Ősi találmány a társasház, egy fedél alatt élünk benne másokkal, idegenekkel, akikre semmiféleképpen nem tudunk hatni. Mert milyen szép dolog, hogy a felső szomszéd úgy szereti a növényeket, hogy teleülteti velük az erkélyét, és folyton locsolgatja őket. Nemcsak reggel vagy este, hanem akár a legnagyobb napsütésben, délután 3-kor is. A víz meg addig folyik lefelé, ameddig tud. Adott esetben át a virágcserépen, ami alatt ugye nincs alátét, le az erkély szélén, egyenesen a nyakunkba. Vagy – mert óvatlanul vendégekkel ültünk ki a teraszra – a vendég feje tetejére.
Ha meg szél támad, ami nálunk nagyon gyakori, akkor elég kinézni a teraszra, máris tudjuk, mit hagytak kint a fentebbi ...
Pécel neve ismerősen csenghet az olvasóknak, de talán nem mindenki tudja, hogy a fővárossal szomszédos, alig 18000 lelket számláló kisváros egy barokk kastéllyal büszkélkedhet.
Ráday Pál (1677 - 1733) II. Rákóczi Ferenc diplomatája, kancellárja, belső titkára volt. A fejedelem többször küldte őt követként északi és keleti uralkodókhoz. Részt vett a szécsényi és ónodi országgyűlés előkészítésében, nagy befolyása volt az 1711-es szatmári békekötésre, de ezután emigrációba kényszerült. Negyed évvel később, miután a bécsi uralkodóház előtt letette a hűségesküt, visszatérhetett Magyarországra. A protestantizmus hazai szószólója lett, vallásos költeményeket írt, ...
Egy gangos házban nőttem fel az ötvenes években - 10. rész
Matinére járni, azaz vasárnap délelőtti mozielőadást látni, az egyik legjobb dolog volt gyerekkoromban. A városnak 3 mozija volt. A jegyet nem kellett előre megvenni, az ember gyereke szépen sorban állt a pénztár előtt és a jegy birtokában boldogan nyomakodott be a nézőtérre, miután kinyitották az ajtókat. Általában valamelyik unokatestvéremmel, vagy szomszéd kislánnyal mentem, a szüleink nemigen értek rá az egyetlen szabadnapjukon moziba kísérgetni. Arra már nem emlékszem, hogy a filmnézés közben szopogatott ragacsos cukorkát otthonról vittük-e, vagy a moziban vettük. Elbűvölten néztem az óriási mozivásznon pergő ...
Zsófi nagymama második általánosba járó unokáját várja iskolája előtt, több szülő és nagyszülő társaságában. A kitóduló gyerekek olyan robajjal vonulnak ki, mint a lávafolyam egy kitörő vulkán kráteréből.
Aztán egyenként megtalálják a rájuk várakozó hozzátartozót, a zaj csendesül, majd a távozással megszűnik.
Az izgulós nagyi figyel, mikor pillanthatja meg kis unokáját. Néhány gyerek még az iskola előtt marad, nem kevés látványt nyújtva a várakozóknak. Egyik a be nem csatolt táskáját lengeti a levegőben, a másiknak sapka, sál a kezében, amit az egyik szemfüles fiú megkaparint, kötekedve siet más irányba vele, hogy gazdája kövesse.
Zsófi nagymama nem tudja mire vélni a dolgot, hogy csak az ő unokája ...
Előrebocsátom, hogy nem vagyok sem orvos, sem dietetikus, csak egy anya, aki szívén viseli a felnőtt gyermeke egészségét. Nyolc évvel ezelőtt ugyanis kiderült, hogy az akkor 36 éves lányom élelmiszer-érzékenységben szenved. Úgy indultunk egy külföldi útra, hogy hasi fájdalmai voltak, aminek eleinte nem tulajdonítottunk nagyobb jelentőséget – majd csak elmúlik, gondoltuk. Ám nem múltak, ellenkezőleg, erősödtek. Olyannyira, hogy kénytelen volt megszakítani az utazást és hazajönni. Azonnal orvoshoz ment, a gasztroenterológus pedig béltükrözést rendelt el. Szerencsére semmi komoly kóros elváltozást nem talált. Ekkor merült fel az ételintolarencia gyanúja, a további vizsgálatok pedig megerősítették, hogy ...
Véletlenül került hozzám az indiai lencseleves receptje egy újságból kitépve. Volt benne vörös lencse, csicseriborsó, koriander és mindenféle egyéb fűszer. Elkészítettük, nálunk nagyon bevált, és én a vörös lencse meg a csicseriborsó híve lettem (recept a cikk végén).
Amióta a férjem is és én is többet vagyunk itthon, gyakrabban főzünk és most, bőven 70 év fölött kezdtünk el új ízeket kipróbálni. Úgy látszik, sose késő. Főleg a köretek terén próbálok újítani, mert – bár a krumplit minden formában imádom -, a krumpli-rizs-tarhonya hármashangzatot egy kicsit túl régóta variáljuk. A zöldségféléket is nagyon szeretem, de a férjem nem annyira és nem annyifélét, mint ...
A múzeum a gyűjteményének 6 El Greco festményét több mint 50 El Greco alkotással egészítette ki külföldi képtárakból, valamint templomokból, kolostorokból. A kiállítás február 19-ig tekinthető meg.
Fiatalon nagyon sok művész életrajzi könyvét olvastam, és gyönyörködtem a híres alkotások reprodukcióiban. Az újságárusoknál akkoriban megjelent a Híres festők sorozat, hetente új kiadványokkal. Mindig izgatottan vártam, hogy ki lesz a következő mester. Az egyes füzeteket 16-osával egy erre a célra kiadott mappába lehetett fűzni. 6 ilyen mappám a mai napig könyvespolcaim ékessége. Természetesen El Greco is megbúvik az egyik mappában. Már akkor is nagyon modernnek, és ...
A futball világbajnokság rettenetesen izgalmas döntője még engem is beszippantott, pedig nem érdekel a futball, a sportközvetítések se kötnek le. Karinthy Frigyessel értek egyet, aki valahol azt mondta, nem érti ezeket a rövidnadrágos legényeket, miért futnak olyan lóhalálában a labda után, mikor ha elérik, úgyis elrúgják.
Viszont mi más szórakozás lenne képes egy időben a képernyő elé ültetni nézőket a világ majd’ minden országában? Ezt nemcsak elgondoltam, hanem tapasztaltam is: amikor Amerikában élő sógornőmmel beszélgettem skype-on, behallatszott a másik szobából a meccsközvetítés, ott az öcsém nézte a foci VB-t, itthon meg a férjem. Annyi volt csak a különbség, hogy ott angolul ...
Karácsony közeledtével már hangolódunk az ünnepekre. Az embert elönti a békesség érzése és a várakozás.
December közepén elkezdem a készülődést, előveszem a Nők Lapja 1999. decemberi számát, fellapozom a 72. oldalt, igaz kívülről tudom, de biztonságot ad, és nekilátok a mézeskalács tészta gyúrásának, mert egy éjszakát pihentetni kell.
Hogy miért pont ezt az írást nézem? Mert 1999. óta minden decemberben mézeskalács házikókat sütök ajándékként. Ez a cikk Fábián Éváról, a Kalamajka Együttes énekeséről szól, aki elmeséli, hogyan készülnek a mesés mézeskalács házikói és kis figurái. Nagyon tetszettek Éva művei, miután a receptet és a ...
Külsőségek kellenek ahhoz, hogy ünnepi hangulatba kerüljünk?
Régi karácsonyok járnak az eszemben, amikor a testvéremmel a csodát vártuk! Már a Mikulás eljötte is jelezte, jók voltunk-e, vagy csak virgácsot várhatunk. Mint minden kisgyermeknek, nekünk is voltak csínytevéseink, rosszaságaink, amit utólag megbántunk ugyan, de meg nem történtté tenni már nem lehetett. Igyekeztünk hát legalább decemberben jónak lenni, kimutatni az igyekezetünket, segíteni, jól tanulni, hogy egy zacskó ötöst is fel lehessen majd akasztani a karácsonyfára. Szegénységben éltünk, sokszor csak képzeletbeli volt a karácsonyfa: Luca naptól fogva egy kis tálban búzát csíráztatott-nevelt édesanyánk, a közepébe gyertyát állítottunk és azt tettük a ...
Az elmúlt napokban került szemem elé az interneten Szabó Magda egyik gondolata, miszerint: „A karácsony – mondta apám – lelkiállapot, nem étkezés.” (Ókút című regényéből.) Igaz. Mindazonáltal a karácsonyra készülődve előkerülnek a tepsik, sütőformák, törjük a diót, forgatjuk a lekváros üvegeinket, tervezgetjük az ünnepi menüsort. A szobai szekrény polcaimat „leltározva” előveszem az év folyamán, interneten beszerzett, gyermekeim kívánságlistáján szereplő könyveket, DVD-ket. Megnézem, maradt-e „elfekvőben” valami a születés- és névnapokra beszerzett ajándékokból, és számot vetek a még beszerzendő, karácsonyfa alá valókról.
Energiaválságos mindennapjainkban talán hajlamosak vagyunk felnagyítani jelen helyzetünket és velejáróit. Az ember minden körülmények között a múltban is megtalálta, és a jelenben is megtalálja a túlélésre alkalmas megoldásokat.
Emlékeim az 1986-1987-es évek telére mennek vissza, a helyszín akkori lakóhelyem, az Arany Jánosról híres Nagyszalonta (Salonta), Románia. Az akkori, megszorításokkal teli évek egyikének telén nem csak az élelmiszerből volt hiány, de a dermesztő hideg tél is hozzájárult a már-már elviselhetetlen mindennapokhoz.
A nehézségek közepette, annak tetőzéseként eljött 1986. tele, és decembertől kezdődően, mint derült égből a villámcsapás, ...
Nem kell megijedni, egyelőre nem rendőrséggel kerestették, és még az időskori elbutulás sem környékezte meg a nagymamát. Csupán vidéken élő családja hívogatta hasztalan 4 órán keresztül. Nincsenek napi kapcsolatban, ezért könnyedén kivonta magát a forgalomból erre a pár órára. A két és félórás mozifilm idejére kikapcsolta a telefonját, és előtte 2 órát cseverészett barátnőivel egy cukrászdában. Amennyiben hallotta volna telefonja hangjelzését, akkor sem kapkodta volna elő a táskájából a kütyüt, mert nem tartja illendőnek. De igazából nem is hallotta a sürgető jelzéseket a beszélgetés hevében.
A fiatalok épp néhány videót küldtek vasárnapi kikapcsolódásuk ...
Tinédzser unokáink már nem a szokásos, Mikulás papírzacskóba csomagolt édességet kapják Mikulásra, hanem valami egyéb, kisebb ajándékot, aminek jobban örülnek. Idén úgy gondoltam, valami egyedi zacskóba teszem a meglepetést, méghozzá olyanba, ami nem átlátszó, de nem akartam a csomagolásra külön költeni, így saját kivitelezésű Mikulás zacskókra gondoltam.
Csakhogy semmi kedvem nem volt a varráshoz, mert varrógép híján csak kézzel tudtam volna megvarrni. Szerencsére megtaláltam annak a vasalható textilragasztó csíknak a maradékát, amit évekkel ezelőtt vettem. Az eredmény látható, szép kis zsákocskák születtek. Lefényképeztem a készítés folyamatát, hogy kedvet ...
A pandémia kitörése nagyon megváltoztatta az életemet. Én, aki évente legalább háromszor tettem hosszabb-rövidebb külföldi utazásokat, havi gyakorisággal jártam színházba, múzeumba, koncertre, egynapos kirándulásokra, valóságos otthonülő lettem. Egy évig egyáltalán nem mentem sehova, később is csak ritkán és nagy elővigyázatossággal utazgattam az országon belül. Külföld fel sem merült. Idén november elején léptem át három év után első ízben az országhatárt, de most sem merészkedtem nagyon messzire, csak ide a szomszédba, Ausztriába.
Hohensalzburg erődítmény
A születésnapomra kaptam egy nagyobb összegű utazási ajándékutalványt. Az utazási iroda ajánlatait ...