Egy gangos házban nőttem fel 
az ötvenes években – 5. rész 

Kép forrása: Fortepan

Valamikor az ötvenes évek végén kezdték szüleim politúrozott bútorokkal berendezni a lakásunkat. Először egy nagy, kihúzható kétszemélyes rekamié került az otthonunkba, mely szüleim ágya lett. Modern bútordarab volt ez akkoriban, a korábbi, terjedelmes hálószoba ágyakat  volt hivatott helyettesíteni, összecsukva sokkal kisebb helyen elfért. Nagy ágyneműtartójában lehetett tárolni az ágyneműt, a fölső ágykeret helyettesítette a korábbi éjjeli szekrényt. 

                                       Az asztali lámpa a kis szoborral

Nálunk ezen az ágykereten kapott helyet egy szép, politúrozott óra és egy bájos szobrocskával díszített ernyős asztali lámpa, amelyet a mai napig őrzők. Kisgyerekként vasárnap reggelente kopogás után bemehettem szüleim szobájába és bemászhattam az akkor óriásinak tűnő ágyukba. Közéjük feküdtem és ott maradtam, amíg fel nem keltek. Ez volt az egyetlen nap, amikor nem kellett korán, vekkerre ébredni és felkelni. Még most is érzem ennek a „vendégeskedésnek” nevezett szertartásnak a meghitt örömét, a családi harmónia szavakban ki nem fejezhető jó érzését.

                                Szüleimmel a bérház kertjében 1948-ban

Két évtized is beletelt, mire összeállt a teljes szobaberendezés: négy, terjedelmes, karfás fotel, egy kerek asztal, egy tükrös toalett szekrény és egy ruhásszekrény. Ez utóbbi kulcsain lila színű, baba formájú bojtok lógtak, gyerekként szerettem játszani velük. A tükör, a toalett szekrénytől elválva „velem jött” városról-városra, lakásról-lakásra és a mai napig nappalink tartozéka. A másik szoba berendezése, ahol nagymamámmal aludtunk, még nagyszüleim bútorai voltak. A  sárgás-drappos festett bútort jobban szerettem, mint a sötét dióbarna, új bútorokat, amelyeket túl komornak  éreztem.

                            Nagymamám és nővére az epedás ágyon ülnek

Ennek a régi, festett garnitúrának két különálló ágya volt, nagy ágyneműtartóval. Az ágyneműtartó tetejét egy hosszú rúddal kellett kitámasztani, amíg belepakoltuk, vagy este kivettük az ágyneműt. Az ágyneműtartó tetejére tettünk három darab  epedát (egymáshoz tökéletesen illeszkedő rugós párnát), majd letakartuk egy színes, virágos, vászon ágytakaróval. Az ágytakarót, mint minden egyéb lakástextilt is, anyukám varrt meg otthon, a varrógépén. Az ágytakarón kívül mindkét ágy tartozéka volt még egy-egy nappali hengerpárna, amire az ágyra üléskor könyökölni, fekvéskor a fejet támasztani lehetett. Akkoriban még nem ismertük a kanapét, mint bútordarabot, ezek a masszív, úgynevezett epedás ágyak viszont alkalmasak voltak arra, hogy napközben nagymama ezen ülve kézimunkázzon, gyerekként én is szerettem erre kipakolni a játékaimat, majd nagylányként ezen elnyúlva, hason fekve tanulni.

             Nagymamával, rajtam a nagymama által kötött kardigán

A régi, világos színű bútor tartozéka volt egy kombináltnak nevezett szekrény, melynek volt egy ajtós ruhásszekrény része  (itt tároltuk az akasztós ruhákat), egy alsó polcos, egy felső vitrines és még egy iratszekrényes része is. A nippeket szüleim nem nagyon szerették, így csak mutatóba volt néhány a vitrinben, melynek üveg darabokból kialakított, íves oldala volt.  A szekrénynek volt egy kiálló, a teljes hosszában körbefutó nyitott, keskeny polca. Anyukám ezt szerette rendezgetni, aztán nagylányként én rakosgattam tele kedvenc mütyüreimmel. Ezen a polcon kaptak helyet anyukám háborúban elhunyt testvéreinek a fényképei, apró kaktuszos cserepek, egy hamutartó és egy sötétlila üvegváza (még megvan), benne világos lila, műanyag íriszekkel.  Érdekes, hogy mennyire megragadtak emlékeimben ezek az apró részletek, fontosabb dolgok pedig kihulltak.

           Az epedás ágy kitámasztva, mögöttem a Zephir kályha

A kályhák akkoriban fontos részei voltak az otthonnak, hiszen azok biztosították a meleget a téli időszakban. A fenti képen mögöttem egy Zephir kályha áll.  Szép vaskályha volt, fehér, mázas  bevonattal, elülső részén lyukakkal, mely azt volt hivatva biztosítani, hogy a kályha minél nagyobb felületről ontsa a hőt magából. Ezekben a lyukakban telente esténként gyakran sütöttünk krumplit és almát. Eredetileg fafűtéses kályha volt, de mivel fát akkoriban nemigen lehetett kapni, átalakították szénfűtésűre. Az átalakítás nem volt sikeres. Szüleim korán reggel elmentek otthonról, s bár a tüzelőt felhozták a pincéből (első emeleten laktunk), a begyújtás és a napközbeni fűtés nagymamára hárult. Az átalakított kályhában a tűz nehezen gyulladt meg és bizony sokat fagyoskodtunk, emlékeim szerint.  A Zephir kályha végül kikerült a szobából és a helyét egy nagy, masszív, épített cserépkályha foglalta el, amit sokkal könnyebb volt begyújtani és a meleget is tovább tartotta. Szerettem telente a fonott kis karosszéket odatolni a cserépkályhához és odakucorogva ott tanulni. A pozdorja lap akkoriban jelent meg, annak a nyesedékét meg lehetett vásárolni, gyújtósnak bevált nálunk.

           Nagymamám a gangon ül a kis fonott fotelben és horgol

Az otthon berendezésének elengedhetetlen kellékei voltak nagymama horgolt kis és nagy csipke terítői a szobákban, a hímzett, jelenetet ábrázoló falvédő a konyhában,  a hullámos szélű polc csíkok a spájzban, a keresztszemes fésűtartó a fürdőszobában és a varrott WC-papírtartó a mellékhelyiségben. A csipke terítőcskéket kamaszlányként igyekeztem eltüntetni, nagymama elnéző mosollyal vette tudomásul, hogy az általam batikolt terítők váltották fel a kézimunkáit. Később, ahogy romlott nagymamám szeme, a horgolást felváltotta az akkoriban divatos subázás. Anyu előrajzolt mintái alapján készített subapárnái, falvédői és fali díszei feldobták a lakást, sőt még az én első lakásom is tele volt velük.

 Tükör, váza, terítő, asztali lámpa - emlékek a szülői házból

Gyerekkorom bútorai és egyéb berendezési tárgyai eltűntek a történelem süllyesztőjébe, de néhány kisebb tárgy, valamint  a horgolt, kötött, hímzett és subázott „kincsek” közül sok túlélte a viharokat. Időnként előveszem őket és a lakás különböző pontjain helyezem el hangulatomtól és évszaktól függően. Egyszerre szomorkás  és  jó érzés is rajtuk felejtve a szememet visszaemlékezni az elmúlt időkre.

                                                                                                                                            saját fotók

A sorozat korábbi írásai itt olvashatók vissza:

Egy gangos házban nőttem fel az ötvenes években 

Így vikszelték a parkettát régen 

Kényelem és tiszta ruha, mosógép és centrifuga

Hetente egyszer fürödtünk, mégis tiszták voltunk

     Cecilia