Vibrálóan eleven, nyüzsgő kisváros    

Brno, németes nevén Brünn, Csehország második legnagyobb városa, az egykori Morva Fejedelemség fővárosa. Az útikönyvek mini Prágaként is emlegetik, ami nem áll messze a valóságtól. Csak valamivel több, mint 48 órát töltöttünk ebben a vibrálóan eleven, nyüzsgő kisvárosban, de szép, ápolt külsejével, tágas, levegős tereivel, ódon kis utcáival belopta magát a szívünkbe.

Mindössze 4 óra út vonattal, kicsivel több csupán, mintha, teszem fel, Budapestről Nyíregyházára utaznánk.
Kilátás a várból a városra

Kora délutáni megérkezésünk után épp csak letettük csomagjainkat és máris az óváros felfedezésére indultunk. A kicsi, barokkos stílusú szállodánk az érdekes nevű ...

A lakóhelyi egyesületben leltünk barátokra

Ifjú házasokként, két pici gyerekkel kerültünk a vidéki nagyváros újonnan épült lakótelepi lakásába. A fészekrakók lelkesedésével kezdtünk neki a tágas, vadi új lakás berendezéséhez. A szomszédok közt sok gyeses kismama volt, így pillanatok alatt barátságok alakultak ki, hasonlóak voltak örömeink és gondjaink. A lakótelep jól tervezett volt, szép játszóterekkel, jól ellátott boltokkal és a városközpont is járásnyira volt. Napközben együtt mentünk a szomszédokkal a játszótérre, este, ha lefektettük a gyerekeket, valamelyikünk lakásában gyűltünk össze és társasoztunk, dumáltunk. Csodás pár év volt.

Aztán úgy hozta a sors, hogy a fővárosba költöztünk, akkor is egy ...

Szintet lépett a  kapcsolatunk az unokámmal

Három fiúunokám van, de csak egy él közülük Magyarországon. A másik kettővel – a nagy távolság miatt – mindössze évente egyszer vagy kétszer tudtam találkozni, igaz, akkor egy-egy hónapot is együtt töltöttünk. Mára igen megritkultak a találkozásaink, a covid miatt három évig nem is láttuk egymást. Időközben felnőttek, a nagyobbik utolsó éves egyetemista, a kisebbik pedig épp oda készül. Sajnos a kötődés, ami kis korukban még úgy-ahogy megvolt, mostanra szinte eltűnt – már alig találunk közös témát.

Kolodko miniszobrokat vadászunk

Az itthoni, legfiatalabb unokámmal más a helyzet. Pici korától sokat foglalkoztam vele, vigyáztam rá, ha anyukájának dolga volt, ...

Okos libáim hagytak olvasni 

   Az olvasás szeretete nálam egészen kiskoromban kezdődött. Előbb a mese- és képeskönyvek,  majd az iskolai olvasókönyv  olvasmányai vonzottak. Az olvasási láz egyre nagyobb méreteket öltött az elemi iskola második és harmadik évében, amikor nyaranta besegítettem a libák őrzésébe az aratás és cséplés utáni időszakban.

Ott aztán lehetőségem nyílt az olvasásra a szalmakazal tövében ülve, miközben a jólnevelt libuskáim tudták kötelességüket, hogy igyekezzenek minél több elhullajtott magot begyükbe juttatni. Addig eszegették a nekik való táplálékot, amíg az elegendőnek bizonyult. Ilyenkor látványosan megnagyobbodott a begyük.  Óra nélkül is tudták, hogy mikor kell hazaindulni - nem ...

Megelevenedik egy egykori erdélyi kisváros és egy falu
  A tavaly megnyílt új Erdély tájegység épületegyütteseit jártuk körbe a szabadtéri múzeumban. Egy képzeletbeli kisváros és egy falu elevenednek meg boltokkal, kávéházzal, iskolával, templommal. 

Nézzétek meg ott készült videónkat!

Papá Stefano és Cecilia

Szerzői jogvédelem

Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti ...

Nem kell már megosztanunk az időnket munka és család között

  Elgondolkodtam, hogy miért élvez elsőbbséget számunkra idősebb korban a családunk, a velük töltött idő. Számomra ez különösen fontos és örömteli, hiszen ritkán találkozhatunk, mivel ők külföldön élnek.

Fiatalon is fontosak voltak számunkra a gyerekeink, szüleink, de időnket gondolatainkat meg kellett osztanunk köztük és munkahelyi, háztartási feladataink, gondjaink között. A régi fotók örömet, boldogságot tükröznek, de e mögött már a következő napi, heti teendők felhői tornyosultak.

Ma már sokkal felszabadultabban és türelmetlenül várjuk a pillanatot, hogy magunkhoz öleljük őket, kedvenc ételüket főzzük, a kisebb unokákat dajkáljuk, játsszunk ...

Szerettem iskolába járni

Valószínűleg sokan tartanak majd csodabogárnak amiatt, amit most leírok,  de én szerettem iskolába járni és örültem az iskolakezdésnek.  Az első napomra  a mai napig emlékszem. A községben, ahol laktunk, akkoriban egyetlen iskola működött. Én nagyon önálló kislány voltam. Szeptember elsején szüleim nélkül, a szomszéd gyerekek társaságában, büszkén és izgatottan  indultam el hátitáskámmal. Az emlékezet rostáján már ...

Első és utolsó munkahelyem

 21 évesen kezdtem dolgozni, közvetlenül a külkereskedelmi levelező szakképesítés megszerzése után. Szerettem az orosz meg az angol kereskedelmi leveleket, a szófordulatok variálását, de a külkereskedelmi vállalat levelezési csoportjánál végzendőnél érdekesebb, változatosabb munkára vágytam, hiszen a főiskolán alapos és színvonalas nyelvoktatást is kaptunk.

A főiskola utolsó félévében szüleim türelemmel viselték állásinterjúimat a külker vállalatoknál. Mindenütt fölvettek volna, én egyik ajánlatot se fogadtam el, végül különös szerencsével egy kutatóintézet könyvtárába kerültem. Ma is gyakran eszembe jut, hogy vártak rám otthon a szüleim az első munkanap estéjén. Lesték, ...

Mit is akartam mondani? … Áááá, eszembe jutott!
 

  Toporgok a spájzajtóban: - Miért is jöttem? – és sehogy sem jut eszembe. Gyötröm az agyam, nézem a polcokat, dobozokat – és semmi. Bosszankodva visszamegyek a félbehagyott munkámhoz és akkor beugrik: a babérlevél! Hát persze…

Mindez jó 20 évvel ezelőtt történt, ez volt az első emlékezet kihagyásom. Ehhez nem voltam hozzászokva!!! Akkor. Mostanra viszont…

Az évek múlásával lassacskán megtanuljuk tudomásul venni és elfogadni, hogy már nem úgy működik a szervezetünk, mint ifjabb korunkban. Már nem vagyunk olyan fürgék, kevesebbet bírunk dolgozni, és hamar elfáradunk. Bármennyire is bosszantanak csökkent fizikai képességeink, kénytelenek vagyunk hozzászokni.

- Ha a ...

Az Auditorium Maximum igézete

  Tavaszi késő délután volt. Az előadás az Auditóriumban, a nagy, lépcsős előadóteremben, már régen véget ért, de vissza kellett mennem, mert a padon felejtettem a tollamat. Ahogy beléptem az üres terembe, már lentről feltűnt, hogy milyen különös színük és alakjuk van az óriási ablakokon belátszó felhőknek. A legfelső ablaknál megállva bámészkodtam. Színpadias és varázslatos jelenség volt, úgy éreztem magamat, mintha lebegnék és valahová nagyon messzire látnék el térben és időben. Akkor és ott a lehetőségek határtalanságát érzékeltem, boldogsággal töltött el ez a felismerés. Próbáltam a felhőkből kifürkészni, milyen is lesz majd az életem, mit tudok majd a lehetőségekből ...

Szép emlék maradt 60 év távlatából

Érettségi után az eredeti továbbtanulási tervem meghiúsult, és két hét pihenő után beálltam a pénzkeresők sorába.

Akkor még tetszett az a státusz, hiszen felnőttnek érezhettem magam. Varrónő édesanyám egyik kuncsaftja egy kórház felvételi irodájában dolgozott, és édesanyám kérésére keresett nekem olyan állást, amihez nem kellett szakképesítés. Így lettem orvosírnok a kórház belgyógyászatán. Kezdetben furcsa volt az iskolapadból komoly munkát végző felnőttek közé kerülni, de olyan kedves fogadtatásban volt részem, hogy pár nap múlva örömmel, magabiztosabban indultam reggel munkába. Az orvosok türelemmel magyarázták a feladataimat, amelyek a következők voltak: új betegek ...

„A fotográfia a pillanat művészete...”

Szeptember 10-ig tekinthető meg az Amit még nem láttatok... című, nagy ívű kiállítás, ami felöleli a művész 70 éves életpályáját, egészen a kezdetektől, 1954-től. A 94 kép nagy részét korábban még senki sem látta. Nagy várakozással mentem el a tárlatra, egyrészt, mert néhai férjem is fotóriporter volt és mellette szert tettem némi jártasságra a műfajban. Másrészt, mert valamennyire ismerem Keleti Éva munkásságát, pár évvel ezelőtt láttam a Műcsarnokban megrendezett kiállítását. Harmadrészt pedig azért, mert  fotóin az a kor köszön vissza, amiben én is éltem.

Keleti Éva fotográfus

A legkorábbi riportok, életképek szereplőin  kívül csupa-csupa ismerős arc a ...

  Csodálatos ébresztő a madárének 

A nyár nem csak az emberek életében jelent szabadságot, természetjárást, könnyed életmódot, hanem a madarakéban is. Éléstár számukra minden bokor, fű, fa, virág.

Nyár lévén én is felkerekedtem, meglátogattam rég látott rokonaimat kis fatornyos templomú falujukban. Oly rég volt részem megmártózni a falusi élet emlékeiben, hogy számomra minden felfedezés újdonság volt, akár az újszülöttnek. A kis harang búgása, a gólyák kelepelése, a békák esti kuruttyolása, egyszóval minden, ami lelkem rezgéseit csitította.

És a reggelek! A hajnalhasadás, pirkadat, napfelkelte olyan csodálatos ébresztővel szolgált, amit nyugtatóként igaz szívvel ajánlok lelki bajokban szenvedő városlakóknak.

Strandöltöny, úszótoalett és  strandpizsama

Első pillantásra talán hihetetlen, hogy ezen a képen fürdőruhába öltözött nőket és gyerekeket látunk. Ha elárulom, hogy mindez egy 1879-es lapból való, a látvány már hihetőbb. A baloldali hölgy öltözete kék vászonból készült, a középsőé vörös vászonból, a jobboldali hölgyön fürdőköpeny van - a képaláírás szerint. Ha jól megnézzük, láthatjuk, hogy a térd alá érő ruha alól kilóg egy bőszárú nadrág. Nahát! Szegény nők ebben a felszerelésben nem valószínű, hogy tudtak úszni, gyanítom, hogy legfeljebb csak megmártóztak, vagy egyhelyben állva pancsikoltak a vízben.

Meglepő, hogy a fürdőruhát konfekcióban is lehetett kapni olcsóbb és drágább kivitelben. A ...