Biztatni, megdicsérni, vagy leszidni, megbüntetni?

Biztatni, ösztönözni, elismerni, megdicsérni, vagy elmarasztalni, leszidni, megbüntetni? A gyermeknevelés örök dilemmái ezek. Mikor teszünk jót a gyermeknek: ha szó nélkül hagyjuk az átlagos teljesítményét (hiszen ez a kötelessége) és csak a rendkívül jót, a kiemelkedő teljesítményét dicsérjük meg? Vagy csak a mulasztásaiért, lustaságáért, hibáiért szidjuk össze, a jót természetesnek vesszük?

Ha büntetnünk kell, mi legyen a büntetés? Mikor hatásos és eredményes a szidás, az elmarasztalás? Hogyan lehet elkerülni – ha egyáltalán lehet! – hogy ne indulatból, hirtelen haragból büntessünk?  Hogyan lehet megtalálni a helyes arányokat a gyermeknevelésben (és persze ...

 Az apró örömöket naponta kell megszerezni

A kertben ücsörgök.  Nézem a virágzó cseresznyefákat, a felhőket, távolban a hegyeket. Ihlető  a csend. Szeretem a száraz gallyak égését kísérő  füst szagot, mely megcsapja az orromat. Életem párja tüzet rakott a kert távoli végében, a füst elmosódottá teszi alakját, ahogy a tűz körül hajladozik. A szél apró, fehér pernyét sodor felém. Semmi nem történik, igazán semmi. Minden olyan nyugodt és harmonikus. Átadom magamat a létezés kellemes érzésének, szeretném ha sokáig tartana ez az állapot, amikor testem és lelkem olyan könnyűnek érzi magát.  

Egy emlék tolul fel a régmúltból. Húsz éves lehettem és nagyon akartam boldog lenni. De mi a boldogság tulajdonképpen és ...

Villámlátogatás két szomszédos országban

Őrségváltás a prágai várban

Egy esős tavaszi hajnalon, régóta dédelgetett vágyam válhatott valóra. Egy helyi utazásszervező kis csapatával elindultunk, hogy három nap alatt ismerkedjünk és felfedezéseket tegyünk Csehországban és Szlovákiában.

Úticélunk a száztornyú Prága, a királyok városa, nekem eddig csak  a sörök, vagy a sörívok városa. Közben odafelé bekukkantottunk Pozsonyba, a szlovák fővárosba és visszafele látogatást tettünk Brnóban, a cseh diákvárosba.

Hajnali útra-kelés busszal

Aki fel akarja fedezni Prágát, jobb, ha előtte bújja az útikönyveket, hogy eldöntse, mit szeretne megnézni, mert tengernyi a látnivaló, se eleje, se vége.  Nekem ...

Megtanultunk nevetni a fogyatékosságainkon is

Egyik reggel szokás szerint beüzemeltük négyen barátnők a csoportos chatünket, hogy tisztázzuk, hányan megyünk az Ezüsthaj Filmklubba. Ez a tapintatos neve annak a nyugdíjas mozinak, ahol minden kedden a legjobb filmeket tálalják nekünk, Régiségeknek. A szélrózsa minden irányából érkezünk, szinte mindnyájan ismerősként üdvözölve egymást. Most is nagy várakozással néztünk a már előre beharangozott filmsiker elé.

Jól sejtettük azonban, hogy nem lesz teljes a barátnői létszám, ketten unokázás miatt lemondták a mozit, minden idők legjobb filmjét, amit mintha nekünk, rólunk írtak volna tele poénnal. Mi magunk is öniróniával tudjuk kezelni fogyatkozó energiánkat, külsőnk ...

Egy magányos, idős asszony emlékei

 –  Megvegyem ezt a rúzst?  De van már annyi otthon, lehet, több is, mint itt.

Egy idős asszony áll mellettem az üzletben a polcnál, ahol éppen határozatlanul keresgélek. Ránézek, azt fürkészve, hogy vajon hozzám szól-e, vagy csak úgy magában morfondírozik, s mivel nem tudom eldönteni, válasz helyett rámosolygok. Biztatásnak veszi és tovább mondja, keserűséggel a hangjában:

 – Nekem már csak ez maradt, hogy ide lejöjjek a boltba, és nézelődjek, néha veszek valami apróságot. Valamikor egy nagy illatszerboltban dolgoztam, olyan vevőim voltak, mint a Bessenyei, meg a Básthy. Azt nem lehet elmondani, hogy az milyen csodálatos volt. Fiatal voltam,  dús, hosszú szőke hajam volt, ...

Én kis kertet kerítek - 2.rész

A tavaszba fordult tél, és az azt követő húsvéti ünnepek után a tavaszi napsütés az érdemi  kerti munkálatok közben talált. Bizony ezidőtájt már április elejét írunk, ami a veteményezésben már csúszást jelent. Laikus, kicsi kertészetemben felpezsdült az élet az elmúlt napokban. Habár már korábban szemrevételeztem a teendőket, most a valóságban, kint töltve az időt, látom, hogy  mi minden apró más, derékmozgató tennivalóm is akad.  

Azért nem eszik olyan forrón a kását, mert még csak nem is az én fejemből pattant ki a szikra, hanem „kopíroztam” a sámli használatának ötletét. Igen, ami munkát csak lehet, azt a kis fehér sámlin ücsörögve végzem. Élvezem a tavaszi napsütést, ...

Interjú Herczeg Ildikóval, ’A Lepke súlya’ című könyv fordítójával

Fotó: Giuseppe Cian

Bevallom, most már kicsit szégyenkezve, hogy csodálkozással fogadtuk terveidet két évvel ezelőtt, amikor baráti társaságban elénk tetted a neves kortárs olasz író  Erri de Luca: A lepke súlya /Il peso della farfalla  című könyvét, azzal, hogy magyarra akarod fordítani és kétnyelvű kiadásban megjelentetni. Most itt tartom a kezemben a könyvet, kitartó munkád nagyszerű eredményét. Hogyan jött az ötlet, hogy több évtizedes olasz nyelvtanári pálya folyományaként, már nyugdíjasként, belefogj egy ilyen nagyívű munkába?

Nem ötlet volt, inkább késztetés. Egy olasz tévéműsorban figyeltem fel az íróra, megfogott egyenes beszéde, ...

Így költi el időmillóit egy nyugdíjas férfi

Amikor elmentem nyugdíjba, azonnal milliomossá váltam. IDŐMILLIOMOSSÁ! Nem az lett a gondom, hogy a „rengeteg” nyugdíjat mire tudom majd elkölteni, hanem az, hogy mit fogok csinálni a hirtelen megszaporodott „szabad” időmmel. Aki nyugdíjba menetelekor átélte ezt, az tudja, hogy  nem is olyan egyszerű probléma. Valamit ki kellett találnom, s ez nem ment gyorsan, de az egyik ötlet szülte a másikat, s lassan az egész napok tele lettek tennivalóval, programokkal, nem lehetett unatkozni.

Mivel a feleségemnek nincs jogosítványa, csak nekem, így a „sofőrködés” máris elfoglaltságot teremtett, ráadásul szeretek is vezetni. Ebből rögtön következett a másik: a bevásárlás. Ha nem ...

A húsvét megünneplése koronként, családonként egy kicsit módosul. Bloggereink beszámolnak arról, náluk mik a szokások. 

A húsvét vasárnapjának ünnepe az általam kora reggeli, igazi fűből  való „nyuszifészkek” elkészítésével indul. Ezt a jó szokásomat nem hagyom el, különösen, hogy most már nagy udvar is körülveszi a házat. Az egy dolog, hogy a gyerekeim felnőttek, de úgy gondolom, akár kicsi, akár fiatal, akár öreg az ember, egy sajátos ünnepi hangulatnak és apró meglepetésnek minden korosztály örül. Ez a sajátos ünnepi hangulat kezdődik nálunk azzal, hogy ébredés után, vagy szemmel látható helyen, vagy elrejtve, mindenképpen kint az udvaron „fészkel a nyuszi a fűben”, és meg kell keresni mindenkinek a maga ...

A nagy tiszai árvízre emlékezve

Ilyenkor tavasszal, amikor rendszerint megáradnak a folyók, aggódva jut eszembe a 2006-os nagy tiszai árvíz. 

2005 nyarán hozott döntésünk következtében mindent felszámoltunk, ami addigi életünk volt, eladtuk városi lakásunkat és egy Tisza menti, kicsi faluba költöztünk. Soha olyan lelkes és boldog nem voltam. A természet lágy ölén, az esti szabad ég alatt, a csillagok özöne szórta fényét ránk, békakuruttyolás volt altató zenénk. Sete-suta fiamnak mozgástere, műhelye volt, nekem kis veteményesem, nagy pázsittal az udvarban. Madarat lehetett  velem fogatni. Teltek múltak a napok. Nyárra ősz, tél jött, majd kitavaszodott. Egy napon tettem-vettem, jöttem-mentem az udvaron, míg egyszer csak a ...

A két anyuka

Vejem 40. születésnapját köszöntöttük Walesben

Már 10 éve, hogy kislányom elindult a nagyvilágba a párja után. Mintha most lett volna. Sok minden történt ezalatt az idő alatt, többek között én is idős lettem, de már negyedszer ültem repülőgépre, hogy láthassam őket.

Márciusban vejem édesanyjával együtt indultunk útnak, hogy felköszöntsük szeretett fiát a 40. születésnapján. Hat ökörrel sem tudtak volna visszatartani bennünket.

Az indulás napja előtt beköszöntött a tél. Hideg volt, szakadt a hó, de bíztunk benne, hogy azért felszáll a gép. El is jutottunk szerencsésen a debreceni repülőtérre, sűrű hóesésben -ahogy arrafelé mondják: pustolt a hó -  majd végre beszállhattunk, de nem az ...

Tanmese arról, hogy időnként szeretnénk mások lenni, mint amik vagyunk.

Nem csak az emberek álmodoznak, vágyakoznak olyan célok után, amit elérhetetlennek tűnnek. Az állatok is.

Itt van példának az én ismerős pulim, aki Bogáncs névre hallgat.

Még alig egy éves, máris sok ismeretnek tudója. Első, hogy gazdijának szót fogadjon. Ha kell, tereli a bamba birkákat a megfelelő legelőre, ha kell, elkergeti a betolakodókat, s ha vihart észlel a levegőben, tudja kötelességét, az akol felé irányítani a nyájat, sok ugatással gyorsítva azok mozgását.

Szép időben azonban, gazdija mellett üldögélve, igen unalmas perceket, órákat él át. Ilyenkor születnek szebbnél szebb, és elérhetetlenebbnél még elérhetetlenebb ...

Gólyahír

Tervezgetem, hogy melyik növényt, hová vessem

Az enyhébb téli hónapok, december, január elteltével a februári pacsirtaszó, rigófütty, a harkály kopácsolása a diófámon, az arasznyira kibújt nárciszok megbizsergették lelkemet a tavasz közeledtét jelezve. Mindezek után, csakhogy megmutassa a foga fehérjét fagyanyó is, jól elkésve ugyan, de megérkezett. A fagyos napok igazából kellettek nagyon is, habár jobb lett volna korábban, a maga idejében, de ez most így esett, meg a hó is esett hozzá, nem is kevés.

Bimbós nárciszok a hóban

A jó vastag takaró azért enyhítette a már napfényre törő növények dermesztő hideg érzetét. Hóolvadás után egy-két napra a tavasz is megmutatta magát, melynek ...

Ma sok szülő inkább „jófej” akar lenni

Nevelési sorozatunk 3. részében Annaróza fejti ki nézeteit és meséli el emlékeit.

„Anyám szájából édes volt az étel”. Apám szájából szép lett volna az igaz, de ő nem érte meg a születésemet. Így az igazat is anyámtól hallottam, mert ő mindig hiteles volt. Ami szívén, az a száján. Néha bántott is erős kritikai szelleme, de utólag mindig eredményesnek ítéltem.

Ma már nagymamaként olvasok trendi cikkeket a gyereknevelésről, mert lássuk be, nagyot fordult a világ nemcsak a mi gyerekkorunk óta, de gyerekeinkével összehasonlítva is. Ma sok családban nincs főnök, hiányoznak a szabályok, így a gyerek uralkodik. Ezzel legtöbbet az imádott csemetének ártanak, hiszen ...

Történet egy régi nyárról  

A konyhában mosogatott és közben az ablakkal szembeni madáretetőt bámulta, amiben a cinegék és a zöldikék egymással perlekedtek a magokért. És akkor felcsendült a rádióban az a dal. Sok évtizede hallotta utoljára. Ahogy a dallam akkordjait felismerte, úgy jöttek elő emlékeiből a képek arról  a nagyon régi nyárról.

Huszonegy éves volt, a napsütötte teraszon ült, egy hintaágyon. A narancssárga színű, hordozható kis lemezjátszóba újra és újra betette a kislemezt, már annyira elhasználta, hogy torzított Petty Pravo hangja. Úgy érezte, hogy neki írták, róla szól az a dal. A La bambola című számot énekelte. Jó volt hallgatni, fájdalmas és ugyanakkor vigasztaló volt. „ Tu mi butti giú” ...