2021. nov 25.

Mit ettünk faluhelyen, gyerekkoromban?

írta: Régiségek blog
Mit ettünk faluhelyen, gyerekkoromban?

Frissen fejt tej, szőlő és lágy kenyér

fortepan_46825_jpg_csorba_daniel.jpg

Szeretnék elétek tárni mozzanatokat zsenge gyermekkorom táplálkozási szokásaiból. Ehhez kis falumra, főként nagyszüleim életmódjára gondolok vissza, előhívva emlékeimet.

Nagyszüleimet mindig népes család vette körül. Előbb a sok gyerek, majd az utánuk következő generáció, kik közé magam is tartozom. Ha napközben ritkábban is, de estefele bizonyosan ott landoltunk nagyszüleink kapuja előtt. Vártuk a tehenek érkezését. Mi nyitottunk nekik kaput, azaz annak fél szárnyát, ami elegendő volt az okos teheneknek, hogy egymás után szépen besétáljanak rajta. Onnan a kút melletti itató-vályúhoz mentek, ahol szomjúságukat olthatták a friss, hideg vízzel, majd egy-egy bőgéssel jelezték érkezésüket a gazdaasszony felé. Az istállóba ...

Tovább Szólj hozzá

gyerek étel tej falu tehén növény nagymama szőlő Zsazsa

2021. nov 21.

Sisi királyné ruhakölteményei és más relikviái

írta: Annaróza47
Sisi királyné ruhakölteményei és más relikviái

Múzeumi kiállítás Szegeden

feketefeher.jpg

Szeretett városom, Szeged, most is bővelkedik kiállításokban. A Fekete ház Rotschild Klára kiállítása  után a magyarok királynéja, Erzsébet, azaz Sisi relikviái nyomába eredtem a Móra Ferenc Múzeumban.

A verőfényes őszi délutánon először sétát tettem a múzeum környezetében, a Tisza-parton elterülő parkban, a Stefánián. Az őszt meghazudtoló zöld lombok között Erzsébet 1997-ben restaurált és eredeti helyére visszaállított carrarai márvány szobra fehérlik. Ligeti Miklós alkotását 1907-ben avatták ezen a helyszínen, ahol 40 éven át gyönyörködtette kecsességével a szegedieket. Ezután Lenin és Sztálin kiszorította helyéről, majd hosszú száműzetése után 1997-ben a várkert rekonstrukciója során visszakerült méltó ...

Tovább Szólj hozzá

festmény kiállítás múzeum ruhák Szeged Ferenc József Annaróza Sisi királyné ruha kollekció

2021. nov 18.

A szegedi Régi Hungária – ifjúságunk tanúja

írta: Régiségek blog
A szegedi Régi Hungária – ifjúságunk tanúja

hungi_2.jpg

Egy szebb napokat látott épület története emlékeink tükrében

A nagy árvíz után Szegeden sorra épültek a szebbnél szebb paloták, melyek egyik szépséges darabja az 1898-ban megnyílt, id. Kass János által épített Kass vendéglő volt. 1916-ben az épület emeletén a kor minden igényét kielégítő szálloda is létesült.  Nyitáskor volt benne 60 szoba, hall (rózsaszín terem), télikert és bankett termek. Az épület tervezője Steinhardt Antal volt.

1912-ben készült el a kerítéssel körbevett, az épület terasza előtt álló Dankó Pista szobor. A legendás szegedi cigányprímás szobrát Margó Ede készítette, aki nagy rajongója volt a prímásnak, nem is fogadott el tiszteletdíjat a szobor elkészítéséért.

danko.jpg

Forrás: saját ...

Tovább Szólj hozzá

kultúra emlékek szálloda építészet Szeged Cecilia Sári Hungária szálloda

2021. nov 14.

Gyermekkori disznótorok emléke

írta: Régiségek blog
Gyermekkori disznótorok emléke

Így került hús az asztalra az ötvenes években

fortepan_heinz_bachmann.jpg

Mi ez a zajongás? Még nagyon korán van, hajnali öt körül, ráadásul szombat, de a konyhából már edénycsörömpölés, férfi és női hangok hallatszanak be. Ja, eszmélkedem, ma lesz a disznóvágás! Felismerem családunk barátja, Pista bácsi hangját, aki amatőr böllérként tevékenykedik ismerősei kérésére. Poharak koccannak, egészségünkre, hallom, a férfiak áldomást isznak a munka sikerére. Hű, akkor már rögtön kezdődik! Majd mindjárt felkelek én is, de az elejét, a disznó leszúrását nem szeretem látni-hallani. A párna alá dugom a fejem, befogom a fülem. Kicsit sajnálom a kocánkat, amelynek nevelésében mi, gyerekek is tevékenyen kivettük a részünket. De hát ez az élet rendje.

banhalmi_janos_kepe_a_szerzo_engedelyevel.jpg

Forrás: Bánhalmi János - a fotós ...

Tovább Szólj hozzá

disznó hús disznóvágás hízlalás ötvenes évek Miranda Cecilia húsellátás háziállát

2021. nov 11.

Lanzarote, a 100 vulkán szigete

írta: Annaróza47
Lanzarote, a 100 vulkán szigete

Kora őszi, családi, baráti nyaralás a Kanári szigetek egyikén

fokep1.jpegAmíg Lanzarote alvó üzemmódban lévő 100 vulkánja a béke szigetét jelenti, a tőle 420 km-re fekvő La Palmán éppen látogatásunkkor tombolt a Cumbre Vieja vulkán. Már szeptember elején földrengések jelezték a közeledő veszélyt, ami szeptember 19-én tragikus módon bekövetkezett.

el_golfo_a_lago_verdevel.jpeg

El Golfo a Lago Verdevel az Óceán felől

Nyaralásunk szeptember 27-én kezdődött Lanzarotén. Micsoda paradoxon! Amíg mi, turisták, az utolsó, 1824. évi vulkánkitörés által létrehozott természeti szépségekben gyönyörködünk, tőlünk párszáz kilométerre 500 család vesztette el az otthonát, és menekült. Hosszú évekbe fog kerülni házaik újjáépítése, és normális életük visszatérte. Közben a Cumbre Vieja talán épp azokat a barlangokat, ...

Tovább Szólj hozzá

utazás sziget nyaralás vulkán barlang Lanzarote Kanári szigetek Annaróza

2021. nov 07.

Gyertyafényes áramszünet

írta: Izzy Florens
Gyertyafényes áramszünet

Gyermekkori, családi idill hangulat volt

tarsasjatek_gyertyanal_2.jpg

Erős szikrázás kis lánggal, sssszzzzz-szerű hang füstfelhő kíséretében, majd megszűnt házunk áramellátása. Éppen a villanyóra szekrényének közelében tartózkodva megfagyott a vér az ereimben az ijedtségtől. Egyértelmű volt, hogy  nem kis baj van a villanyvezeték rendszerében. A pillanatnyi sokk után, telefonon hívtam az áramszolgáltatót, bejelentve a történteket. A távoli „diagnosztizálás” alapján a relé mehetett tönkre. A munkaidő lejárta körüli délután jó időbe telt a szolgáltató segítségével megtalálni azokat a regisztrált  szerelőket, akiknek jogosultságuk van a relé kiszedéséhez, majd  új relé felrakásához és el is jönnének ebbe a tiszazugi, kicsi faluba.

A szerelők jöttek, eltávolították a ...

Tovább Szólj hozzá

család gyertya emlékek idill gyerekkor áramszünet petróleumlámpa Izzy

2021. nov 04.

Gyűszűmúzeum Vácrátóton

írta: Miranda47
Gyűszűmúzeum Vácrátóton

Sok gyűszűnyi boldogság

gyuszu3.jpg

Idén nyáron végre újra felkerekedett a nyugdíjas pedagógusok klubja, amelynek tagja vagyok.  A  fránya járvány miatti, csaknem két éves szünet után mindenki lelkesen jelentkezett a már régóta tervezett, ám közismert okok miatt elmaradt kirándulásokra.

Szeptember első napjaiban csapatunk Vácra indult. Terveink között szerepelt a város nevezetességeinek és a Sajdik Ferenc gyűjteménynek a megtekintése, valamint séta a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben. És itt ért bennünket a meglepetés. Kiderült, hogy  az arborétum közvetlen közelében egy Európában páratlan, a maga nemében egyedülálló kiállítás kapott helyet: egy gyűszűmúzeum.

gyuszu2.jpg

Feltételezem, hogy jó néhány mai fiatal egyetlen egy gyűszűt sem látott még ...

Tovább Szólj hozzá

kultúra program kiállítás szabadidő múzeum nyugdíjas klub Miranda gyűszűmúzeum Vácrátot

2021. okt 31.

Kőbevésett hagyaték: "Szeretetben éljetek!"

írta: Régiségek blog
Kőbevésett hagyaték: "Szeretetben éljetek!"

Vissza a gyökereinkhez!

temetoben.jpg

Most, amikor eljött a szüleimre való emlékezés ideje, minden akadályt legyőzve ott állok az ő sírhantjaik fölött. Rokonaim, családtagjaim, szomszédjaim mind körülvesznek. Reájuk emlékezem, midőn a szeretet virágait, koszorúit elhelyezem kőbe vésett nevük fölé. Gondolatban társalgok velük. Visszaemlékszem régi életünk eseményeire, melyek gyakran vidámságot is közvetítenek az elmúlások közepette.

Úgy hiszem, hogy az emberiség kis százaléka mondhatja magáról, hogy „itt születtem, itt éltem, és örök álomra is szülőföldemen hajtom a fejemet.”

A többség, kerüljön kissé, vagy nagyon távol a szülőföldtől, más hazában, más ég alatt, bármilyen jó anyagi körülményeket is élvezzen, egy idő után  vágyakkal ...

Tovább Szólj hozzá

szeretet haza emlékezés szülők ősök Halottak napja Zsazsa szólőföld

2021. okt 28.

Párolt sütőtök - 30 perc alatt elkészül - videóval

írta: S. Cecilia
Párolt sütőtök - 30 perc alatt elkészül - videóval

1_9.jpg

Gyermekkori emlékeket idéz fel a párolt sütőtök édeskés illata, ahogy sütés közben betölti a konyhát. Ősszel-télen nálunk gyakori ételnek számított és manapság is kedvelt csemege. Elkészítése pofon egyszerű, és fél óra alatt megvan. Ezt a finom, könnyű ételt fogyaszthatjuk körteként húsokhoz, vagy desszertként, magában is. Unokáink is imádják.

Videónkon megtekinthető, hogyan készül:

 

   Cecilia és Papá Stefano

 

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!

 

 

 

Tovább Szólj hozzá

sütőtök recept köret párolt könnyű étel Cecilia Papá Stefano

2021. okt 24.

Nordic walking túrák a Dél-Alföldön

írta: Sári 73
Nordic walking túrák a Dél-Alföldön

Gyönyörködj a tájban és mosolyogj! 2. rész

deszk_rozsafold_1.jpg

Ahogy az első részben írtam, sokfelé jártunk túrázni.  Februárban kirándultunk a Mórahalomnál elterülő Nagyszéksóstónál, ami Máté Bence, a híres természetfotós egyik megfigyelő helye. A tóból kiemelkedik egy építmény ahonnan a fotós megfigyelheti a tó élővilágát. A hetvenes években a halastó az aszály és a talajvíz visszahúzódása miatt apadni kezdett és mindent benőtt a nád.

szeksosto_2.jpg

Nagyszéksóstó

Madárvilága is megfogyatkozott, bölömbika és törpegém fészkel benne. 2008-ban a helyiek sikeresen pályáztak a tó megmentéséhez és a lepusztult táj helyreállításához szükséges támogatásra. Ennek céljából bivalytelepet létesítettek. A bivaly védett állat, őshonos igavonó, hatalmas termetű, 20-25 évig elél és ...

Tovább Szólj hozzá

egészség túra séta kirándulás természet madarak bivaly nordic walking Mecsek Dél-Alföld Sári

2021. okt 21.

Hetvenen túl kezdtem el a nordic walking gyaloglást

írta: Sári 73
Hetvenen túl kezdtem el a nordic walking gyaloglást

Túrával töltöm a hétvégéket

csodaret3.jpg2020. januárjában írtam arról, hogyan találtam rá kedvenc sportomra, a nordic walkingra, hogyan kezdtem el hetvenen túl gyalogolni, milyen hatással van a szervezetre, a lelki egészségre és mennyi olyan helyre eljutok városom körül (Szeged), ahol még sosem jártam.

Most 2021. októberét írjuk és már 2 év telt el a kezdés óta, de változatlan kedvvel járok edzésre és túrázni, kivéve, ha nagymamai teendőim szólítanak, vagy az ízületeim a frontokra reagálnak. Szorgalmasan járjuk majdnem minden hétvégén városunk környékét és szép, dél-alföldi megyénk helységeit. Télen a hideg sem tart vissza, nyáron csak a nagy melegben tartunk szünetet.

Hanem 2020. márciusában beütött a vírus. Se edzés, se túrák, idősek csak délelőtt ...

Tovább Szólj hozzá

sport séta kirándulás természet túrázás testmozgás gyaloglás nordic walking Szeged Sári

2021. okt 17.

Levelet hozott a postás

írta: Miranda47
Levelet hozott a postás

Divat volt a külföldi diákokkal való levelezés

fortepan_uvaterv.jpg

Valami fehérlik a postaládámban. Nem sietek kivenni, mert úgyis tudom, mi lehet. Reklám vagy szórólap, esetleg hivatalos értesítés vagy közüzemi számla, habár már jó ideje, ahol csak lehetett,  átálltam az elektronikus számlavezetésre. Manapság már nem írunk magánleveleket.

Rosszul mondom, írunk, de nem levelet, hanem ímélt, üzenetet, SMS-t. Számítógépen, telefonon, Facebookon, Messengeren, Whatsappon, Viberen és így tovább. Nem kell hozzá levélpapír, toll, boríték, bélyeg. Már a karácsonyi, húsvéti, születés- és névnapi üdvözleteket is csak digitális eszközök, letöltött matricák, emojik segítségével továbbítjuk. Nincs szükség hosszú, több oldalas irományokra, hiszen a mai világban naprakészek vagyunk ...

Tovább Szólj hozzá

emlékek levél kollégium levelezés postás Szovjetúnió NDK Miranda

2021. okt 14.

Rotschild Klára kiállítás Szegeden

írta: Annaróza47
Rotschild Klára kiállítás Szegeden

Divatkirálynő a vasfüggöny mögött

linzer-katko_izabella11.jpg

Az első igazi őszi napon ellátogattam a múzeumként funkcionáló ún. Fekete házba, hogy megcsodálhassam a Vörös divatdiktátornak titulált Rotschild Klára alkotásait, betekinthessek élete történetébe. Nevének hallatán a gazdag bankárcsalád jut eszembe, de semmilyen rokoni kapcsolat nincs köztük.

A legendás hölgy alakja, élete, munkássága Simonovics Ildikó művészet-és divattörténész szenvedélyes kutatómunkája nyomán rajzolódik ki előttünk a kiállításon.

clara_ani_kep.jpg            Rotschild Klára      -saját felvétel a kiállításon

Klára szülei, a szabómester apa és a szabásznő anya kezdetben a pesti Koronaherceg utcában (a mai Petőfi Sándor utca) vittek forgalmas női szalont, ami később sokat költözött. Két ...

Tovább Szólj hozzá

divat ruha kiállítás öltözködés divattörténet Szeged Rotschild Klára Annaróza

2021. okt 09.

Őszidő a kis kertemben a kánikulai nyár után

írta: Izzy Florens
Őszidő a kis kertemben a kánikulai nyár után

gallyak_hult_helye.jpg

Hajnali felkelésre képtelen lévén, a nyári, fullasztó melegben igen csak felhagytam kertem művelésével. Természetesen a már beérő sóska, petrezselyem, paradicsom azért a konyhaasztalra kerültek és az esti locsolás sem maradt el. Sőt, a „csigapartira” szánt sört is szétosztottam rendszereséggel, eredményesen. Ennél többet nem erőltettem ”öreg csontjaimra". soska_2.jpg

A beköszönő őszi napsütéses, de akár a borúsabb napok legalább olyan felpezsdült formában találtak, találnak az udvari munkálatokban, mint a kora tavaszi, újjáéledő természet. A már kellemes melegben, a friss levegőn feltöltődött lelkem hajtott a földművelő teendők elvégzésére, hogy az eljövő tavaszt trendben-rendben fogadja földanya kicsiny része.

Jó ...

Tovább Szólj hozzá

ősz kert diófa fokhagyma udvar veteményes magaságyás züldbab Izzy nyári kánikula

2021. okt 07.

Olasz zöldségleves, ahogy Papá Stefano készíti - videó

írta: Papá Stefano
Olasz zöldségleves, ahogy Papá Stefano készíti - videó

Sűrű, kiadós és finom, rántás nélkül készül

1.png

Az olasz zöldségleves sűrűbb, mint a szokásos magyar levesek, pedig nincs benne rántás. Sokszori elkészítés után alakítottam ki a saját variációmat. Az év bármely szakában készíthető, a szükséges zöldségek nem idény jellegűek. Kiadós és nagyon finom, fogyókúrázóknak is ajánlott!

Nézzétek meg rövid videómat !

Papá Stefano

 

Ha tetszett a bejegyzésünk, örülünk, ha írásainkat lájkolod és megosztod, vagy továbbküldöd e-mailben.

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!

 

Tovább Szólj hozzá

leves videó recept zöldség olasz zöldségleves Papá Stefano

süti beállítások módosítása