2017. nov 02.

Kitörölhetetlenül bennünk élnek

írta: Régiségek blog
Kitörölhetetlenül bennünk élnek

Halottak napi gondolatok

egregyj__temet__2_600x580.jpg

Kevés az a földi halandó, kinek ne volna rokona, ismerőse, ki már a nagy Végtelenben jár.

Miközben az emlékezés virágait helyezzük az elköltözött sírhantjára, gondolatban velük vagyunk. Ilyenkor, mintha élőben jelennének meg előttünk, akár egy diafilm kockáin, cselekvés közben, saját hangjukat hallatva. Így már megjelenítve, hallva őket, kitörölhetetlenül bennünk élnek.

Azok a hátra maradt emlékezők, kiknek nem adatott meg az a lehetőség, hogy a szeretett lény sírhelye fölött emlékezhessenek, mert akár hősi halottként ismeretlen föld fogadta be őket, vagy a vizek hullámai sodorták tova hamvaikat, vagy éppen a távolság akadálya a jelenlét.

Ők, csak gondolataik szárnyán szállhatnak volt ...

Tovább Szólj hozzá

2017. okt 31.

Egyedül, de nem magányosan

írta: Adam G. Steve
Egyedül, de nem magányosan

Egy tevékeny, idősödő  úriember portréja.

Jenő egy tevékeny, mozgékony, idősödő úriember.  Biciklivel közlekedik, sportosan öltözködik, szabadidejében keresztrejtvényt fejt és imádja az unokáit.  Némi rábeszélés után beadta derekát, hogy betekintsek életébe és írjak róla.

Hogyan is telnek mindennapjai? Feleségétől régen elvált, nem ő akarta, de talán mégis jobb, hogy így alakult. Egyedül maradt egy  panel lakásban, akkor már nyugdíjas volt és nem járt el dolgozni. Nagy kérdés volt, hogyan birkózik meg a sok szabadidővel. Nagyon kemény évek voltak ezek, mondja – de kibírta, mégse csúszott bele a magányosok gödrébe.

Van egy jó barátja, akivel naponta találkozik, és a dolgos hétköznapokban besegít neki. Ha ...

Tovább Szólj hozzá

2017. okt 29.

Az idős férfiak is szeretnek öltözködni !

írta: Adam G. Steve
Az idős férfiak is szeretnek öltözködni !

 Adjunk magunkra idős korban is!

 

Az utóbbi időben gyakran találkozom a blogon és a blog facebook oldalán  idősebb nők öltözködésével kapcsolatos írásokkal, képekkel. De  sehol egy férfi! Ilyen szempontból mi már nem számítunk? Csak kísérői lehetünk a szebbnél szebb ruhába öltözött nőknek, hölgyeknek?

Úgy határoztam, elég ebből az egyoldalúságból, és most az idősebb férfiak öltözködésével fogok foglalkozni férfi szemmel. Kérem férfitársaimat, hogy szólaljanak meg, írják meg véleményüket az itt látottakkal kapcsolatban. Hallassák a hangjukat, mert a blog kommentjeit nézve elvétve találok férfi hozzászólót.

Azért a hölgyeket se tiltanám el a hozzászólásoktól. Képzeljék párjukat az itt  látott ...

Tovább Szólj hozzá

2017. okt 27.

Így él emlékezetükben az első, saját otthon

írta: Adam G. Steve
Így él emlékezetükben az első, saját otthon

   Annaróza 70 éve él ugyanabban a  lakásban,  Izzy útja rögösebb volt.

 

Pályakezdő tanárként futottam össze egy volt iskolatársammal, s a találkozást  pár hét elteltével eljegyzés követte.  Mire szüleink magukhoz tértek, már az esküvői ebéden ültek. Ez egyben azt is jelentette, hogy nem volt hetedhét országra szóló lakodalmunk, hetedhét országra szóló ajándékokkal, de még csak hetedhét országra szóló menyasszonytánc  sem volt.  Egyszerűen, de nagyszerűen mondtuk ki a boldogító igent az iskolai tanév téli szünetében. A szűkkörű esküvői családi ebédről indultunk a hazai környezetben eltöltendő nászutunkra, hogy majd, már a  férjemmel  visszatérjek édesapám házába, ahol akkoriban éltem.  Édesapám ...

Tovább Szólj hozzá

2017. okt 27.

CSINÁLD MAGAD! Madáretető újrahasznosított anyagokból

írta: S. Cecilia
CSINÁLD MAGAD!  Madáretető újrahasznosított anyagokból

teas.jpg 

Aki szereti  a madarakat,  készíthet  több madáretetőt is, hogy a téli hónapokban minél  több   kis tollast odavonzzon.  Kellemes  dolog  gyönyörködni a madarak ide-oda cikázásában, ahogy a madáretetőnkre rászállnak. És jó érzés hozzájárulni a táplálkozásukhoz, ilyenkor, amikor a természetben nemigen találnak maguknak ennivalót. A Pinteresten bóklászva sok jó madáretető ötletet találtam.  A legtöbbhez átlagos kézügyesség és a háztartásban  fellelhető szerszámok is elegendőek. Külön jó pont, ha kidobásra szánt anyagokból készítjük a madáretetőt, azaz újrahasznosítunk.

narancs2narancs 4

A félbe vágott kibelezett narancsból   nagyszerű madáretetőt készíthetünk. A baloldali képen azt látjuk, hogy a narancshéjakba ...

Tovább Szólj hozzá

kreatív újrahasznosítás madár kreativitás madáretető újrafelhasználás újrahasznosított Cecilia

2017. okt 24.

Női bajok a változókor után – négyszemközt a nőgyógyász onkológussal

írta: S. Cecilia
Női bajok a változókor után – négyszemközt a nőgyógyász onkológussal

  dr. Sárosi Zsuzsa nőgyógyász onkológussal az idős korban előforduló nőgyógyászati problémákról beszélgettem.

Egészségügyi problémáinkról gyakorta beszélgetünk mi nők egymás közt, megvitatva panaszainkat és a gyógymódokat, de bizonyos nőgyógyászati panaszok igencsak kényesek, szinte tabunak számítanak. Abban a szerencsében volt részem, hogy egy nőgyógyász onkológus orvosnővel beszélgethettem erről a témáról .

 

A változó kor panaszairól sokat olvashatunk, de szinte semmit az idősödő és az idős nők nőgyógyászati gondjairól. Melyek a leggyakoribb panaszok, amelyekkel ennek a korosztálynak a  tagjai  szembe találják  magukat?

A változó kor és az azt követő posztmenopauzális, nyugalmi  időszak  egy ...

Tovább Szólj hozzá

2017. okt 22.

Idősebbeknek sem ördögtől való a fitneszterem!

írta: Adam G. Steve
Idősebbeknek sem ördögtől való a fitneszterem!

Milon6.jpg Kép forrása: Springday Health Club


 

Nemcsak erőnlétre, rehabilitációra is jó!

Rendszeresen olvasom a Régiségeknek, idősnek lenni  blog posztjait, amellett, hogy néha általam kreált ételeket osztok meg az olvasókkal. Nemrég az egyik poszt – Tartsd fitten magad idősen is – megmozgatta a fantáziámat, és úgy gondoltam, hogy megosztom nézeteimet, tapasztalataimat ebben a témában.

Nem titok, hogy 72 évesen is rendszeresen járok fitneszterembe. Nagyon sokan azt gondolják, hogy szégyen a sok fiatal közé bemenni, és ott hozzájuk képest gyermeteg súlyokkal dolgozni. A hölgyeket meg aggasztja a koruk, esetleg a túlsúlyuk, és az, hogy hogyan néznek ki sportöltözetben.

Elárulom, hogy ahová én járok, sok 60 fölötti nőt és ...

Tovább Szólj hozzá

2017. okt 20.

Öltözködni idősebb korban is jó!

írta: S. Cecilia
Öltözködni idősebb korban is jó!

Kedvcsináló - sok, szép,  divatos  ruha
koll__zs5_600x414.jpg

Ezt a kis írást vitaindítónak is szánom, számítva arra, hogy sokan fognak hozzászólni  kiegészítésekkel és ellenvéleményekkel. Hangsúlyoznom kell rögtön az elején, hogy nem vagyok egy divatdiktátor típus, csupán egy átlagos „régiség”, akit érdekel az öltözködés témája., szeret jól kinézni, - ha éppen ahhoz van kedve - és van néhány öltözködési szabály, amelyhez hatvan túl is ragaszkodik. Ezért nem is szeretnék senkit kioktatni az öltözködésről, inkább csak kedvet csinálni  hozzá.

Idős korban az ember hajlik arra a gondolatra, hogy neki már nem kell adnia magára, azt vesz fel, amit akar, ugyan ki nézi meg őt. A jó megközelítés az, hogy ne másoknak öltözködjünk, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. okt 17.

Savanyú máj, ahogy Bözsi néném készítette

írta: Izzy Florens
Savanyú máj, ahogy Bözsi néném készítette

Hagyományosan disznótoros étel, de bármikor készíthető

Férjem Kecskemét környékén élő rokonainál disznóvágáskor elmaradhatatlan étel volt a savanyú máj.  Nagynénjénél, Bözsi néninél ettem először életemben, le is írtam az elkészítési módját, és a recept alapján időről-időre el is készítem ezt a finomságot.

Hozzávalók :

70 dkg sertéscomb (lapocka is lehet)

50 dkg sertésmáj (inas részeket kivagdosva)

2 evőkanálnyi étolaj (vagy fél evőkanálnyi zsír)

só, bors, pirospaprika  - ízlés szerint

5 fej közepes nagyságú vöröshagyma

2 evőkanál cukor (ízlés szerint)

3 evőkanál 10%-os ételecet

Savany___m__jhoz_sert__scomb_olajban_forgatva_600x504.jpg

Elkészítése:

A megforrósított olajban (zsírban) megforgatom a kockára vágott húst, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. okt 15.

A Batthyány család nyomában – ritkán látogatható műemlékek között

írta: Lujza65
A Batthyány család nyomában –  ritkán látogatható műemlékek között

 

 

Batthyany_mauz_kivul-600x400.jpgBattyány mauzóleum a Kerepesi temetőben - Kép forrása : www.nori.gov.hu

 

 

Barangolás a Batthyány család egykori cinkotai birtokán és a családi mauzóleumban .

 

Szeptember közepén a Kulturális Örökségnap alkalmából Cinkotán jártunk, a Szerb Antal Gimnáziumban. Megtudtuk, hogy a gimnázium épületét 111 éve a Magyar Gazdasszonyok Országos Egylete építtette, elemi és polgári iskola céljára. A helyet Batthyány Ilona, Batthyány Lajos leánya, az Egylet tiszteletbeli alelnöke ajánlotta fel, aki a végrendeletében ­a telek melletti kastélyát és parkját is az Egyletre hagyományozta. A szépen karbantartott épületben kiállították az Egylettel kapcsolatos emlékeket, dokumentumokat.  A gyönyörű, gondozott parkot ...

Tovább Szólj hozzá

Lujza

2017. okt 13.

Őszi dekoráció teraszon, ajtón, ablakon

írta: S. Cecilia
Őszi dekoráció teraszon, ajtón, ablakon

 

 

Dekoráljuk otthonunkat az ősz színeivel és formáival!

 

Őszidőben a természet csodálatos színeket és formákat produkál. Ebből a sok szépségből csempésszünk be egy kicsit otthonunkba! Sokféleképpen dekorálhatjuk otthonunk bejáratát, teraszát, ablakait. Íme néhány jó ötlet azoknak, akik szeretnek gyűjtögetni, majd otthon kompozíciókat alkotni.

 

A legegyszerűbb módja a díszítésnek, ha termést hordozó, szép ágakat vágunk le és vízbe téve az asztalra állítjuk. A képen fügeágat látunk apró termésekkel. Ilyenkor már nem érik be a füge, így nyugodtan lemetszhetjük az ágakat. Fonott demizsonba, kaspóba, üvegbe elhelyezve, kerti asztalra téve nagyon dekoratív kompozíciót hoztunk létre.

 

...

Tovább Szólj hozzá

2017. okt 11.

A kakasos nyalóka

írta: Régiségek blog
A kakasos nyalóka

Történetek egy régvolt gyermekkorból.

__vod__sok.jpg

Történt egyszer, még talán 1950-ben, vagy 1951-ben, hogy Szüleim elküldtek szódáért. A szóda cserélő kétsaroknyira volt tőlünk. A pénzt és az üres szódásüvegeket (egy egyliterest és egy fél literest is) odaadták, annak árával együtt összesen 1 forint 20 fillérrel. Akkortájt a kisebb szódás üveget 50 fillérért, míg a nagyobbat 70 fillérért cserélték ki tele üvegre. Azt is mondták, hogy ha meghozom a szódát, akkor majd elmehetek a sarki boltba, és jutalmul vehetek magamnak „kakasos” nyalókát.

Felbátorodva a feladaton, na meg az ígért jutalmon – ős ösztönösen – a kakasos nyalókát tettem a feladatok sorrendjében az első helyre. Így a „körjárat” első állomása a sarki ...

Tovább Szólj hozzá

2017. okt 08.

Serdülő unokák és buzgólkodó nagymamák közös élményei

írta: Adam G. Steve
Serdülő unokák és buzgólkodó nagymamák közös élményei

 

Így mozdítottuk ki a kütyümániás unokákat a való világba

Feszült izgalommal vártam Londonból lányomat, és kamasz unokámat nyári szünete kétheti finisére. Korábban már tettem célzást ”enyhe” kütyüfüggőségére. Éppen ezért  tervet szövögettem igazi, valós élmények felkínálására. Miután már visszatértek Angliába, örömmel vontam le a következtetést, hogy előkészületeim nem voltak hiábavalók, és unokám a mamatábort testi, lelki egészséggel gazdagodva élte túl. Remélem, az iskolája, tanárai egy kiegyensúlyozott gyereket kapnak vissza.

barlang-1-600x450.jpg a Skojcan barlangban


A két hetes nyaralásuk alatt egy 3 napos kirándulást iktattam be, amely csúcspontjának a szlovéniai Skocjan barlangtúrát tartottam. Gyerekkori ...

Tovább Szólj hozzá

2017. okt 06.

Tartsd fitten magadat idősen is!

írta: Régiségek blog
Tartsd fitten magadat idősen is!

 

 

Számtalan mozgás-lehetőség van, ha odafigyelünk rá.

 

 

Amíg aktívan dolgoztunk, az életformánkból adódóan jöttünk-mentünk, mozogtunk. A nyugdíjas lét magában rejti a mozgáshiány veszélyét, ha nem figyelünk rá tudatosan. Különösen ősszel és télen hajlamos az ember (asszony) arra, hogy kényelmesen elüldögéljen a finom, meleg szobában a számítógép és a TV előtt. Ezt megengedhetjük ugyan magunknak, sőt azt is mondhatnánk, hogy jár ez már  nekünk, mégse tesszük jól, ha elkényeztetjük magunkat mozgásilag.

 

 

Sok dologgal tarthatjuk mozgásban, azaz fitten magunkat, mert ez egyrészt a jó szív-és érrendszeri működésnek, másrészt az izomzatunkat szükséges edzeni, nem beszélve  a ...

Tovább Szólj hozzá

2017. okt 03.

Így zajlott a szüret a zempléni Király hegyen

írta: Adam G. Steve
Így zajlott a szüret a zempléni Király hegyen

 

 

Kedves baráti meghívásnak tettünk eleget, amikor egy hűvös szombat reggelen szüretelni indultunk a Sárospataktól négy kilométerre lévő Hercegkútra.  A Zempléni hegység lábánál lévő szőlők a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék részét képezik. Ezen a területen sok szőlő terem, általában borszőlő. Mi leginkább a Bianka nevű szagos szőlőt és a Hárslevelű fajtát szedtük, ebből készül a híres tokaji aszú is. A Bianka illatos és lédús, finom savtartalma miatt könnyű bort készítenek ebből a fajtából.  A Hárslevelű bogyói közepesen nagyok, vékony héjúak, lédúsak, testes, zöld arany színű finom bor készül belőle.

Az időjárás igazán kedvező volt, a szőlősgazda örülhetett a napfényes, friss időnek. ...

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása
Mobil