Füstölgés édes anyanyelvünk használata kapcsán
Az a véleményem, hogy ma Magyarországon nem szégyen műveletlennek lenni! Nem szégyen, ha valaki magyartalanul, hebehurgyán fejezi ki magát, nem olvas irodalmi műveket (semmilyet!). A mai fiatalok, középkorúak, ha olvasnak egyáltalán, legfeljebb az Internet rövid híreit, a néhány perc alatt emészthető - és felejthető – információkat nézik, olvassák. Mélyebb gondolatokat kifejtő vagy gondolkodásra késztető műveket csak kevesen olvasnak. Verseket szinte soha. Ebből következik az is, hogy szegényedik, sorvad a mindennapokban használt magyar nyelv is. Egyre redukáltabb, szegényes szókinccsel fejezik ki gondolataikat az emberek. Gyakori a szóismétlés, a nyelvi panelek ...
A dolgok között volt két szelet, szépen becsomagolt kenyér, korábbi reggelijéből félretéve.
Nehezen fogok tollat (azaz klaviatúrát), amikor benyomásaimat, intuícióimat papírra vetem. A benyomások mélyek, talán mindennél mélyebbek, mert – nálunk és a Szentírásban is – a kenyér valamiféle élettel összefüggő dolog, annak nélkülözhetetlen jelképe.
Történt ugyanis, hogy Anyósom (aki 93. évét töltötte be akkor) ugyan kisebb tünetekkel, a sürgősségi betegellátási klinika döntése szerint kórházba került. A sürgősségi beavatkozások után, oxigén-palackos légúti kezelést és további otthoni gyógyszeres terápiát írtak elő. A kórházból kihozva néhány napot nálunk ...
Hajós kaland a Canal de Midin – 3. rész
Meglepetéssel vettem tudomásul, hogy a zsilipek igen sűrűn követik egymást, van, amikor 400 méterenként, van, amikor 600 méterenként, ritkán van olyan szakasz, amikor 2-5 km-t is meg lehet tenni zsilipelés nélkül. Az is meglepő volt számomra, milyen sok feladattal jár egy ilyen zsilipelés, ez ugyanis az én feladatom volt. Minden alkalommal, egy zsiliphez érve, 200-500 méterrel a zsilip előtt partra kellett ugranom a kötelekkel és rögzíteni a 10 méteres hajónkat a fa-, vagy kőcölöpökhöz, ...
Emlékek a Pacsirta utcából
Ida már négyévesen egyedül járt a Pacsirta utcai óvodába. Akkoriban, az ötvenes évek legelején, a város nagyobb utcáin sem volt forgalom, más gyereket is elengedtek egyedül. Nyakába akasztott kis uzsonnás táskájával reggel indult az oviba és délig volt ott, ebédre már várta haza nagymamája.
Szeretett óvodába járni. Egyke volt, és örült, hogy végre más gyerekekkel is játszhat. Az udvarban nem voltak se hinták, se homokozó, mégis jó volt kinn lenni, fogócskáztak, bújócskáztak, kiszámolósat, vagy körjátékokat játszottak és közben sokat énekeltek. A kerítés tövében édes gyökér termett, ha sokáig rágcsálta az ember, édes íz jött ki belőle. A lelőhely titkos volt, csak ...
Az amerikaiaknak is ízlik Erzsike néni csigatésztája
Aranyoskáim, de messze sodort tőlem benneteket a sors vihara!
- Bár ha csak egyikőtök is itt lenne a közelemben, mindjárt szívesebben várnám a pirkadatot, no meg a napnyugtát is!
Eképp méltatlankodik Péter nagypapi, akit több, mint 80 éve szólítottak Petikének. Kis falusi házában él azóta is, immáron egyedül. Az a ház soha meg nem próbált helyet változtatni, még csak megmoccanni sem, miközben országot cserélt. Lecsatolták az Óhazáról, mint egy kinőtt nadrágszíjat. Talán a gyermekek is ezért keresték és találták meg boldogulásukat olyan messze a szülőföldtől.
-No, hát ha ez van, ezt kell szeretnem! Gyere Burkus, egyetlen hű szolgám, aki szintén érzed gazdaasszonyodnak, az én drága ...
Ilyen volt az élet a tanyán, az ötvenes években
3. rész
Vékony kislány voltam, így elfértem a kemence sutban, ott aludtam. Amikor azt kinőttem, a kemence padkáján ágyazott nekem a nagynéném. Csodálatos volt, amikor sor került 3-4 hetente a kenyérsütésre. Igen 3-4 hétig lehetett enni a kenyeret és nem morzsálódott. Mint írtam, ott csak a rozs termett meg, a nénémnek biztos megvolt a maga módszere, amivel ezt elérte. Az előkészületek és a sütés úgy zajlott, ahogy Zádori István is leírta a cikkem első részéhez írt kommentjében:
„ Anyám pénteken elkészítette a kovászt. Hajnali három órakor kezdett dagasztani közben egyik gyerek befűtött a kemencébe. Mikor megdagasztotta, a ...
Drámák és tragédiák elevenednek meg a roncstelepen
Már évek óta kísért az impresszió, ami akkor ért, amikor átautóztam a rámpán, keresztezve a vasúti vágányokat. Lent jobbra van egy roncstelep, ahol autóroncsok várják végső sorsukat. Lehet, hogy egy-két alkatrészük még használható, ám ettől függetlenül is betelt életük, ami vagy koruknál, vagy sorsuknál fogva részükre eldöntetett. Valahogy hozzánk nőttek ezek a járművek, még akkor is, ha már nem használhatjuk őket. Sok dologgal, személyes tárggyal vagy akár egy környezettel, emberekkel is így vagyunk. Már ha nincsenek is, szeretettel emlékezünk rájuk. Ki tudja feledni az első autóját - aminek akár nevet is adott –, amivel sok szép és ...
Útitárs keresővel találtam az útra
Június közepén 18 napra eljutottam a kulturális világörökség részének nyilvánított Canal du Midire (Déli Csatorna). Franciaország gazdag hajózható belvízi csatornahálózatát napjainkban a nemzetközi idegenforgalom szolgálatába állították. Ezek egyike a Canal du Midi, mely összeköti Toulouse-t,- Franciország negyedik legnagyobb városát - a Rhone folyó földközi-tengeri torkolatával.
Egy francia útitárs-kereső honlapon találtam rá a francia hajótulajdonosra, aki egész évben a hajóján él, de tavasztól őszig két-három-négy útitárssal rója a Toulouse és a Sete, vagy Agde közötti távot, ahonnan a Rhone folyón keresztül tovább lehet hajózni a közép- ...