Anyanyelvünk – közös kincsünk
Mit tehetünk a látványos nyelvromlás ellen?
Miranda május 14-i cikke nem megy ki a fejemből. „Jóvanazúgyis! Nem, egyáltalán nincs jól!” Teljes mértékben igazat adok neki, mert helyesen látja, és érzékletesen fogalmazta meg azokat az egyre inkább terjedő jelenségeket, amelyek miatt rohamosan és látványosan romlik a nyelvünk.
Írásban, szóban, sajtóban, kommentekben, sőt még a szaknyelvben is sietve, kapkodva fogalmazunk, nem figyelünk oda sem a helyesírásra, sem a központozásra, sem a szórendre. Csak gyorsan-gyorsan, minél előbb mondjuk ki, írjuk le, amit akarunk, akkor is, ha pontatlan, akkor is, ha a mondandónk nem helytálló, vagy nincs kellően tényekkel alátámasztva. Ugyanúgy indulatból, rögtön kész az ítélet is: elmaradott, divatjamúlt az, aki, mielőtt megszólalna, végiggondolja, amit mondani akar, kiemeli a fontos elemeket és indokolja is a véleményét. Ez lassú, erre manapság nincs idő, eluralkodott a türelmetlenség, a felületesség, az igénytelenség, a kapkodás. Tulajdonképpen hová is rohanunk ennyire?
Naponta tapasztalom, (sokszor magas tisztséget betöltő emberek, szakemberek részéről is,) a kusza gondolatmenetet, az értelmetlen szóismétléseket, a rengeteg ööööö, eeeee, vagy más töltelékhangzók folytonos használatát, az elnyújtott szóvégeket, a szinte rutinszerűen kimondott trágár szavakat – teljesen értelmetlenné és hallgathatatlanná teszik a szöveget. Vagy pont ez lenne a cél???
Kazinczy Ferenc író, költő, nyelvújító Kép forrása: Wikimedia Commons
Ahogyan Miranda, én sem tudom sem elolvasni, sem végighallgatni az ilyen igénytelen, átgondolatlan beszédet. A magyar nyelv, az anyanyelvünk közös kincsünk, miért nem becsüljük és vigyázunk rá jobban? Pedig mindannyiunk alapvető lehetősége, egyben kötelessége lenne tisztán, szépen, értelmesen beszélni, írni magyarul és erre megtanítani a következő nemzedékeket is. Még erőlködnünk sem kellene, csak odafigyelni.
Éveket szánunk az életünkből arra, hogy megtanuljunk idegen nyelveket, és azt használjuk is szakmai vagy mindennapi kommunikációban. A neten való tájékozódásban is nélkülözhetetlen az idegen nyelvek minél alaposabb ismerete. Vég nélkül gyakoroljuk a pontos kiejtést, helyesírást – és közben nem figyelünk arra, hogyan beszéljük az anyanyelvünket? A szép magyar beszéd és az idegen nyelvek jól megférnek egymással, kiegészítik, akár gazdagíthatják is egymást. Csak mindegyik a maga szabályai szerint.
Mit kezdhetünk az olyan felirattal, hogy „Mézédes Hazai Görög Dinnye Kapható”? Vagy a tejes dobozon évek óta virító, nyomtatott felirattal: „Szeretem a Magyar Tejet”? Senki sem vette észre a hibát? Sem a megrendelő, sem a nyomdász, sem pedig a felhasználó? Senki sem figyelt oda? A negatív példákat hosszan lehetne sorolni.
Kép forrása: saját fotó
Mit hagyunk unokáinkra? Korosztályunk tagjai gyakran gondolnak erre, én is. Az alapvető erkölcsi értékek mellett szép anyanyelvünket is örökül hagyjuk. Mi is örökségként, ajándékba kaptuk a gazdag szókincset, nyelvünk ritmusát és dallamát, mindazt a felbecsülhetetlen kulturális értéket, ami csak anyanyelven érthető igazán. Őseink és elődeink, a nyelvújítók, költők, írók, művészek és tanítók milliói évszázadokon át őrizték és gazdagították a magyar nyelvet. Nekünk csak vigyáznunk kellene rá, fejlesztenünk, bővítenünk és megújítanunk, amikor és ahol kell, hiszen változik az élet, a világ. Az igénytelenségre, lustaságra, pongyola fogalmazásra és a szellemi restségre nincs mentség. Akkor sem, ha sokszor tényleg sietni kell. Nem kellene annyira.
„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk!” Simon Weil gondolata pontosan rámutat arra, hogy nem becsüljük eléggé azt, ami természetes módon tartozik hozzánk. Akkor kezdjük csak értékelni, amikor elveszítjük.
Kép forrása: Pixabay
Beszélgessünk nyugodt szóval, türelmesen az unokáinkkal. Hadd halljanak, legalább a nagyszülőktől, szépen tagolt, jó ritmusú, szép magyar beszédet. Amíg kicsik, kíváncsiak, fogékonyak, van fülük és szívük is a tiszta beszédre. A beszédhibákat, sutaságokat is könnyebb javítgatni, amíg a gyermekek kicsik. A nagyszülők figyeljenek erre is, legyenek türelmesek, következetesek. A nagyobb gyermekek hajlamosak a divatot utánozni, sokszor a foguk között vakkantanak valamilyen válaszfélét a kérdéseinkre. Mégis, mivel szeretnek minket, lehet, hogy idővel akaratlanul is a tőlünk hallott módon és stílusban válaszolnak. (Persze, csak ha el tudjuk érni, hogy a fülükből kivegyék a folyton benne lógó ’dugaszt’ és felemeljék tekintetüket a telefonjuk képernyőjéről.)
Hátha…
Első kép forrása: PxHere
Fodor Anna
Szerzői jogvédelem
Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti forráshoz vezet !!!!
