Fortepan
A napokban láttam az Egy magyar nábob című, Jókai regényéből készült filmet. Sokszor láttam már, de más szemmel látjuk a filmeket idősen. A történetet ismerem, de a művészek alakítását most tudatosan, nagyon ráfigyelve élveztem. Bessenyei Ferenc lenyűgöző játéka Kárpáthy Jánosként szerintem mindent vitt. Hihető volt a jókedve, az indulata, a szerelme, a boldogsága és végül az összeomlása. Délceg tartása, orgánuma, szívből jövő érzelmei miatt számomra ennek a filmnek a legjobb alakítása az övé.
Úgy gondolom, gazdagok vagyunk kimagasló tehetségekben, a már elhunytakra emlékezzünk tisztelettel, a jelenleg is alkotóknak további sikereket, jó egészséget kívánok!
Brigitta
Csak engedéllyel mehettünk moziba
Sophia Loren Forrás: Wikimedia Commons
Mozi, vagyis filmvetítés csak hétvégeken, szombaton és vasárnap volt a falunkban: este a felnőtteknek, vasárnap délután pedig a gyerekeknek vetítettek nekik szóló filmeket. Az olajos padló nehéz szagára, a nyikorgó, kényelmetlen ülésekre emlékszem leginkább. Talán azért, mert a kortársaimmal ellentétben nem rajongtam különösebben sem a színészekért, sem a filmekért. A barátnőim bújták a Film-Színház-Muzsika c. hetilapot, amit vagy a könyvtár olvasótermében, vagy az ismerős fodrásznál lehetett lapozgatni. Lelkesen sorolták az egyes színészek szerepeit, az újságokból kivágták a kedvencek képeit, felismerték őket a sokszor homályos, rosszul nyomtatott fotókon is. Örültem az örömüknek – de engem nem lelkesített különösebben.
A mozi épületén sokáig látszott még a MOZGÓ felirat (a korábbi ’Mozgóképszínház’ rövidítése), még akkor is, amikor már Filmszínház volt a hivatalos neve. Szüleim vittek el először moziba a testvéremmel együtt, a Gyöngyvirágtól lombhullásig c. filmet láttuk mi is. A film érdekes volt, mint maga a természet. Tetszett. Apukám elmagyarázta azt is, hogy a tőlünk nem messze található Gemenci erdőben vették fel.
filmrészlet
Később láttunk rajzfilmeket (pl. a Két bors ökröcske címűt), komikus filmeket, vígjátékokat (nekem Latabár Kálmán játéka tetszett a Fel a fejjel c. filmben), emlékezetesek a zenés filmek is. Sokkal inkább érdekelt a film tartalma, meséje, a zeneszámok, dalbetétek, mint az egyes színészek alakítása vagy a róluk keringő mendemondák. Amit nem szerettem, azok a háborús vagy mai szóval ’akciófilmek’ voltak: csaták, verekedés, öldöklés, menekülés, üldözés, lövöldözés, pusztulás… Akkor sem lelkesített, ha a végén győzött a jó, az igazság. Ha jól meggondolom, ez a mai napig így van. (A csillagok háborúját pl. egyszer sem bírtam végignézni, pedig többször megpróbáltam – ezek a filmek nem nekem valók.)
Tinédzser éveimet városban töltöttem, de kollégista voltam: csak engedéllyel, többnyire tanárnőnk kíséretében mehettünk moziba, természetesen a vasárnapi matiné előadásokra.
Latinovits Zoltán és Sztankay István az Utazás a koponyám körül című filmben Forrás: Fortepan/Révész György
A helyben lakó osztálytársaim sem nézhettek meg bármilyen filmet, voltak korhatáros filmek is. „Csak 16 éven felülieknek”, így szólt a szigorú felirat és a jegyszedők ezt elég komolyan ellenőrizték is. Kamaszkorom filmhőseit jórészt az osztálytársaim elbeszéléséből ismertem meg, csak felnőttként láthattam ’élőben’ a legjobb filmjeiket. Rajongásunk legkedveltebb célpontja Sztankay István volt, a külföldi színészek közül pedig Sophia Loren és Jean Sorel arca, alakítása maradt meg az emlékeimben. Talán azért is, mert csak kevés filmet láthattam, így ezek hatása is mélyebb, tartósabb lehetett.
A filmművészethez való viszonyulásom egyetemista koromban gyökeresen megváltozott egy okos, művelt és jól tájékozott csoporttársam-barátnőm hatására. Tőle tanultam meg értőbb módon, objektívebben nézni a filmeket, értékelni az igazi színészi alakításokat, értékén becsülni a fontos gondolatokat is közvetíteni képes alkotásokat.
Fodor Anna
Szerzői jogvédelem
Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti forráshoz vezet !!!!
