Egy 90 éves blogger írása

Rose - 2016 szeptember

A Londonban élő Rose, az „Élvezzük az életet 120 évig” című sorozatunk szerzője, leírja, hogyan él és hogyan érzi magát 90 évesen. 

Az orvostudománynak és a jobb életkörülményeknek hála manapság sokan elérik a 90 éves kort. Szerencsémre én is köztük vagyok. Mivel örököltem érdesanyám szép bőrét, arcom ránctalan, nem látszik rajtam a magas kor. Ez annak is köszönhető, hogy egész életemben óvtam magamat a napsugarak ártó hatásától.

Optimista természetem megóv a depressziótól, általában vidám és lelkes vagyok, a mozgásom fiatalos. Szeretem figyelni a természet, az évszakok változását, az embereket és az állatokat. Mindenben és mindenkiben csakis a szépet és a jót keresem. A halál gondolatával nem foglalkozom.

Fiatal koromban és munkában töltött éveim alatt szorgalmas és törekvő voltam, szerettem a munkámat és a kitűzött céljaimat elértem. Embertársaimmal szemben fair és nyíltszívű voltam, könnyen és szívesen adtam, ezért sokan kedveltek és értékeltek. Kíváncsi ember lévén állandóan tanultam és kutattam az új dolgokat. Leginkább a világpolitika érdekel. Sokat olvasok könyveket, újságokat, hogy az agyamat karban tartsam. Előadásokra, gyűlésekre járok, mindenütt elmondom a véleményemet és nem érdekel, hogy mások milyen véleménnyel vannak rólam. Munkám révén gyakran szerepeltem a televízióban, rádióban, újságokban.

Rose és barátja 2015-ben, Budapesten

Magánéletem is mozgalmas volt, és ma is az. Két házasságom volt, férjem halála után találtam egy jó barátot, akivel együtt töltjük a hétvégéket. Sokat és sokfelé utazom, igyekszem fenntartani a kapcsolatot a külföldön élő rokonaimmal. Gyerekem és felnőtt unokáim mind más és más országban laknak, tanulnak és dolgoznak. Lányom karmester, egyik unokám tudós, a másik jazz zenész. Sajnos egyedül élek.

Az öregkorral járó betegségek azért engem sem kerülnek el. Fülhallgatóm ellenére sem hallom meg időnként, amit mások beszélnek, és meg kell kérni, hogy beszéljenek hangosabban. Évente erősebb szemüveget kell csináltatni, de legalább így tudok olvasni. Dolgok időnként kiesnek a kezemből és a főzés, és egyéb munkák is lassabban mennek, mint régen. Ha sokat járok, bedagadnak a lábaim és fájnak, de örülök, hogy még nem kell bottal járnom. A rheuma és az artritisz sem kímélnek. Mindezen túl, az orvos megállapította, hogy a szívem nem pumpál rendesen és a bőröm alá egy pacemakert ültettek be. Vannak jó, és vannak fájdalmakkal teli estéim. De ha emberek között vagyok és le vannak kötve a gondolataim, akkor megfeledkezem a testi bajokról és fájdalmakról. Továbbra is járok bevásárolni, magam szerzem be az élelmiszereket, vezetem a régi, hűséges autómat, főzök és időnként vendégeket hívok.

A magas kor, amit élvezek, azzal a keserűséggel jár együtt, hogy a barátaim, sorstársaim lassanként meghalnak. Itt vagyok egyedül, a háború és a holokauszt átélése áll mögöttem. Az egyedüllét fáj a szívemnek-lelkemnek, de megalkuszom vele. 90 évesen is szép az élet, örülök, hogy élek.

Rose

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

katt ide!