Egy nagymama receptfüzete unokájának

A szakácskönyv, főként ha régi,  személyes tárggyá válik.  Ha édesanyánktól, nagymamánktól örököltük, számtalan emlék fűződik hozzá. Nemcsak az étel, hanem életünk különböző epizódjai is felvillannak, amikor egy-egy receptet előveszünk. A kézzel írott receptek pedig valóságos ereklyévé válnak.

Így vagyok én is - ma már nagymamaként - régen elhunyt  Nagymamám számomra írt receptfüzetével. Egy iskolai füzetbe írogatta bele a recepteket, külön fejezetekre bontva az ételféleségeket, sok hasznos tanáccsal is ellátva az unokát, aki főzni tudás nélkül ment férjhez.

                   Nagymamám, anyukám és nővére 1915-ben

Anyai Nagymamám, Rényi Friderika, 18 évesen ment férjhez, és került el Fiuméból, a szülői házból, egy alföldi városba. Ő sem tudott még jól főzni, férje nővérétől sajátította el a sütés-főzés rejtelmeit. Ettől kezdve élete végéig, 89 éves koráig, minden áldott nap főzött – leszámítva a betegségeket és a háborús viszontagságok időszakát. Mondhatni, hogy végigfőzte az életét.

Nagymamával egy háztartásban éltünk szüleimmel, amíg el nem kerültem otthonról, így Nagyi főztjén nőttem fel, az ő frissen főzött ebédje várt otthon naponta, ha hazamentem az óvodából, iskolából, majd a munkahelyről.

Az íz-emlékek rendkívül maradandóak az ember életében. Ha sok mindenre már nem is emlékszünk, szájunkban vannak még régi, kedves, emlékektől átitatott ízek. Talán nem is voltak olyan jók azok az ételek, talán mai értelemben szegényes étkek voltak, mégis nagyszerűvé, különlegessé magasztosulnak emlékeinkben.

Mint például nekem nagymama köménymaglevese pirított zsemlekockával! Milyen régóta keresem azt az ízt és nem sikerül olyat főznöm, sem sehol olyat ennem. Nagyi levesei mesések voltak. Soha, semmilyen levet nem dobott ki, amiben zöldség, tészta, vagy hús főtt, hanem levest csinált belőlük egy kis rántással, zöldséggel, levesbetéttel. Imádtam a főzelékeit, a paradicsomos káposztát, amihez bundáskenyér járt, a kelkáposzta főzeléket, amihez burgonya krokettet csinált, a borsófőzeléket, ami mellé fasírt készült, és még sok mást.

Az ötvenes-hatvanas években úgy emlékszem hetente egyszer-kétszer lehetett húst kapni hosszas sorban állassal a mészárszékben, így ritkán került hús az asztalra, leginkább csak hétvégeken, amikor szüleim is otthon ebédeltek. Legjobban a vadas marhahúst imádtam, zsemlegombóccal.  Nagymama, mint mindannyian a kortársai, akik két világháborút éltek át, tudta, hogyan kell a "semmiből" is ebédet főzni, de amikor volt miből, örömmel csillogtatta meg a sütni-főzni tudását.

Amikor már a piacon is bővebben volt áru, vette azokat a zsíros házi tejeket, amelyekről másnapra vastag tejszínréteget lehetett lefölözni, amiből csodás sütemények, felfújtak készültek.  Nemcsak egyszerűen összedobható kevert tésztákat tudott készíteni, hanem komoly konyhai ismereteket igénylőket is. Emlékszem, ahogy fodros kötényében fáradhatatlanul kevergetett vízfürdő fölé rakott rézüstben valami mennyei, citrom illatú felfújtat, vagy rakta a sütőbe az ixedik tepsi sósrudat,  krémest, vagy csinálta kedvencemet, a grillázst.

És persze a lekvár és befőtt eltevés titkait is megosztotta velem a receptes füzetben. Tavasztól őszig kosaraival járta a közeli piacot és cipelte haza a sok gyümölcsöt, és savanyúságnak való zöldséget, amely aztán üvegekbe zárva állt glédában a spájzban a polcokon, sorsára várva. Miért is nem segítettem neki hazacipelni a nehéz kosarakat? – kérdem most magamtól. Mert délelőttönként sose voltam otthon - jut  eszembe, de délutánonként sokszor együtt magoztuk a gyümölcsöt, daraboltuk a zöldséget.

Boldogan tanított volna meg a konyhai fortélyokra, de én sose értem rá, mindig valami tanulnivaló, vagy egyéb program vonta el érdeklődésemet – és ő tapintatosan sosem erőltette. De tanítás nélkül is sok mindent megjegyeztem.  Amikor pedig  gyeses anyukaként hívtam, hogy most jöjjön és tanítson meg főzni– bár már közel volt a nyolcvanhoz - vonatra ült anyukámmal együtt - és "repült" hozzám. Nemcsak a főztje, de derűs, harmonikus világa  is beköltözött otthonunkba.

Azon az utolsó  nyáron is,  amikor eltávozott közülünk, még naponta megfőzte az ebédet. Remélem néhány receptjét én is átörökítem az unokáimnak. Így fog Nagymamám a receptjeiben tovább élni.

Néhány tőle tanult kedvencemet - nosztalgia ízek alcímmel - már korábban közreadtam itt a blogban, akinek kedve van, kipróbálhatja.

hóvirág torta:

https://regisegeknek.blog.hu/2013/04/07/nosztalgia_etkek_hovirag_torta

csokikrémes darafelfújt:

https://regisegeknek.blog.hu/2013/04/13/nosztalgia_izek_csokikremes_dara_felfujt_csokis_griz

zabpehely golyó:

https://regisegeknek.blog.hu/2013/02/07/kokuszos_zabpehely_golyo_nosztalgia_izek

    Cecilia