Ilyen volt az élet a tanyán, az ötvenes években

3. rész

Búbos kemence- Jonás T. festménye

Vékony kislány voltam, így elfértem a kemence sutban, ott aludtam. Amikor azt kinőttem, a kemence padkáján ágyazott nekem a nagynéném. Csodálatos volt, amikor sor került  3-4 hetente a kenyérsütésre. Igen 3-4 hétig lehetett enni a kenyeret és nem morzsálódott. Mint írtam, ott csak a rozs termett meg, a nénémnek biztos megvolt a maga módszere, amivel ezt elérte. Az előkészületek és a sütés úgy zajlott, ahogy Zádori István is leírta a cikkem első részéhez írt kommentjében:

„Anyám pénteken elkészítette a kovászt. Hajnali három órakor kezdett dagasztani közben egyik gyerek befűtött a kemencébe. Mikor megdagasztotta, a dagasztóteknőben hagyta megkelni. Utána kiszakajtotta. Ez szó szerint értendő mert szakajtóba tette és ott tovább kelt a kenyértészta. Mire megkelt, kész volt a kemence. Nálunk 2 nagy kenyeret (3 kilósakat), 3 cipót (ezek kb. 1 kilósak voltak) és négy kicsi cipót  (15-20 dekásokat) sütöttek és egy lángost. A lángos volt a reggeli, a kis cipókat még úgy melegen kettévágtuk, megzsíroztuk, sóval és pirospaprikával hintettük be. Azt vittük uzsonnára. Nem tiszta rozskenyér volt, hanem vagy feles, vagy harmados, attól függően, hogy mennyi búzalisztünk volt. A rozskenyér önmagában nagyon morzsálódott.”

Kora hajnalban arra ébredtem, hogy a hátamat melegíti a kemence. Amikor sor került egy új vekni megszegésére, Mariska néném keresztet rajzolt rá, és az első szeletet Mihály bácsi kapta. Ha véletlenül elejtettünk egy darab kenyeret, felvettük és meg kellett puszilni. A reggelihez mindig a ház előtt álló eperfa alatt terítettünk. Az asztalra került a szalonna, a friss túró, hajába főtt krumpli, és kedvencem, a frissen fejt tej. A kertből hoztuk a zöldpaprikát és a paradicsomot. Azok az ízek már soha nem jönnek vissza!

Alföldi táj - Tornyai János festménye

Köszönöm Lévai Zsuzsanna hozzászólását cikkem második részéhez, a blog  facebook oldalán: „A tanya az, amit felnőtt korodban értesz meg. A tanya az, ami által felfogod a természet törvényeit és körforgását. A tanya az, ahol átéled a szegénységet. A tanya az, ahol azt eszed, amit a föld és az állatok adnak. A tanya az, ami örök életedre megalapozza az egészséged, a fizikumod, a munkabírásod, az egyszerű, logikus gondolkodásod. A tanya egy csodálatos dolog, és nagy kár, hogy nem népszerű fiataljaink körében, mint nyaralási forma.”   Nagyon pontosan leírta azt, amit én is gondolok és érzek a tanyáról. Így, betöltve a hetvenedik évet, visszagondolva az életutamra, talán nem volt véletlen, hogy húsz éven keresztül emberekkel foglalkoztam. Igen, átéltük a szegénységet is. Ezen a vidéken, nyáron mindenki mezítláb járt. Én is, sőt megtanultam azt is, hogyan kell úgy járni a tarlón, hogy ne szúrjon a torzsa. De  sok királydinnyét kiszedtem a talpamból !

Az első olvasmány - Tornyai János festménye

A paraszt ember nagyon okos, évszázados tapasztalatokkal bír. Én durvasággal köztük nem találkoztam, tisztelettudók voltak egymás- és az idegen iránt is. Minden tiszteletem azoknak a gyerekeknek, akik tanyán éltek, és hóban, sárban, hidegben gyalog jártak iskolába. A tanyai iskola, ahol nyáron  a "moziba" jártunk, egy nagy teremből állt, minden gyerek itt tanult együtt. Amíg a tanító az alsó tagozatosokkal foglalkozott, addig  a felsősök  a feladott leckét tanulták. De erről sokat lehet olvasni Móra Ferenc könyveiben.

Egyetértek abban is, kár, hogy a mai fiatalok között a tanyai életforma nem népszerű. Talán rájönnének, hogy van élet a mobilon, az interneten, a márkás cuccokon kívül is, és egy kicsit megállnának és megpihennének ebben a rohanó világban, - talán egy szép, öreg, terebélyes eperfa alatt.

Köszönöm Cecíliának, a szerkesztőnek, hogy írásaimat gyönyörű festményekkel egészítette ki!

Sári