Telefonbetyárok kora

Egy gangos házban nőttem fel az ötvenes években - 9.rész

Ma, amikor szinte mindenkinek a zsebében vagy táskájában ott lapul egy mobiltelefon, furcsa visszagondolni azokra az időkre, amikor még vonalas telefon se volt a lakásokban és a postáról vagy egy utcai telefonfülkéből lehetett csak telefonálni, esetleg a munkahelyről, ahol a telefon leginkább a főnök íróasztalán állt.

Kép forrása: Fortepan

Magánszemély, ha telefonra vágyott, igénylést kellett benyújtania a teljhatalmú Postának, és hosszú éveket, akár évtizedeket is várhatott, mire a telefont bevezették. Amikor végre telefont kaptunk, már volt telefonja két osztálytársamnak is. Telefonbeszélgetésről szó sem lehetett, hisz a telefon pénzbe került. Hogy egyszerre induljunk el otthonról az iskolába, hármat csöngettünk egymásnak, de azt nem volt szabad felvenni, csak jel volt az elindulásra.

Kép forrása: flickr

A bérházban sem volt telefonja sok családnak, így gyakran jártak hozzánk telefonálni a szomszédok és mindig otthagyták a beszélgetés árát, ami úgy emlékszem, évekig 1 Forint volt (3 perc). A legemlékezetesebb hívás egy éjszaki telefoncsörgés volt, amire az egész család kiugrott az ágyból: a telefonközpont bejelentette, hogy kapcsol egy hívást Amerikából. Hihetetlen volt, hogy a recsegő-ropogó vonal túlsó végén, többezer kilóméter távolságból, apukám bátyja szólalt meg, akivel több évtizede nem találkoztunk és nem beszéltünk. A meghatottságtól és a rossz vonal miatt csak addig  jutott a 3 perces társalgás, hogy ki, hogy van éppen.

Kép forrása: Fortepan

A legtöbb telefonvonal úgynevezett iker volt, ami annyit jelentett, hogy egy vonalnak két tulajdonosa volt. Ha az egyik iker beszélt, foglalt volt a vonal, és a másik csak akkor tudott beszélni, ha az ikre lerakta. De ha netán az iker nem is beszélt, akkor se biztos, hogy volt vonal. Az ember felvette a kagylót, és várt a búgó hangra. Ha nem volt búgás, akkor nem volt vonal és akár órákat is várhatott, mert ilyenkor - úgy mondták - túlterheltek voltak a vonalak. Az is gyakori volt, hogy a hívás rossz helyre futott be és az ismeretlen hívott fél, valamint a hívó együtt szidhatták a mindenért felelős Postát.  Az is mindennapos eset volt, hogy beszélgetés közben a vonal megszakadt, vagy a hang minősége volt rémesen rossz.

Kern András feledhetetlen Halló, Belváros! (NDK turmixgép) című, a rádióban elhangzó kabarészáma szenzációsan kifigurázta ezeket a képtelen helyzeteket, melyek sajnos évtizedekig  aktuális maradtak. Manapság is mindannyiszor végighahotázom ezt a kabarészámot, ha meghallgatom. Aki szeretné újraélni, vagy fiatalként megélni az egykori telefonmizériát, Kern András jelenete révén itt megteheti:

Volt abban valami fantasztikus, hogy a telefon két végén lévők hallották, de nem láthatták egymást, így inkognitóban az ember bármilyen viccet megengedhetett magának.  A helyzetet az úgynevezett telefonbetyárok ki is használtak. A telefonkönyvből kinézve a számokat, mindenféle együgyű vagy durva tréfával hívták fel a telefontulajdonosokat, majd jót röhögve lecsapták a kagylót. Egyszer a velünk lakó nagymamámat viccelték meg , miközben a család többi tagja iskolában, illetve a munkahelyén volt.  Este, mikor hazaértünk, elmesélte az esetet, mi jót derültünk rajta, de ő nagyon mérges volt. Egy szilveszterkor nálunk voltak a barátnőim. Éjfél után nekünk is kedvünk támadt egy kis telefonbetyárkodásra. Felhívtuk a nagyon morcos házbeli szomszéd bácsit  és az egyik barátnőm csicseregve boldog új évet kívánt és szóba elegyedett vele. A morcos bácsi majd elolvadt az örömtől, miközben morcos bácsi még morcosabb felesége egyre csak azt hajtogatta: kivel beszélsz, kivel beszélsz?  Bevallom, jót szórakoztunk mi is.

Ami a kinézetét illeti, a telefon a kezdeti időkben fekete volt, a kagyló spirális zsinórral kapcsolódott a telefondobozhoz, melyen egy számmal ellátott tárcsa szolgálta a számok kiválasztását. Később már más színekben is gyártottak telefonokat, divat volt a piros telefon. Az előfizetők adatait tartalmazó telefonkönyv nagy kincs volt, időnként aláhúzásokkal, plusz beírásokkal tettük személyesebbé. Mérete az évek során egyre nőtt, nemcsak azért, mert egyre több lett az előfizető, hanem azért is, mert a hirdetők  felismerték a telefonkönyvben rejlő hirdetési potenciált.

Kép forrása: Pixabay

A hetvenes-nyolcvanas években már egyre több embernek volt otthon is telefonja és kezdtünk rájönni, hogy milyen sok mindenre lehet használni. Például megtudni, hogy érkezett-e levehető  ajtajú turmix a vasedény boltba. ;) No meg az ember rájött, hogy nem muszáj elmenni a másikhoz, hogy elmondhassa, ha valami mondanivalója volt, hanem a telefont is használhatja. Igaz, hosszútávon a személyes találkozásban rejlő meghittség talán csorbát szenvedett, de mégsem kívánjuk vissza a telefon nélküli, vagy telefonban szűkölködő időket.

Kép forrása: Fortepan

Bár, ki tudja! Amikor egy csöngésre ijedten ugrom fel és kétségbeesetten próbálom beazonosítani, hogy a kaputelefon, a lakáscsengő, a vonalas telefon, a mobil, a skype, a viber, vagy a messenger szól-e, visszakívánom azokat az időket.

Első kép forrása: negative space

 Cecilia

A sorozat korábbi részei:

Egy gangos házban nőttem fel az ötvenes években 

Így vikszelték a parkettát régen 

Kényelem és tiszta ruha, mosógép és centrifuga

Hetente egyszer fürödtünk, mégis tiszták voltunk

Így éltünk a politúrozott bútorok divatja idején

Nyár, jégszekrény, piac

Svájcisapka és mackónadrág

Gyermeküdülői emlékeim az ötvenes évekből

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!